Advent

Marika mama csodálatos foltvarrott adventi naptárat készített. Szokás szerint minden napra elrejtünk benne egy kis édességet. Gondoltam, legalább lesz reggel motiváció, hogy felkeljenek a gyerekek. Jancsinál úgy-ahogy működött a dolog, bár ő rendszerint megnézte az összeset, amit elért, aztán választott. Lorcsi néhány nap után azonban dühösen kifakadt:
-Anya, azzal nem mész semmire, hogy cukorral teletömöd a családot, hogy 600 kilós emberek legyünk!!!
Lorcsi egyébként a kiürült zsebeket arra használta, hogy néhány napon keresztül beletett egy kis apró cédulát, amire lerajzolta, mit szeretne kapni. Horgászfelszereléseket és egy köszörűkövet rajzolt.

Idén újra próbálkoztam a mézeskaláccsal. Az első adag a szokásos kemény borzalom lett, de a cukormázzal díszítés már kezdett alakulni. A második adagnál egy új receptet próbáltam ki, hatalmas sikerrel! Életemben először sikerült úgy mézeskalácsházat csinálnom, hogy a cukormáz-díszítés tartotta össze, és tényleg összetartotta! A gyerekek odáig voltak. Sanyi nem győzött áradozni, szerinte a világ legjobb mézeskalácsháza lett! (Háát, sokat még nem látott itthon...)
Lorcsi sokat segédkezett, de a kiszúró formázást hamar elunta, és inkább gyurmázva készített figurákat, többek között egy hadihajót. A fiúk ezután már csak azért versengtek, hogy ki eheti meg Lorcsi hadihajóját, ő meg a büszkeségtől dagadva tartogatta sokáig.

Jancsi 4 éves

Jancsi már régóta számolgatja az ujjacskáin, hogy kiket hív meg a szülinapjára. Megegyeztünk, hogy négy kisfiú legyen, akiket többet emlegetett otthon. Hetekkel előtte elkezdte kérdezgetni, hogy hányat kell még aludni a szülinapig. Aznap én mentem érte oviba (ujjongó boldogság) és elmentünk bevásárolni a szendvicsekhez. Jancsi beült a bevásárlókocsi babáknak fenntartott ülésébe, és boldog volt.
- Na, Jancsikám, mit vegyünk a bulira? Mit szeretnek a gyerekek?
- Szerintem a sőőőőrt.
Nem tudom honnan jött, nagyon ritkán iszunk sört, itthon meg szinte soha.
Jancsi meglepetés-szülinapi tortája nagyon tetszett a gyerekeknek, de Jancsi megszeppent, mert nem szereti az éneklést, és hát ahogy behoztam a tortát, elénekeltük neki a Boldog szülinapot.
A buli egyébként nagyon jól sikerült. Volt, hogy együtt játszottak, volt, hogy egyenként, annyira nem figyeltem, mert a szülőkkel beszélgettem, de arra emlékszem, hogy folyamatos ordítás volt.

Oviba néha még nehezen megy be. Megszeretgetem a kis padjára leülve, aztán odamegyünk az ajtóhoz, ott is hosszan szeretgetjük egymást. Simogatás (=hajkócolás), puszi, harapúz, ölelés, és ezt a sorozatot többször egymás után. Egyik alkalommal valahogy nem sikerült abbahagyni, végül fel kellett vennem, és könyörgött, hogy menjünk el az ajtóból:
-Nem akarom látni a fejét [az óvónéninek]... nem akarom látni a bajszát.

Jancsi nem tudja, hogy ő kicsi vagy nagy legyen, de ordít

Jancsika egész nyáron azon civakodott bátyjaival, hogy ő nem kicsi. Bátyjai sokat hergelték, ő meg már arra is kifakadt, hogy nem kicsi, csak kisebb, mint a többiek. Nem értette még a különbséget, a bátyjai meg azt nem értették, hogy Jancsi nem érti, így aztán rendszeres volt az ordítás, ami néha verekedésbe torkollott.
- Nemvagyokkicsi, Tevagyakicsi!!!!!!!!!!!!!!!!!! ... anya, ugye én NAGY vagyok? - és néz rám valahonnan mélyről két hatalmas szem, mint a Shrekben a macska...

Néha meg is mutatja, hogy milyen nagy, és fogja a feje búbját, hogy nézzem, meddig ér.

Aztán elkezdődött az óvoda. Szegény Jancsi azt hitte, hogy ő már kijárta az óvodát, és soha többet nem kell menni, és most mégis. Első 1-2 nap bizony ő is sírt. Óvónéni odajött hozzá, próbálta becsalogatni, Jancsi legörbül szájjal azt mondta neki:
- Én kicsi szeretnék lenni. Én nagyon nagyon nagyon nagyon kicsi szeretnék lenni...
Azért hál' Istennek ez hamar elmúlt. Mielőtt bemegy az oviba hosszan megszeretgetem, az ajtóban még két szeretgetés kell, utána végülis lehet három is, anya. Aztán bemegy reggelizni. (Otthon meg meséli, hogy Anya, sírtam az oviban. Az óvónéni simogatott.)
Negyedik héten elkezdtük az ottalvást, heti kétszer legalább, hát most megint megy a sírás, szájlegörbülés, de csak elváláskor.

Jancsika mégiscsak nagyfiú lett. Nyáron sokszor bepisilt ugyan az ágyba, most talán már nem  (kop-kop). Megtanulta kifújni az orrát, és ha nagyon akar, az oviban egyedül is fel tud öltözni. A teste azért szerencsére még mindig puha és babás, jól lehet szeretgetni.:)

Becsengettek

Sanyi iskolás lett. Első nap zokogott elváláskor, második-hamradik nap már csak sírt, nyegyedik nap pedig azt mondta, hogy nem sír, csak könnyes a szeme. Azóta nagyjából rendben van.
Nagyon megviseli a gyerekeket ez a váltás, és nagyon nagy felelőtlenség a 6 éveseket automatikusan iskolába küldeni. Áldom az Eget, hogy Sanyi maradhatott még egy évet, így is nehéz neki. (Anya, az a legnehezebb az iskolában, hogy annyi mindenre kell figyelni.) Volt, hogy nem tudta, mit vegyen fel tornaórára (néha kint van, néha bent), nem találta az öltözőt, és a lányokhoz nyitott be, akik durván kiebrudalták (gaz némberek...), fogalma nem volt, hogy mi volt a házi feladat, nem tud rendet tartani a padjában, stb. Osztálytársait elnézve, hasonló a helyzet. Ha nem is sírtak az első napokon, volt akinél második héten tört el a mécses, illetve hallok olyat, hogy otthon vágnak le hatalmas hisztiket. Egyszóval, a vagány, önbizalomtól duzzadó gyereknek is nehéz.
Ezért aztán nagyon elcsodálkoztam, mikor harmadik héten mondja Sanyi, akit a beiratkozáskor a pacifista jelzővel illettem, hogy megverték őt a harmadikosok, mert egy hernyót akart az egyik osztálytársa pólója alá bedobni, mivel az nem hagyta őt békén a WC-n, és csúnyát mondott a barátjára. Szerencsére Sanyi nem tudja, mi az a megverni, és egy pofonra hitte azt, hogy őt most megverték. Én persze anyatigrissé változtam, és mindenáron meg akartam beszélni a dolgot a tanárnővel, de András óva intett. Emlékszik, amikor annak idején ők megvertek valakit, nagyon kellemetlenül alakult az illető  - árulkodó - sorsa, ha utána bejöttek a szülei pampogni. (Azért ő is eljátszott a gondolattal, hogy bemegy verekedni, és megrendezik az Apukák Nagy Összecsapását...) Most megtanulja szegény Sanyi, hogy vannak védett gyerekek, idősebb testvérekkel, akikkel nem jó ujjat húzni. Én meg megtanulom, hogy a "gyerekek igazsága" nem ugyanaz, mint a "felnőttek igazsága".
Sanyi elbeszélésébe egyébként mintha vegyült volna valami büszkeségféle is, de ez nem biztos. Úgy tűnt, hamar túltette magát rajta. Két héttel később aztán boldogan jött haza.
- Anya, van egy jó hírem!
- Mi az, Sanyi? - azt hittem kapott valami nagy nagy dícséretet.
- Az ötödikesek megverik a harmadikosokat.

Volt még egy érdekes párbeszédünk:
- [...] Igen, abba a szobába küldik át a rossz gyerekeket büntetésbe.
- Igen? És volt már, hogy átküldtek valakit? - (Hangsúlyozom, hogy három hét sem telt még el iskolakezdés óta!)
- Igen, két gyereket is. 
- Kiket???
- Az egyik a Tomi, a másik meg.... őő....kitalálod?
Nos, igen. Sanyi volt a másik. Párnát dobált.
- De anya, engem ez egyáltalán nem zavart! Mindegy volt, hogy most ott állok, vagy nem, teljesen mindegy, tényleg. Egyáltalán nem érdekelt.

Pénzezés

Lorcsi valamelyik régebbi szülinapjára kapott egy kis zokniból varrt erszényt, egy kevés aprópénzzel. Azóta lelkesen számolgatja a pénzecskéit. Igazán izgalmas mostanában kezdett lenni a történet, mikor elkezdett pénzt keresni! Eleinte csak a hentesnél hasalt le a földre, hogy benézzen a pult alá, hátha talál egy kis aprópénzt. Aztán lassan egyéb boltokban is. Mindenféle automatát (BKV, parkoló, stb) megrohamoz, és ellenőrzi van-e benne apró. A lelkesedés átragadt Sanyira is, így aztán a közértben például, mikor odaérünk a kasszához együtt vetik földre magukat, és keresik a pénzeket. Az eladók általában nem haragszanak. Egyetlenegyszer történt csak, hogy egy zsémbes pékségi eladónő követelte, hogy adják neki a talált pénzt.
Otthon aztán számolgatják, és mérlegelik, mi mindent vehetnek belőle. Lóránt ugyan néha elfelejti, hogy ezerháromszázhúsz forintja van, vagy háromezeregyszázhúsz, és egyébként is melyik a több?. Sanyi már írt egy "bevásárló" listát is:... de végül ha jól emlékszem csak kisautókat vett.
Lorcsi nagyon megfontolt, nehezen költekezik. Eddig csak koldusnak és utcai zenésznek adott, illetve a templomban adománygyűjtéskor. Aztán vett egy-két csalihalat, majd egy multifunkcionális bicskát. (Bizony, több ezer forintja gyűlt így össze!)

Lorcsi lovagol

Lorcsi imádja az állatokat. Minden állatot, "kivétel a lódarazsat, mert azt az ördög teremtette." Maróton a kecskés néninél (a kecskéket is szereti) van egy ló, amit néha elvisznek lovagolni, és szóba került, hogy Lóránt is ráülhetne, de valahogy sosem sikerült időpontot egyeztetni. Így aztán, mikor meghallottuk, hogy van a közelben egy igazi lovasiskola, nem sokat gondolkodtunk, elvittük Lórántot.
Lóránt nagyon ünnepélyes hangulatban volt, hiszen lovagolt ugyan a Visegrádi napokon egy-két kört pónilovakon, de most igazi lovaglóleckéket fog venni.

Kérdezte a lovászleány, hogy hogy hívják:
- V.... Lóránt.
- Hú, de komoly neved van! És hogyan szólíthatlak? Mert lovaglás közben ez egy kicsit hosszú.
Lóránt néz egy kicsit zavartan, hiszen most mondta meg a nevét, mi a fenét akarhat ez a néni. Segítek neki:
- Lorcsi? vagy Lóránt? Hogy szólítson téged a néni?
Lóránt visszanyerte önbizalmát, és határozottan válaszol:
- Ja igen, igen, de én a V.... Lórántot használom.

Miután ezt megbeszéltük, V....i Lóránt kapott sisakot és mellényt. A mellényt segített fölvenni neki a néni, és mikor megkérte V. Lórántot, hogy húzza ki magát, V. Lóránt olyan vigyázzállásba állt, hogy önkéntelenül is elnevettem magam, ahogy megláttam testhez szorított és feszesen tartott ujjacskáit. Szerettem volna megszeretgetni, de akkor már hozták Gofrit, a fehér pónilovat.
- Na, simogasd meg, hogy megismerkedjetek.  - mondta a lovásznéni.
V. Lóránt erre odament, átölelte a ló nyakát, majd nyomott egy puszit a sörényére. Nagyon büszke voltam. :)

Maga a lovaglás nagyon jól ment Lorcsinak. Körbe-körbe mentek a lóval, a kantárt a középen álló néni fogta, és különböző feladatokat kellett megcsinálni. A vége felé ügetésre váltottak. Lorcsi nem tudta felvenni a ritmust, és ide-oda rázta a kis fejét. Nem ült még olyan biztosan a ló hátán, néha elkezdett lecsúszni az egyik oldalra, de mintha észre se vette volna. Mindezt csak azért írom, mert elmondhatatlanul aranyos volt. És ügyes is. A végén álló lovon kellett akrobatikus mutatványokat csinálni, pl felállni rá, megfordulni rajta ("malom"), négykézláb lenni a hátán, stb. Ezeket mind nagyon jól csinálta, majd egy kicsit megkapta a kantárt is, és elmondta neki a néni, hogyan kell vezetni. Gofri persze azonnal legelészni kezdett. Amikor visszavitték az istállóba, Lóránt vezette a lovat, és Gofri többször is odadörzsölte a fejét új kis lovasához. Lorcsi ugyan ettől majdnem felborult, de nem jött zavarba. Nagyon élvezte a napot, és alig bírta kivárni a másnapot, hogy újra mehessen.

Anyák napja

Jancsika óvónénije örömmel újságolta nekem, hogy Jancsika mondja a legszebben, leghangosabban, leglelkesebben az anyáknapi verset az oviban. Persze büszke voltam az én legkisebb kisfiamra, és mindenttudó (tapasztalt) mosollyal mondtam, hogy nagyon örülök, hát majd meglájuk... tudom, hogy az oviban gyakorlás nem ugyanaz, mint a nyilvános szereplés. Az anyáknapi ünnepségen kettesével köszöntik a gyerekek az anyukákat, nincs is bent ilyenkor más a kisszobában, csak az érintettek. Jancsika tündéri aranyosan ült az óvónéni ölében, és csak a fejét rázta, ahányszor megkérdezte az óvónéni, hogy van-e esetleg kedve segíteni a kislánynak verset mondani, és ha lehet még szorosabbra préselte a kis száját. Otthon aztán hallottam néhány foszlányt "édesanyám", "szívemből", stb.... de ahányszor odanéztem Jancsira, mérgesen rámmordult, hogy menjek el. :)

Lóránt és Sanyi már vasárnap felköszöntöttek. Először Lóránt mondta el a versét, amire Sanyi csak annyit mondott, hogy "Hát ebből semmit nem lehetett érteni", erre Lóránt rámozdult Sanyira, de még időben megállítottuk. Aztán Sanyi mondta el, Lóránt rávágta, hogy "Ebből semmit nem lehetett érteni", és akkor elkezdtek veszekedni, hogy kiéből mit lehetett érteni. Tündériek voltak.

Az oviban Lóránt megilletődve mondta a verset, egy kicsit csodálkoztam, hogy vajon miért, de ettől függetlenül csak gyönyörködtem benne. A tavalyi karácsonyi ünnepségen ugyanis ő volt a gyerekszínész-sztár, de most nem így alakult. Ünneplés végén aztán elmondta mi zökkentette ki:
-Anya, egy lánnyal kellett mondanom!!! A Sanyinak is lánnyal kellett? Miért kellett lánnyal?
Pedig nem irtózik a lányoktól, már mondta is, hogy xy-t veszi majd feleségül, mert az a kislány mindent megeszik rendesen.

Sanyi csodálatosan szerepelt. A legvagányabb bandavezérrel volt párban, és abszolút uralta a terepet. Bandavezér kisfiú végig csak követte Sanyit, és a nyomában motyogott valamit, míg az én kisfiam ékesszólóan szavalt, és gyönyörű tiszta csengő hangon énekelt. (Azért nem kis elvárás, melyik felnőtt énekelne gond nélkül 5-6 ember előtt?) Az óvónéni odajött hozzánk az ünnepség után, meghatottan nyomott egy nagy puszit Sanyi fejére, és azt mondta: Megérett. Istenem, mennyi minden volt ebben az egy szóban az elmúlt egy évből!

Mi leszel, ha nagy leszel?

Sanyi: 
- ...csak apuka.... (Emlékszem, mikor néhány évesen még mindenáron anyuka akart lenni :))
- jaj, utálom, hogy mindig ezt kérdezik. Én nem leszek semmi...., de ilyenkor mindig azt kell mondanom, hogy rendőr. (???)


Lóránt:
- állatász
- én rendőr leszek. De olyan rendőr, akinek van baromi udvara. Van olyan, ugye?
- bálnavédő (Anya, ha felnőtt leszek, lesz egy császárpingvinem. Tudod hogy? Úgy, hogy mindig, mikor megyek az Antarktiszra bálnákat védeni...)
- természetvédő
- állatidomár
- bányafelügyelő (Van ugyanis egy találmánya, amivel jóval biztonságosabbá tehető a bányászélet, most csak annyit árulok el, hogy "billenő kapukkal" kapcsolatos, de a többit, majd ha nagy lesz...)
- feltaláló és vízilabdázó
- birkozó is, nyilván
- focibajnok
- vívóbajnok
- csatornatisztító (mert kincseket lehet találni)
- nem lesz feleségem, mert úgy nehezebb az élet (Apa hümmög)... meg aztán akkor lennének gyerekek, és azokkal állandóan foglalkozni kell (Ó, Középsőnek Született Lorcsikám, azt iparszerűen úgyis csak a feleség intézi..)

Jancsi:
-Hát főnök.
-Vonat.

Farsangi mulatozás

Az idei volt az első farsang, amit Sanyi és Lóránt élvezett, sőt nagyon élvezett. Jancsika nem akart tudomást venni az eseményről, dehát neki van még néhány éve belerázódni.

Kezdem is Jancsival. Először azt mondta, vonat szeretne lenni, ami nem meglepő, mert másról nem is tud beszélni. Nekem is tetszett az ötlet, mert már körvonalazódott a fejemben a vonatjelmez. Nem is erőltettem annyira a témát Jancsinál, sőt, mondhatni megfeledkeztem róla, hogy felkészítsem lelkileg az eseményre. Ahogy közeledett a farsang, Jancsika egyre inkább azt hajtogatta, hogy nem akar semmi lenni, én meg erről nem vettem tudomást, csak csináltam a jelmezt. Marha jó lett, tényleg.
Csak éppen Jancsi nem volt hajlandó felvenni. A fénykép erejéig, az óvónéni kedvéért felvette, de ez is megviselte. Másnap többször is megkérdezte, hogy ugye ma nem lesz jelmez?

Sanyi szibériai tigrisnek öltözött. A tigrisbundát Marikamama készítette megszállottan, az is nagyon jó lett. Csakhogy mi buta felnőttek megfeledkeztünk megint egy fontos farsangi szabályról, miszerint a legfontosabb kellék a fejdísz, vagy álarc (!). 
A farsang reggelén még gyorsan kinyomtattam az álarcot, kartonra ragasztottunk, gumit bele, nem pont jó, Sanyi sír, anya ideges, majd még vágunk rajta, csak menjünk már, de így nem kell, ha sírsz, még idegesebb leszek, így nem jó.... (Aznap reggel kellett volna még nyílt napra mennünk az áhított iskolába.)... végül csak elkészült, és Sanyinak is megfelelt, jó ijesztő, sőt odáig volt, úgyhogy nagyon jól sikerült a farsangja. 

Lorcsi vikingnek öltözött. Eredetileg azt gondoltam, hogy majd hajtogatom a sisakot, de hála Istennek még 2 nappal farsang előtt kapcsoltam, hogy a fejdísz a legfontosabb rész (!), és elmentem Zuglóba az egyetlen színvonalas vikingsisakért, amit kapni lehetett a városban. Gondoltam, Lorcsi kipipálva. Reggel, ahogy készülődtünk, és Apa is rájött, hogy farsang van (Bocs ;)), elővette a svéd pólóját, ami Lorcsin igazi vikingköntösként mutatott, és egy övvel és a kézibaltával együtt tökéletes kis vikinget varázsolt belőle. Lóránt arcáról extra büszkeség sugárzott, mivel APA pólójában lehet. Neki is nagyon jól sikerült, csak amiatt panaszkodott, hogy a többiek mindig elkérték a sisakot.

(Nem tudom, miért elforgatva jelennek meg a képek, nálam normálisan vannak.)