No, ennek is vége. Leírom, hogyan is zajlott. Tulajdonképpen ugyanúgy, mint a szorgalmi időszak, csak nem órákra mentem be az egyetemre, hanem tanulni a könyvtárba.
Hétfőn és kedden reggel 9 körül jött
Kárinagyi vigyázni a gyerekekre
. Pontosabban, nem csak vigyázni, hanem mindkét napra komplett programcsomagok voltak a tarsolyban. Én fél három körül értem haza, és rendszerint csodálkoztam, hogy hogyhogy mindkét gyerek alszik? Nekem ugyanis a legritkább esetben sikerül a kettőt egyszerre elaltatnom, de akkor sem fél háromra. A szomszéd Erzsike nénit is gyakran ott találtam, de ezen nem csodálkoztam annyira, imádja ugyanis a gyerekeket, különösen
Lénárdkát. Hoz is mindig valami finomságot, amit elvileg Sanyi ehet meg ebéd után, gyakorlatilag, ha van beleszólásom, akkor én eszem meg szegény gyerek elől. Védem ugyanis a fogait, amiket még mindig nem hajlandó megmosni. Miután nagymama elment, tétován állok a lakás közepén, hogy akkor most vajon van egy kis szabadidőm, de vajon mennyi, és mire fordítsam? De nem sokáig tépelődöm, mert valamelyik gyerek fölsír.
Lóránt a jobbik eset, mert őt könnyen és gyorsan visszaaltatom. Ha Sanyi sír fel, az rosszabb, mert akkor odafekszem mellé, abban a reményben, hogy én is alhatok egy kicsit, de akkor biztos hogy felsír Lóránt. Öcsi ugyanis 20 perceket szokott aludni. Ha átmegyek Öcsihez, akkor Sanyi zendít rá megint, és amikor kettő egyszerre sír, az ..huhh... megviseli az idegeimet. No de általában Öcsi sír fel, és akkor vagy alszom még vele egy fél órát, vagy lábujjhegyen sétálunk a lakásban, míg Sanyi föl nem ébred. Aztán lemegyünk a játszótérre, este pedig fürdés, vacsi, fekvés. Este már könnyebb őket egyszerre altatni, apa besegít. Ilyenkor értesülök arról is, mi minden történt aznap. Sanyi egyszer azt súgta a fülembe: "
Keresünkegy...jópadot...és megisszuka... kakajót."
Szerda délelőtt itthon vagyok. Általában 7 körül ébreszt minket Lóránt (minden nap, nem csak szerdán), onnantól kezdve tíz percenként nézem az órát, hogy mikor lesz már 11, ugyanis akkor érkezik meg a másik nagymama. Ő legutóbb
Pilosmama illetve
Színesmama néven futott. Közben lemegyünk a játszótérre, ott találkozunk nagyival, feljövünk, ebédelünk, és én lelépek, itthagyom nagymamát a Lehetetlennel, két altatásra váró, de aludni nem akaró gyerekkel. Hogyhogy nem, mégis sikerül elaludniuk. Aztán megint lemennek a játszótérre, ahová este benézek, és megint együtt jövünk fel.
Csütörtök volt a legnehezebb nap mindenkinek. Szorgalmi időszakban ugyanis reggel 8tól este 6ig volt órám, így egész napra Nagymama volt a gyerekekkel. Délben hazaugrottam ebédelni, néha megpróbáltam az altatásban segíteni, de asszem csak egyetlen egyszer sikerült, és visszamentem. Pénteken felváltva jött egyik, majd másik nagymama, de péntek is csak fél napos volt.
A félév elején Sanyi meglehetősen nehezen viselte, hogy olyan sokat elmegyek, de aztán megszokta. Sokszor sírt, és azt hajtogatta, hogy "Anya nem megy iskolába. Anya jön." Nagyon sajnáltam szegényt. De általában hamar megnyugodott, és aztán jól teltek a napok. Lóránt jobban viselte, nem sírt utánam, de amikor hazaértem, és meglátott, egyértelműen azonnal föl kellett vennem. :) Úgy megörült nekem, hogy ha nem jöhetett hozzám, mert pl szerettem volna kezet mosni, akkor hangos üvöltésbe kezdett, ami nem volt jó ötlet, ha Sanyi épp aludt.
Szóval, mindennek most vége. Nagymamák is, én is nagyon elfáradtunk.
Érdekesek voltak még az álmaim. Este altatás után még gyakran leültem tanulni, és ilyenkor meglehetősen kába voltam éjjel, ha föl kellett kelnem Lóránt miatt. Nem egyszer megesett, hogy Lóránt sírt, én meg csak néztem, hogy most mi is van, mit szoktam ilyenkor csinálni? Egyik alkalommal András is fölébredt, és kérdezi, hogy mi van. Mondom neki, sír a Lóránt. Azt hallja, de miért? Mondom, nem tudom. Erre azt mondja: "Hát szoptasd meg!". Ja, tényleg....
Sokszor egybeolvadt az előző este tanult tárgy az álomvilággal. Így történhetett, hogy egyik éjjel nagyon rosszul aludtam, mert végig azt hittem, hogy a gyerekek folyamatosan forognak a Thetájuk körül, és féltem, hogy leesnek az ágyról. (Tényleg sokat forgolódtak aznap éjjel, én meg a tehetetlenségi nyomatékról tanultam.)
Egy másik alkalommal pedig azon aggódtam, hogy hogyan fogom megmondani a nagyszülőknek, anélkül, hogy megbántanám őket, hogy ők "csak" az első deriváltak?
Sanyival is volt egy esetem, mikor még kicsi volt, és szoptattam éjjel, azon aggódtam, hogy fizikát szopik ez a gyerek, és valamit tenni kellene, mert ez így nagyon nem lesz jó. Pedig ültem, kislámpa világított, de biztos vagyok benne, hogy nem voltam egészen ébren.
Szeptembertől könnyebb lesz, jóval kevesebb tárgyam lesz.
A májusi árvizek után meghatározó volt az életünkben a rengeteg szúnyog. Az első időkben igyekeztünk csak bent lenni, nagymamáék házában. Sanyi úgy csapkodja ugyanis a szúnyogot - ha egyáltalán - hogy odasimogat, a szúnyog odébbrepül, ott is megcsípi, Sanyi megint elhessegeti, kicsit odébb megint megcsípi a szúnyog. Így aztán szépen kirajzolódik a kezén vagy a fején egy csípés-sor.
A nagy újdonság pedig az, hogy Lóránt próbál beszélni! Első szava: titta (cica). Ezt már úgy is használja, hogy ha meglát egy macskát, vagy kiskutyát, rámutat, és azt mondja, titta.
Ha valahol meglátja egy kisbaba képét, pl pelenkászacskón vagy újságban, azonnal rámutat, hogy "Lólátt". És egyértelműen kedvesen mondja. Az összehasonlítás kedvéért: Mikor nem kedves, olyankor rámutat arra ami zavarja, és nyűgös "Ne! ne! Ne! " van. Lóránttal még nem volt ilyen, apával egyszer igen, mikor együtt fürödtek, és Sanyit zavarta, hogy így jelentősen csökkent a fürdőterülete (akkor még szeretett fürdeni), és így akarta apát kitessékelni a kádból.
