Sanyi és Lóránt nagyon élvezték az építkezést. Szinte egész nyáron kint volutnk, így lassan az lett nekik a haza. Mindig volt egy halom sóder, vagy homok, ahol lehetett játszani, vagy kéznél volt egy szög, amivel lehetett fúrni. Szerettek kalapálni, kapálni, talicskát tolni, fűrészelni, legalábbis, amit Sanyi annak hívott. Mert a bácsik szerszámaihoz nem lehetett hozzányúlni. (Az a Tibol bácsié, nem a Sanyi kezébe való.) Imádták nézni, ahogy betont kevernek, Sanyi fejből tudja, mi minden kell a betonhoz. Kedvenc meséje a "Volt egyszer egy apuka, aki nagyon szeretett betont keverni, és egyszer odajött a kisfia, és segített neki." - kezdetű mese.
Miután az ácsok elmentek, Sanyi még utána is sokáig azt mondta, mikor mentünk a telekre, hogy megyünk Attila bácsihoz meg Tibol bácsihoz - annak ellenére, hogy eléggé félt tőlük.
Imádta viszont a villáskulcsokat. Ezekkel órákig tudott játszani: Hú, mekkora nagy hatalmas villáskulcs...lehet hogy ezt meg kéne szerelni... na most mit szerelek... aztán kb 1000szer: meg kell javítani a homlokrakodóját, hogy beinduljon a motor.
A májusi árvizek után meghatározó volt az életünkben a rengeteg szúnyog. Az első időkben igyekeztünk csak bent lenni, nagymamáék házában. Sanyi úgy csapkodja ugyanis a szúnyogot - ha egyáltalán - hogy odasimogat, a szúnyog odébbrepül, ott is megcsípi, Sanyi megint elhessegeti, kicsit odébb megint megcsípi a szúnyog. Így aztán szépen kirajzolódik a kezén vagy a fején egy csípés-sor.Nehéz volt a gyerekeket bent tartani, sokszor elmondtam nekik, hogy ne menjenek ki, mert nagyon sok a szúnyog. Sanyi ezt úgy megtanulta, hogy hamarosan ő is mindin a szúnyogokra hivatkozott: ne menj oda, sok ott a szúnyog - akkor is így mondta, ha egyáltalán nem volt szúnyog, csak nem akarta hogy pl a konyhába menjek.
Egyszer meg azt mondta: Fáj a torkom. Megcsípte a sok-sok szúnyog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése