Nyár

Nagyöböl

Van a közelünkben a Dunának egy csendes öble, ahol roncs, de még működőképes hajókat tárolnak. Tavaly eladtak egyet, de hogy mi egyéb célja lehet az egésznek, azt nem tudom. Össze van kötve néhány ósdi uszály, lakóhajó, ismeretlen típusú vasborzalom. Lakik a hajókon egy-két ember, talán felügyelnek. Mindez nagyon romantikusan hangzik, és a gyerekek el is vannak varázsolva tőle, de sajnos a víz és a part rettenetesen szennyezett. Az a néhány ember ugyanis a Dunát használja fürdőszobának, a parton meg szanaszéz hever az utóbbi 20 év ipari szemete. Csak papucsban ajánlott sétálni, mert rozsdás vasdarabok, alkatrészek bárhol előbukkanhatnak.
A víz élővilága azonban  - tekintettel a dús khm... szennyezésre - igen gazdag, igazi horgászparadicsom. Rengeteg béka és kishal él partközelben, emiatt gyermekeim szentélyként tisztelik a helyet. Lóránt imád békát fogni, mikor először sikerült neki úgy, hogy nem ugrott ki a kezéből, úgy üvöltött örömében, mint egy focista, mikor gólt rúg. "Megfogtaaaaam!!". De megfogta a kishalat és a vízisiklót is. Sanyi még rákot is talált.

Egy alkalommal a parton sétáltunk, próbáltunk valami tisztább helyet keresni. Apa meglátott egy még becsomagolt alkatrészt (valami hajócsavar, vagy mi) a földön, és méltatlankodva csóválta a fejét, hogy hogy képesek ezeket egyszerűen csak kiszórni a partra. Lóránt felkapta a saras, zsíros, kakás, rozsdás ...  undorító zacskót.
-Lóránt, dobd el azt a szemetet!!!!!
Lóránt kedvesen mosolyogva magyarázza nekem, a hozzá nem értő hülyének:
-De anya, ez nem szemét. Ez egy vadiúj alkatrész.