A leghorgászabb horgász

Lóránt két éve horgászik, de ezidáig nem fogott semmit. Hálóval ugyan igen, több kisebb halat is, de az nem az igazi. Vettem neki kezdő, gagyi horgászbotokat illetve könyveket és engedélyt, de hát nem értek hozzá, részemről ennél többre nem futotta. Azért azt még hadd említsem meg, hogy csontikukacokat is feltűztem ám a horogra!
Na de mindezzel együtt is, nem csodálkoztam, hogy nem sikerül semmit fogni. Arról nem is beszélve, hogy borzongva gondoltam bele, mi lesz, ha mégis fogunk valamit? Ki fogja azt a halat...öö...kezelni? Kiszedni a szájából a horgot????
Mikor aztán egyik reggel, ahogy mentünk horgászni, Lóránt azt mondta:
- Igazából úgyis tudom, hogy nem fogok semmit fogni. Mindig tudom. De azért szívesen megyek horgászni.
Összeszorult a szívem. Szegény gyermek. Most már aztán kártékony vagyok mellette, gátolom a fejlődésben.

Kérdezgettem az ismerőseimet, hogy ki szokott horgászni. Nem sokan, akik meg igen, azzal még sokáig tartott volna annyira összebarátkozni, hogy elvigyék Lórántot. Aztán egyszercsak megláttam, ami végig ott olt az orrom előtt: legjobb barátnőm férje bizony szokott volt régebben horgászni, igaz, már-már feladta a sikertelenség miatt, na de sebaj. Lóránt 7dik születésnapja előtt eljöttek. Irány a Duna-part, komoly felszereléssel, mindent bevetve indult a horgászat. 
Órák teltek el, végül Krisztián feladta, feljött a házhoz. Lóránt egyedül maradt a parton. Újabb órák teltek el. Végül, hogy új életet leheljek a kis lelkébe, mondtam neki, hogy szedje össze a felszerelést, elmegyünk a nagyöbölbe, hátha ott jobban kapnak a halak. Lóránt visszaszaladt a partra összepakolni, egyszercsak égbekiáltó égbekiáltást hallok: HAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Az első hal. Lóránt mit sem sejtve elkezdte feltekerni a zsinórt, erre a végén ott figyelt egy hal. Be sem volt akadva rendesen a horog, magától kiesett a szájából.

Hát így indult. Ez elég volt ahhoz, hogy apukában bekapcsolódott egy gomb. 
Amikor elmentünk a horgászboltba megvenni a szülinapra ígért orsót, mondtam Lórántnak, jobban jársz, ha apáddal mész be a boltba. Így aztán egy vadiúj komplett felszereléssel jöttek ki, és új szakasz kezdődött a család életében.

Űrkiállítás

Sanyi és Lóránt itthon maradtak szerdán, én is kivettem egy szabad napot. Reggel horgászbolttal kezdtük, itt Lóránt eltöltött egy kellemes fél órát, Sanyi meg egy szenvedőset. Még nem voltunk bent két perce, már azon nyögött, hogy el fogunk-e innen valaha menni? Lóránt meg lubickolt, mint hal a vízben, most a merítőhálókat nézegette. Majdnem vett egy repülős-feedert, vagy mi a túrót, de mivel fogalmam sincs, hogy fogjuk-e tudni valaha értelmesen használni, sikerült lebeszélnem róla, és inkább vettem neki egy aranyos kis úszót.

Ezek után elmentünk pizzát venni. Van ugyanis egy hely, ahol elég olcsón lehet pizza szeleteket kapni, amit a gyerekek nagyon szeretnek, de én ritkán hagyom magam rábeszélni, hogy vegyek. Sanyinak összegyűlt egy kis pénze, és szegény azt számolgatta, mennyi pizzaszeletet tud belőle venni. Ha nem térítem jobb belátásra, képes lett volna akár tízet is venni egyszerre.
Dél felé járt már, mire odaértünk az űrkiállításra. Nagyon jó volt, nekem is nagyon tetszett. A gyerekek az elején szinte folyamatosan kiabáltak: Anya, anya ezt nézd meg! Odanézz milyen érdekes! Anya, anya, gyere már ide! Én is élvezettel magyaráztam nekik a híres feltalálókról, rakétákról, bolygókról. Végre egy múzeum, amit egész jól értek, és tudok mesélni... Sanyit egészen lenyűgözte ez a sok találmány, ő is elkezdett gondolkodni valami új ötleten, hogy hogyan is lehetne legyőzni a gravitációt. Egy ötletére emlékszem, a rugós cipőre. Mikor elmondtam, hogy ezt egyszer valaki megcsinálta, és, hogy mi lett belőle, nagyon elszomorodott, hogy ezt már kitalálták. Végig azon pörgött, hogy egyrészt szeretné kipróbálni, másrészt akkor is szeretne valamit kitalálni. Biztatni próbáltam:
- Nyugodj meg Sanyi, ki fogsz találni te is valamit.
- Tényleg?
- Igen.
- (kicsit megszeppenve).... hú, azért ezt nem gondoltam, hogy ez biztos.

Farsang

Farsang volt az oviban. Lórántnak elege van ebből a néptáncolós-beöltözésesdiből, és mivel a féltékenységi rohamok is sűrűsödtek nála, éreztem, hogy itt az ideje megint Lóránt napot tartani. Így Lóránt itthon maradt Sanyival, akinek meg síszünet van.
Pontosabban, reggel 9-re bevittük együtt Jancsit az oviba. Sikerült elterelni a figyelmét, és nem vette észre, hogy Lóránt nem maradt ott. Jancsiéknál is farsang volt, de Jancsi még kevésbé hajlandó beöltözni. (NEEEEEEEEM!!!!!!!!!!!!!!)
Az idei farsang témája a cirkuszvilág volt. Javasoltam Jancsinak, legyen cirkuszigazgató, egyrészt, mert ahhoz nem kell olyan komolyan beöltözni, meg lehet főnökösködni, ezt amúgy is szereti, de nem kapott az ötletre. Nem, Jancsi idén (sem) öltözik be.
Reggel azonban eszembe jutott a mentő ötlet: Jancsi NÉZŐ lesz! Egy anyuka javasolta, csináljak neki jegyet, ez még sokat javított a helyzeten, és Jancsi lett A néző, a farsangi bál egyetlen nézője, aki büszkén mutogatta a jegyét!

Jancsi tényleg NAGY

Jancsi időközben eldöntötte, hogy ő bizony NAGY. Ügyesen megméri magát, mégpedig úgy, hogy megérinti a lábfejét, és onnan elkezdi "számolni magát" fölfelé - lábszár, térd, comb, csípő - apró lépésekben, és közben számol:
- Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, ...nyolc. Anya, én NYOLC kilófokos vagyok!

Egy másik alkalommal:
- Anya, én már huszinharmincig is el tudok számolni!

Egyébként idén januárban tényleg nagyfiú lett. Az oviban teljesen egyedül átöltözik, közben nem is nézhetem. Sírás, szomorkodás nélkül bemegy, integet nekem.
Ettől függetlenül persze továbbra is szeretetgombóc. Reggelente azért megszeretgetem mielőtt olyan vagányan bemegy a csoportba. Egyik reggel megkérdeztem, hogy játsszunk-e báránykásat, mire az addigi bújos illatos falatkából egy komoly felnőtt lett:
- Anya, OTTHON játszunk.

Újabban kacsásat játszunk, hápogunk egymásnak, és szeretgetjük egymást. De nem szabad túlzásokba esni. Apának egyszer így fakadt ki:
- Én nem vagyok nokedli! Nem vagyok!!! Csak a husomba van... nem, nem éred el, mert ott van a bőröm alatt.