Ami kimaradt...

Sanyi
Elsőszülött nagyfiunk okos óvodás. Tudja, hogy mit szabad és mit nem. Otthon is pedánsan betolja a kisszékét evés után a gyerekasztalhoz. Apát nemegyszer helyretette, mikor csúnya beszédet hallott. Lórántnak is megmondja, mit hogyan kellene játszani. Sőt, a játékoknak is megmondja a magáét: Mit képzelsz, te kampó? És nekem is megmondja, hogy:
-Amikol én leszek anyuka azt fogom mondani, hogy a csoki az ebéd! De igen!

Nagyon szeret legózni. Leginkább tűzoltóautót épít (ez tkp egy fal), meg hajót (ez is). És néha tornyot. Egyszer hívtam valahová játék közben, és nem akart jönni.
-Játszani akalok, az a dolgom! Dolgozni akalok!
Még pisilni sem akar kimenni, ha egyszer játszik. Ott szűköl a legó mellett, és ilyeneket hallok:
-Pisi, mél akalsz kijönniiiii?

Nagyon szeretnek szívószállal inni, és persze buborékolni, fröcskölni, rosszalkodni. A buborékolást nem szeretem, mindig mondom is, hogy ezt nem szabad, de Sanyi nem zavartatja magát, büszkén kérdezi: Hallod a szívószál motorját?

Beverte a könyökét: Mindig fáj a kezem térde!

Sanyi továbbra is édesszájú. Egyelőre nem érzem az óvodának azt a közismert pozitív hatását, hogy a gyerekek elkezdenek enni. (Na, majd ha ott is alszik.) Egyik este Sanyi jön ki a konyhából nagy trappolással. Látom, hogy valamit eldugott a háta mögött (egy csokis müzlis szeletet). Megáll előttem, és azt mondja az én kis okostojásom:
-Utána nagyon alaposan fogat mosunk, úgyhogy nem baj!

Lóránt:
Ha nem adok rá pelenkát, akkor már szól, hogy pisilni vagy kakilni kell. Egy különleges alkalommal sikerült is a bilibe teremteni egy nagy adagot. Lóránt föláll, előrehajol, kéri, hogy töröljem ki a popsiját (ezt egyébként pisilés után is kéri :)), majd belenéz a bilibe, és azt mondja:
-Nagyon szépet kakiltam. Olyat, mint a Sanyi.

Lóránt ugyan mindent mond már, de vannak, amiket összekever, illetve konzekvensen rosszul mond. Például a mandarin az malgalin, a naptárra azt mondja, hogy kaptár, a pinty sokszor inkább ponty, a tenyér-t meg nem értette, azt hitte a kenyérre gondolok. A sütőtök az csütöltök, a rakéta inkább keléta, a zászló pedig lászló. Nagyon szeretem, mikor ebédnél bizonygatja nekem, hogy nem fog mellémenni a kaja, mert hajolfölülök! (fölé hajolok).
Vannak olyan szavak is, amikről nem tudom mit jelentenek, ki találta ki őket, de nálunk már meghonosodtak. Sanyi és Lóránt szeret pl úgy körberohangálni, hogy azt ordítják sajátos dallammal: fett-lab-dá-ba! Evés közben pedig gyakran kell azt énekelni, hogy Tolnatávió!
A csalánka pedig az a bármi, ami a ruhába kerül és szúrja Lóránt bőrét. Nyáron a telken sok kis magocska ragadt a ruháinkhoz, ezeket nevezte Lorcsi csalánkának..
Öcsi is küzd már a ragozással és a múlt idővel: csillog-villogt, eszett, nem fusok. (Ez a válasz a ne fussál-ra.)

A két nagyobb gyerek kedvenc szórakozása, hogy Sanyi úgy csinál, mint egy mentőautó. Lóránt magára veszi a dolgot, tudniillik, hogy érte jön a mentőautó, és elkezd visítani, hogy ő nem beteg. Sanyi persze hajthatatlan, és ezekből olyan szép ordítások tudnak kerekedni...
Lóránt: Mél jön a mentőautó?
Sanyi: Mel fáj a pocakod.
Lóránt: NEEEM!! Csak simogatni lehet!

Lorcsi szeret nekem segíteni főzni és teregetni. Porszívózni, és majdnem mindent csinálni... Egyszer nagyon nyűgös, kezelhetetlen, gondoltam elterelem egy kicsit a figyelmét. Megkérdeztem, segít e nekem teregetni.
-Nem, nem.. sajnos nem... nagyon gyenge vagyok.

Lorcsi már tud estimesélni is. Kinyitotta kedvenc teherautós könyvét az ölében, ide-oda lapozgatott benne, és mesélt:
-Egyszel hol nem volt egy .....katonai jálmű....meg ilyen is volt..... meg ez is volt... és fagyiskocsi is volt... fuss el véle, minden jó ha vége... elmeséltem... Aludjunk!

Lóránt keze ökölbe szorítva:
-Eldugtam a születésnapomat... majd kiteszem az asztalra... hogy mindig megtaláljam.

Jancsika:


Jancsika 2.5 hónapos, 7.5 kiló és 62 centi. Sokat mosolyog, néha gügyög is, és igényli, hogy foglalkozzunk vele. Hason nem szeret sokáig lenni. Egy ideig szépen tartja a fejét, aztán elkezd sírni. Nyugodt baba, éjjel jól alszik. Általában háromszor kel szopizni, de ebből csak az első kettő iagzi szopizás. Harmadiknál már nem éhes annyira, vagy nagyon hamar visszaalszik, vagy egyáltalán nem alszik vissza, hanem nézeget és cumizik, mindenesetre hagy minket aludni.

Nagyon jól tűri Sanyi szeretgetéseit, sokszor még kacag is, ami Sanyit intenzívebb szeretgetésre buzdítja. Ennek néha sírás a vége. Mikor Sanyit kérdőre vonom, hogy mit csinált (szájába teszi a kezét, a nyakát fogdossa), akkor nagyon találékonyan azt mondja, azért sír Jancsika, mert a cumiját kéri. Be is teszi a szájába a cumit, és erőszakkal ott tartja szegénykének... Szóval nagyon aranyosak.

Három királyok

Készült egy videófelvétel arról, hogy a két nagyobbik gyermek körbe-körbe rohangál és karácsonyi dalokat "énekelnek", különböző "hangszerkísérettel". No de mire én azt letöltöm és feltöltöm... inkább beraktam ezt a képet.

Apa hozott egy hatalmas pontyot a piacról. Betettük a fürdőkádba, és jól megbeszéltük a gyerekekkel a témát. Lóránt simogatni akarta, és azonnal megenni, Sanyi mondta, hogy neki a hal a barátja. Meg azt is, hogy a pocakában vannak a kishalak. Mondtak még sok mindent, már nem nagyon emlékszem, de erről is készült felvétel.
Este apa áttette a halat Jancsi fürdőkádjába, hogy a gyerekek tudjanak fürdeni. Ez a kiskád nagyon kicsi volt szegénynek, alig bírt megfordulni, és amikor sikerült, jó adag vizet kifröcskölt. Én kintről hallottam a hangot, rohantam be, mert azt hittem felborították a gyerekek az egészet. Ott állt Lóránt a kiskádnál és azt mondta a halnak:
-Neszabad föcskölni! Meg ne lássam többet!
Sanyi hozzátette:
-Anya, pofonozzad meg!
A halfeldolgozást jobb lett volna zártkörűen végezni. Igyekeztem ugyan őket elterelni onnak, de nagyon kíváncsiak voltak, és végül mégis bekukucskáltak. Lórántot nem viselte meg, de Sanyit sokkolta a látvány. Aznap lefekvéskor sokat beszéltünk a halról...

Szenteste 7 óra körül jöttek meg a nagyobb gyerekek Klári nagyival. Sanyit Klári nagyi már felvilágosította, és úgy lépett be, hogy megnézi a Jézust. Illetve megszeletgeti a Jézuskát, hol van a Jézus?
Mondtuk neki, hogy most nem szabad bemenni a nagyszobába, mert ott van az angyalka, és éppen odateszi az ajándékokat a fa alá. Majd ha csönget, akkor be lehet menni. Egy ideig lenyugodtak, Sanyi hallgatózott, aztán egyszercsak megszólalt a rizsfőző csengője, és Sanyi kiabálni kezdett, hogy menjünk be.
Apa felgyorsult odabent, majd csengetett, bementünk. Sanyi kicsit megszeppent, kérdezte hol az angyal. Lóránt meglátta a fát, és azt mondta:
-Ja, nektek is van ilyen?

Ennyi volt az áhítat, innentől kezdve Sanyi kereste a markolóját (Hol vannak a játékok????), Lóránt meg le akarta szedni a díszeket a fáról.
Elénekeltük a dalainkat, meg Sanyi a Tegnap harangoztak-ot, de Lóránt egyre nyűgösebb volt, már csak a kezemben tudott meglenni, végül belázasodott. Nagy nehezen belecsurgattuk a szájába a lázcsillapító szirupot, amit utál, miközben Sanyi könyörgött, hogy adjunk neki is. Még köhögött is egy kicsit a kedvünkért, hogy lássuk milyen beteg.
Lóránt hamar jobban lett, és a halászléből már jóízűen evett.

Ami engem illet, már sokadik éve, hogy rájövök, az adventi időszakot jobban szeretem, mint magát a karácsonyt. Adevnti koszorú, karácsonyi zenék, a menühöz keresek finom recepteket. Idén jó sok mézeskalácsot sütöttem, már hetekkel előre, és végül készítettem egy csendéletet, de ezt még gyakorolni kell. (Illetve, asszem jövőre kihagyom, mert reménytelen, hogy szépen sikerüljön.)
Hallgatjuk a karácsonyi dalokat, Sanyi már egész sokat tud belőle. A kedvence (tavaly óta folyamatosan!) a mennyből az angyal. Ha ez jön a CD-n, Sanyi mindenkit leint:
-Most maradj egy kicsit csöndbe! Nem hallom a zenét!

Az éneklő ruha

Nagyon vártam már az óvodai karácsonyi ünnepséget, ahol majd Sanyi énekli a kiscsoporttal a Tegnap halangoztak-ot. Bizonyára mondta az óvónéni, hogy hangosan kell énekelni, mert Sanyi úgy üvölti itthon, hogy a dallam teljesen elvész.
Sajnos nem így történt. Az utolsó héten hétfőn volt a főpróba a templomban. Ez fontos lett volna Sanyinak, hogy szokja a helyszínt. Ehelyett hétfő reggel meztelenül ugrál az ágyon, és azzal fogad, hogy "Nem megyek óvodába, mel összefostam magam!". Apa meg a szőnyeget sikálja.
Én is nyavalyogtam a hétvégén, hogy rossz a gyomrom, bevallom rá is tettem egy kicsit. Nem kellett volna, mert apa most már meg volt győződve, hogy egy borzalmas vírust kaptunk el.
Sanyi lemaradt a főpróbáról.

Két nap múlva Lórántot föl kellett kelteni délutáni alvásából, Sanyit pedig felöltöztettem egy szép fehér ingbe. Elindultunk a templomba az ünnepségre. Lóránt nem akart jönni, próbáltam azzal csalogatni, hogy motorozhat. Sanyi már a lépcsőházban visított, hogy Lórántra adjam fel a kesztyűt, mert megfázik a keze. (Nem volt hideg, így nem adtam fel a kesztyűt.) Aztán meg azért visított, hogy ő is szeretne motorozni, de sajnos csak egy motor volt itthon. Így aztán mindkét ügyben visított, ekkor már sejtettem, hogy nincs olyan idegállapotban, hogy templomban énekeljen.
Valahogy mégis lenyugodott, megérkeztünk. Életében először belépett a templomba. Tömve volt szülőkkel, gyerekekkel, az ilyen nyüzsgést Sanyi egyébként sem szereti. Késtünk is egy kicsit. Én is ideges voltam.
Így aztán Sanyi végig fogta a kezem, ott ültem az óvodások mellett én is, hogy nyugodt legyen. Egy kicsit a perifériára kerültünk, meg néha elénk állt egy dadus...szóval a felvételeken nem hiszem, hogy látszódunk. De amikor felálltak a kicsik és énekeltek, hallottam, hogy Sanyi is énekel, és nagyon büszke voltam rá.

Valahol a tömegben hátul ültek apa és a nagymamák. Marika mama mesélte, hogy Lóránt nem volt hajlandó még nézni sem, hátat fordított az oltárnak, és valószínű mélyen együttérzett Sanyival, akinek föl kellett vennie az éneklő ruháját. Lóránt egy-két napig még tiltakozott öltözködésnél, hogy nem vesz éneklő ruhát.

A szeretetvendégségben is nagyon visszafogottak voltak, mindig megkérdezték, hogy vehetnek-e a sütiből, ihatnak-e...


Kicsit tudtam beszélni a "délutános nénivel", kérdeztem, hogy viseli Sanyi az óvodát. Már előre elkezdtem mosolyogni, mert biztos voltam benne, hogy agyon fogja dícsérni az én kisfiamat. De nem ezzel kezdte. Sanyi még nem oldódott fel egészen, és nagyon igyekszik megfelelni a szabályoknak. De nagyon mosolygós, és nagyon szépen énekel, ezt ők is észrevették.

Lóránt és a színek

Lóránt nincs tisztában a színekkel. Olyan szinten keveri, hogy tojásevés közben már hallottam, hogy a tojásnak a pilosa, de azt is, hogy a tojásnak a kéke. Már kezdtem komolyan utánanézni a színvakságnak, hiszen Sanyi egyik első szava volt a píp (piros), amit jól is használt. Nem nyugtatott meg, hogy azt olvastam, óvodás koruk végéig keverik a színeket, hiszen Lorcsi nem keveri, hanem halványkéklilapilos gőze sincs.

Az utóbbi időben ezért olyanokat kérdezek tőle mesélés közben, hogy milyen színű ez meg az, illetve, hogy melyik a piros autó, stb. Nem megy. A színektől teljesen függetlenek a válaszai.
Egy időben minden piros volt, az ég is. Mostanában már minden piroskék. (Biztos, ami biztos alapon, gondolom.)
Egy kicsit túlzásba vittem a faggatást, mikor a markolós könyv fölött kifakadt:
-Nem tudom, melyik a piros markoló, nem tudom melyik a kék markoló, nem tudom melyik a sárga markoló!!!!
Megsajnáltam, és nem kérdeztem többet napokig. A minap Lóránt nagyon szeretett volna a karácsonyi mozdonnyal játszani, amit én már nem akartam karácsonyig elővenni, és eddig sikeresen ellenálltam minden könyörgésnek. Egészen mostanáig, Lóránt ugyanis így könyörgött:
-Nagyon szívesen szeretném megnézni a karácsonyos mozdonyt! ...csak megnézem! Nagyon jókisfiú leszek, csak megnézem!!!..... megmondom milyen színű!

A színek hasonló misztikum nála, mint a számok. Így számolt egyszer:
-Hatvankettő... hatvanpilos...

Két keserves hét után sikeresnek bizonyult az a módszer, hogy addig nincs mesenézés, amíg el nem pakolják az összes játékot. Lóránt már nem fenyegetőzik, hogy mi mindent fog széttörni, kiönteni, és hogy mennyire meg fog engem verni. Elpakol. Odáig vagyok.
Mostanában megint egyre gyakrabban szeretetgombóc. Osztogatja a puszikat, csókokat.
Ma odaült Jancsikához (egyébként nem sokat foglalkozik vele), és egy újságot nézegetett, amit Jancsika lábán terített szét. Öcsi persze rugdalózik, és összegyűrte Lóránt újságját. (És tartja a fejét, néha már gügyög, mosolyog, nevetgél.)
- Jaccsika, neszabad lugdalózni.. meg ne lássam mégegyszer!

Játszanak...

Hétvégén hidat építettek a gyerekek. Sanyi úgy játszott, hogy a híd mindig ledőlt, ez Lórántnak nem tetszett, és könyörögve kérte, hogy ne dőljön le a híd. De Sanyi hajthatatlan maradt. Végül Lorcsi odajött hozzám, és sírva kérdezte:
- Miért dől le mindig a híd?
- Azért, hogy utána újra felépítse.
Figyeljük meg, hogy már ebben is milyen mély filozófia van. Sanyi ezt hallva, megadta a maga válaszát Lórántnak:
- Azért, mert úgy telemtették!

Ma délután egész jól eljátszogattak a gyerekek. Először legóztak. Egyszercsak sírás, majd Sanyi odaszalad hozzám:
- Nem engedte a Lólátt, hogy nagyon szépet építsek neked!
- Miért nem? Hát építs másik kockából.
Sanyi visszarohan, majd hallom ahogy Lórántnak lefordítja az üzenetem:

- Lólátt nagyon hülye vagy.

(Ez azért is érdekes, mert még nem hallottam, hogy Sanyi ilyeneket mondott volna. Ma mondta az oviban Dávidnak minden ok nélkül, hogy buta Dávid, és már ezt sem értettem, hogy miért... No de amit erre mondott Lólátt, azt már inkább le sem írom, de szóban elmondom, mert aranyos. Lóránt csak azért mondta, mert megtanulta, hogy az csúnya, és nem szabad.)

Végül pedig azt játszották a gyerekek, hogy Sanyi egy bottal halakat fogott Lolcsinak, és megetette. (Aztán fordítva.) Ehhez persze létrára kellett mászni, és a falat ütögetni a bottal, mert ott voltak a halak. (Ja, nem a kádban. Hál' Istennek Sanyi elhagyta a hülyeségeit, már csak a WC-re kell vele együtt menni, de azt se mindig.)
Először Sanyi mászott fel. (De ÉN mászok fel, melt ... én vagyok a legszebb!) Nem szeretem, ha botoznak, különösen nem a lakásban, ezért mikor Lóránt elővett a kamrából egy 2m hosszút (fogalmam sincs, hogy került oda), elvettem tőle. Persze visított:

Jó kisfiú leszek!.. nem fogok vele hadonászni... szívesen nem fogok vele hadonászni!

majd később: Én vagyok a holgászbot-bácsi!

Vilgácsot rendelek, Mikulás!

Kedves Mikulás!

Kedves Tőled, hogy ma meglátogattad a gyerekeket az óvodában. Sanyi kapott is egy csomagot, tele édességgel. Nehéz volt így hazajönni, mert Lóránt folyamatosan nyafogott, hogy bontsuk ki, Sanyi meg valamiért azt mondta ezerszer, hogy a mogyorót is el kell osztani, és hogy ő is kapjon a mogyoróból. Nem szoktunk enni, nem tudtam, hogy így szereti.
Na de valahogy csak megérkeztünk. Lórántba egy fél tányér levest sikerült belediktálni, aztán nem volt mit tenni, ki kellett bontani a csomagodat. Sanyi rávetette magát a mogyoróra, leharapta az egyik felét, és héjastul elkezdte enni! Azt mondta, az óvodában is így ették, hát ez nem biztos, mindenesetre megmutattam, hogyan kell.
Aztán jöttek a csokik. Tündériek voltak, ahogy mindent elfeleztek, meg közbenjárásomra félretettek apának is anyának is, amit aztán visszaköveteltek, merthogy felnőttekhez nem jön a Mikulás, ha nem tudnám. Szóval, csokit ebédeltek. A gumicukorból már tényleg csak egyet engedtem.
Minek ennyi édesség? És hol a virgács? Jó, elhiszem, hogy az óvodában jó szokott lenni.

Egyébként Sanyi tényleg szokott jó is lenni. Néha odaáig vagyok, mikor a délutáni alvásnál nem tiltakozik, hanem közli velem, hogy maradjak már csöndben, meg Lólátt is, mert ő nem tud aludni. (Pedig Lóránt éppen elalváshoz mesélt: Lemegy a nap... lemegy a lámpa...)
És szépen tud pakolni is. Újabban addig nincs mesenézés, és nem veszek le új játékot, míg el nem pakolnak. Lóránt erre nem képes. Nem tudom, hogy még nem elég érett agyilag, vagy tényleg ilyen tróger? Lefekszik a fotelba, és mondja, hogy ő most pihen egy kicsit. Megvárja, míg leveszem (az eldugott játékok közül) a piros vonatot. Mondom, jó, pihenjél, de addig nem veszem le, míg nincs elpakolva. Erre szól Sanyinak: Sanyi pakolj el!
Volt már olyan is, hogy valamiért muszáj lett volna Öcsinek pakolni, és mondtam neki, hogy ha nem pakolsz el nagyon nagyon kikapsz. Öcsi nem reagált sehogy. Sanyi néha nem viseli, ha Öcsi kikap, szaladt és kiabálta, hogy Nézd Anya, én elpakolok!

Ma különösen sok játék volt szétszórva. Sanyi jött, és kérte, hogy segítsek, mert ez nagyon sok neki. Bementem, és kértem Lórántot, hogy legyen szíves segíteni pakolni, végülis ő szórta szét.
-Nem segítek!... mel olyan nehéz pakolni... mint a pitty.
(Ezt sokat mondja, hogy "mint a pinty". A pontyra is azt mondja, hogy pinty.)

Azért sokszor látom rajta, hogy nem egészen érti mi van. Pl azt, hogy "az előbb is azt mondtad, hogy nem fogod csinálni, és mégis csináltad, ezért most nem adom oda" - ezt nem érti még. Lehet, hogy mégsem tróger. Annyira. Azt ugyanis megérti, hogy bocsánatot kell kérni, ha rosszat csinált, és következetesen nem hajlandó. Hogy tud egy 2 éves ilyen makacs lenni, és miért? Elveszti az arcát, ha bocsánatot kér?
A hétvégén sarokba állítottam mert kíváncsiságból fejbedobta Jancsikát labdával, és nem volt hajlandó tőle bocsánatot kérni. (Ez már nagy siker, hogy beállt a sarokba, és nem kellett odaszögeznem.) Mondtam, hogy addig nem jöhet ki, amíg bocsánatot nem kér. Egyszercsak apa valami érdekeset csinál, Lóránt elindul kifelé.
-Menj csak vissza, tudod, hogy addig nem jöhetsz ki....stb
-NNEMM! Megnézem micsinál apa, aztán visszajövök a salokba!
Érdekes javaslat, de azért visszatessékeltem. Hallottam, hogy ezt motyogja:
- Mindjált bocsánatot kélek... akkol zöld lesz a lámpa.

Szóval, ne legyek kőszívű anya, Sanyi megérdemli a Mikuláscsomagot. Na de délután még beugrottál a szomszéd nénihez is, ott is hagytál nekik egy tömény csokiadagot! (Ez volt a vacsoránk.) Félek a holnap reggeltől. A csizmákat persze kitették a jókisfiúk. Biztos voltál Klálinagyinál is meg Malikamamánál is, tehát jön még két adag édesség. (Dédi csomagját odaadtam Tibipapának, attól megmentettem őket.)

Lóránt javára legyen mondva, ő csokievés után is eszik. Most például kolbászt. Erzsike néninek adtunk egy szálat, Lóránt meglátta, és visítva kiráncigálta a kezéből, hogy megeszem mind a egészet!

A konyhában sokat segít (lábatlankodik). Kipakol, bepakol, vizezik, belenyúl, megkóstol, nyalogat, törölget, bekapcsol. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy segít e nekem tésztát gyúrni, hát örömében össze-vissza szeretgetett.

Imádnivaló ő is, és a gyenge szülő csak megveszi az ötödik mikuláscsomagot. Hát pont tőlünk ne kapjon?