...és a földszintes gyermek: Lólátt

A védőnő el volt hűlve, mikor mondtam neki, hogy Lóránt nem nagyon eszik, csak szopik. Azt mondta, napi háromszor kellene már rendes ételt ennie! De mikor meglátta kisméretű Budspencerünket, azt mondta, nyugodjak meg (=ő nyugodott meg), majd megjön az étvágya.

Lóránt egyébként már eszeget, de csak zöld színű főzelékeket. Illetve szilárd dolgokat nagyon szívesen szopogat, pl kenyér, uborka, sültkrumpli, de ezekből könnyen leharap darabokat, aztán meg köhög, szóval ez nem táplálkozás. Nem is nagyon kap, csak, ha már nagyon szeretném, hogy csönd legyen. Szépen ül az etetőszékben és hadonászik illetve ledobja a keze ügyébe kerülő érdekességeket.
És eljött az az időszak is, hogy bárhová megyek, Lóránt mászik utánam. Ha utolér, belekapaszkodik a nadrágomba, a lábamba, és áll. Ilyenkor célszerű felvenni, ha nem tudnám. :) Ha nincs kedve utánam mászni, ülve marad, és a Doppler effektust gyakorolja: anya távolodik, Lóránt hangosabban nyűszít. Sokszor még azt sem tűri, hogy egy rövid időre a nagymama kezébe nyomom, máris nyújtja a kis husi kezeit, és visszasírja magát. Ez inkább este van, mikor már fáradt.
Nagyon jó színe lett, az arca sokkal barnább, mint egyéb habos részei. A játszótéren leültettem a fűbe, és míg Sanyi után rohangásztam, Lóránt ott ült és kurjongatott. Odáig voltak a többi anyukák, na meg persze udvariasak, hogy dícsérték, milyen aranyos.

Itthon szépen eljátszogat magában, igaz még csak rövid ideig (kb 5-10 perc). Szereti szétverni a zörgő kockatornyot, megkóstolni a fakockákat, kihúzni a fiókokat, könyveket lapozni, papírokat széthajigálni, és Sanyi álomkonyhájával is szeretne játszani, de azt már nem egyszer magára döntötte, ahogy fel akart kapaszkodni rajta, úgyhogy résen vagyunk. A hintában is jól megül, és nem tiltakozik, csak, ha azt gondolom, hogy na most hintázz egy kicsit, mindjárt jövök. Nagyon szeret mindenféle rúddal játszani, pl söprű, felmosórúd, bot, cipőkanál.

Sanyit nagyon jól viseli. Sanyi már nem gyűri annyira, az az egy szórakozása maradt meg, hogy átlépi Lórántot. De mivel Öcsi rendszerint ül, és nem fekszik, nehezebb átlépni, főleg ha valaki még csak 86 centi körül van. Fellendíti a lábát... és eddig még nem rúgta fejbe egyszer sem. Továbbá, elveszi Lóránttól a játékokat. Néha visszaadja rögtön, vagy ad helyette másikat, de abban sincs sok köszönet, mert gyakorlatilag hozzávág valamit. De Lóránt remekül viseli, Sanyi meg előbb-utóbb csak feldolgozza a történteket, vagy, ha nem, hát hamarosan egy súlycsoportban lesznek.

agresszív kismalac

Az utóbbi időben gyakran játszik olyat, hogy hadonászik a kezével, és közben azt mondja: üt.. esetleg hozzáteszi: fáj...nekki. Vagy amikor eldobja a tárgyakat, jobban mondva földhöz vágja, akkor is gyakran hozzáteszi, hogy fáj..nekki. Sajnos, nem mondanám, hogy együttérzésből. Egyszer el akarta venni Lóránt játékát, és mikor apa azt mondta, hogy ne vegye el, mert most Öcsi játszik vele, Sanyi úgy gondolta megoldani a kérdést, hogy odament és fejbeverte Öcsit. Jól leszidtuk, közben olyannyira csücsöri szája lett, hogy belül rettenetesen sajnáltuk, rohantunk is rögtön gyereknevelési tanácsadót olvasni, hogy most mi lesz.

Lehet, hogy nem kellene ekkora feneket keríteni a dolognak. Ez most egy ún. üt-időszak, az ezt megelőző volt a "Lólátt...puszi"-időszak, ami jó egy hónapig tartott. Igenis úgy gondolom, hogy ez egyfajta testvéri szeretet megnyilvánulás volt - most már ritkább a jelenség - mert általában úgy zajlik, hogy meglátja Öcsit, felderül az arca, odamegy, puszi. Egyszer majd lecseng ez az üt-korszak is.
Ha valahol meglátja egy kisbaba képét, pl pelenkászacskón vagy újságban, azonnal rámutat, hogy "Lólátt". És egyértelműen kedvesen mondja. Az összehasonlítás kedvéért: Mikor nem kedves, olyankor rámutat arra ami zavarja, és nyűgös "Ne! ne! Ne! " van. Lóránttal még nem volt ilyen, apával egyszer igen, mikor együtt fürödtek, és Sanyit zavarta, hogy így jelentősen csökkent a fürdőterülete (akkor még szeretett fürdeni), és így akarta apát kitessékelni a kádból.
No de visszatérve a kisbabás képekre, az az aranyos, mikor saját magáról mutatok neki baba-kori képeket, és azokra is azt mondja, hogy Lólátt.

Ettől függetlenül van még némi féltékenység a kis begyében. Egyik alkalommal, mikor nagyon szerette volna, hogy csak vele foglalkozzam, de én éppen Lórántot tartottam a kezemben, azt akartam mondani Sanyinak, hogy Lóránt hamarosan fog tudni járni, és nem kell annyit felvennem, és szabadabbak lesznek a kezeim. (Persze, ez nem feltétlen van így, de akkor ezzel próbáltam magamat is megnyugtatni.) Odáig jutottam, hogy:
-Ne aggódj Sanyi, Lóránt hamarosan megtanul járni, és akkor...
Sanyi közbeszólt:
- Elmegy!

Sanyi beszél

Rettenetesen le vagyok maradva. Már egész hosszú listám van arról, mi mindent szeretnék megírni. Hát elkezdem:

Sanyi egész sokat beszél. Utánoz minket, illetve ha kimondott valamit, fölkapja, mint egy rigmust, és elmondja kb százszor. Nagyon komolyan artikulál, látszik az egész fején, hogy most nagyon gondolkozik, és nagyon igyekszik, hogy érthetően mondja. Az igekötőket rendszerint külön mondja a szavaktól, pl: fel.megy. Már nagyjából jól mondja a szavakt, a píp-ből piló lett, majd pilos, mo-o-ból moto, a busz már busz, és nem bupp, és öcsi is Lólátt. Eleinte Lóla volt. A "cs" hangot még most sem mondja ki, leginkább k-t mond helyette. Így lesz a csigából kika, a kicsiből kiki, a koki pedig szövegkörnyezettől függően kocsi vagy csoki. De pl a bácsi az bábu.
Mégis van egy mondat, amit még a régi kiejtési szabályok szerint mond: Ma-a-a kiko.(=Madarak csipognak).
Egyébként tényleg nagyon jól el tud mondani mindent, amit szeretne. Pl azt, hogy "Anya légyszi ülj el onnan, mert én szeretnék odaülni", úgy mondja: "Onnan! le!" Vagy pl elalvás előtt gyakori a "Hozz légyszi egy kis teát, hadd öntsem magamra". Ehelyett csak annyit mond, hogy "Hoz teja", és közben félreérthetetlenül lök le az ágyról és tol ki a szobából.

Lóránt sírását árnyaltan kommentálja: "sí!" vagy "ódít!" Ezeket a szavakat már saját magára is alkalmazza. Egyik nap nem szabadott kisvakondot nézni, mert mielőtt még elindítottam volna, kipattintott néhány billentyűt a laptopról, ez az új hobbija. Szóval, jött a bünti, nincs kisvakond. Sanyinak legörbül a szája, leül az ajtó mellé, és éppenhogycsak nem sír, de azt mondja rengetegszer: Sír, sír, sír... Vagy pl újabban nem szeret fürdeni, a hajmosást pedig egyenesen utálja, ilyenkor hangosan, kétségbeesetten és könnyekkel sír. Ma este fürdéskor a szokásos könyörgés során "kivesz, vége, alu (=aludni)" azt hallom: "ódít!".

Velünk is megesett a kacsázós hinta esete. Sőt, tulajdonképpen harmadunokatesó Matyitól vettem a kifejezést, hogy ha össze-vissza megy a hinta, akkor azt mondjam Sanyinak, hogy kacsázik. Sanyi pedig sokszor gondoskodik róla, hogy kacsázzon, mert akkor "fejvesztve" rohanok oda, nehogy az ajtónak ütközzön, és tudja, hogy újraindítom a hintát, és megint jó naat lesz. Nos, Sanyi hintázott, a hinta pedig kacsázni kezdett. Sanyi mondja apának:
-Kakk! (az a fránya cs betű ugyebár...)
Apának fogalma sem volt, mi a fene az a kakk, csak nézett értetlenül. Erre Sanyi:
- Háp!

És végül egy történet a hóember építős időszakból. Egyik este hóembert építettünk, pontosabban valami hómanó-féle lett, ugyanis apa kiélte művészi hajlamait, és jó hosszú orrot csinált neki meg szarvacskákat. Sanyi odaáll elé és nézi. Azt mondja: olla? (Orra), szülők körbetapsikolják, hogy milyen ügyes, okos, stb. Sanyi tovább kérdez: kesze? ...füle?... majd faaka?

In memorian Lakókocsi

Merthogy eladtuk. Brühühühü...

Tavaly ilyenkor:

És valamivel később: