Focikupa

Gyermekeim focira járnak az oviban. Mindkettő szereti, és Lóránt büszkén emlegeti az utóbbi időben, hogy sikerült gólt rúgnia. Egy kis tornateremben vannak, kicsi kapukkal, ahová 2-3 kapust is beállít néha az edző (sok a gyerek), így aztán nem tudom, hogy tulajdonképpen könnyű-e gólt rúgni, vagy nehéz. Maróton néha focizok velük, és azt látom, inkább nehéz, mert ott az üres kapura is gyakran nem megy be. Dehát mégcsak óvodások.... Azt mindenesetre nem hittem el, hogy F kisfiú egy alkalommal 10 gólt is berúg, noha gyermekeim váltig bizonygatták, hogy de tényleg.
Október végén focikupát rendeztek óvodásoknak, ahová idén először mi is nagy bátran bejelentkeztünk. Egy hétvégi napon, füves pályán tartottak edzést 6 fős csapatoknak. Több állomás volt, mindenhol valami más feladat (jó nehezek ilyen kis gyerekeknek), és minden második állomáson meccset lehetett játszani.

Nagyon megrendítő élmény volt ezt nekem végignézni. Kiderült, hogy az én gyerekeim nem azért nem olyan ügyesek a fociban, mert még csak ovisok, hanem azért, mert nem olyan ügyesek a fociban! Még ilyet!!!!
És tényleg van egy hihetetlenül tehetséges F kisfiú, aki egy 10 perces meccsen akár 10 gólt is berúg. Persze, nem hozzá kell viszonyítani. Meg aztán, talán túlélem, ha nem lesznek focisták a gyerekeim.
A lényeg az, hogy élvezzék a játékot. Ezt a napot nézve, nem voltam benne biztos, hogy élvezik. A feladatok tényleg nehezek voltak, a többieknek sem ment valami jól. Bár a féloldalas lépegetésben Sanyi ügyesebb volt mindenkinél, de ezeket a feladatos állomásokat utálták, és kudarcként élték meg. Sanyi mondta is, hogy ilyenre nem jön többet.
A focizós részt meg nekem volt nehéz nézni. Volt 2-3 vagány kisfiú, akik végig uralták a labdát, vezették, elrúgták, stb, a többiek (köztük az én kis focistáim) meg csak rohangáltak utánuk. Itt még nem passzol senki, mindenki arra törekszik, hogy egyedül gólt rúgjon. Így aztán, gyermekeim nem nagyon kerültek helyzetbe. (Sanyi egyszer igen, de úgy megdöbbent, hogy ahelyett, hogy berúgta volna a kapuba, inkább megvárta, hogy utolérjék a farkasok, és véget vessenek az ő kitett helyzetének.) Nem is rúgtak egyetlen gólt sem, és az ő kis lelküknek csak ez számít.
Pontosabban Lóránt abban a hitben él, hogy rúgott egy gólt, úgyhogy ő valamivel boldogabban jött el. Az történt ugyanis, hogy a pörgős játék érdekében nem kellett a messzire elszaladt labda után menni, hanem mindig bedobtak egy újat. Egyik alkalommal ez valahogy elkerülte Lorcsi figyelmét, és a visszahozott, de már nem érvényes labdát berúgta az üres kapuba. A többiek már az új labdával fociztak a pálya másik felén, az én kis drágám meg a régivel. De olyan látványos volt az öröm és büszkeség, ahogy szétterült az arcán, hogy a szülők csak nevettek és tapsoltak neki, különösen én.