2015. február 11., szerda

Farsangi mulatozás

Az idei volt az első farsang, amit Sanyi és Lóránt élvezett, sőt nagyon élvezett. Jancsika nem akart tudomást venni az eseményről, dehát neki van még néhány éve belerázódni.

Kezdem is Jancsival. Először azt mondta, vonat szeretne lenni, ami nem meglepő, mert másról nem is tud beszélni. Nekem is tetszett az ötlet, mert már körvonalazódott a fejemben a vonatjelmez. Nem is erőltettem annyira a témát Jancsinál, sőt, mondhatni megfeledkeztem róla, hogy felkészítsem lelkileg az eseményre. Ahogy közeledett a farsang, Jancsika egyre inkább azt hajtogatta, hogy nem akar semmi lenni, én meg erről nem vettem tudomást, csak csináltam a jelmezt. Marha jó lett, tényleg.
Csak éppen Jancsi nem volt hajlandó felvenni. A fénykép erejéig, az óvónéni kedvéért felvette, de ez is megviselte. Másnap többször is megkérdezte, hogy ugye ma nem lesz jelmez?

Sanyi szibériai tigrisnek öltözött. A tigrisbundát Marikamama készítette megszállottan, az is nagyon jó lett. Csakhogy mi buta felnőttek megfeledkeztünk megint egy fontos farsangi szabályról, miszerint a legfontosabb kellék a fejdísz, vagy álarc (!). 
A farsang reggelén még gyorsan kinyomtattam az álarcot, kartonra ragasztottunk, gumit bele, nem pont jó, Sanyi sír, anya ideges, majd még vágunk rajta, csak menjünk már, de így nem kell, ha sírsz, még idegesebb leszek, így nem jó.... (Aznap reggel kellett volna még nyílt napra mennünk az áhított iskolába.)... végül csak elkészült, és Sanyinak is megfelelt, jó ijesztő, sőt odáig volt, úgyhogy nagyon jól sikerült a farsangja. 
Lorcsi vikingnek öltözött. Eredetileg azt gondoltam, hogy majd hajtogatom a sisakot, de hála Istennek még 2 nappal farsang előtt kapcsoltam, hogy a fejdísz a legfontosabb rész (!), és elmentem Zuglóba az egyetlen színvonalas vikingsisakért, amit kapni lehetett a városban. Gondoltam, Lorcsi kipipálva. Reggel, ahogy készülődtünk, és Apa is rájött, hogy farsang van (Bocs ;)), elővette a svéd pólóját, ami Lorcsin igazi vikingköntösként mutatott, és egy övvel és a kézibaltával együtt tökéletes kis vikinget varázsolt belőle. Lóránt arcáról extra büszkeség sugárzott, mivel APA pólójában lehet. Neki is nagyon jól sikerült, csak amiatt panaszkodott, hogy a többiek mindig elkérték a sisakot.

(Nem tudom, miért elforgatva jelennek meg a képek, nálam normálisan vannak.)