Nyári vihar

Nyáron többször is volt égdörgés, zápor, zivatar, nagy szél. Első vihar után állandóan attól féltek, hogy lesz-e megint vihar. Mikor tényleg lett, Lóránt kiállt az esőbe:
-Te lossz Jóisten! Ne csináld mál a vihalt!.. Akkol olyan hosszú botot szelzek, hogy felél oda, ahol a Lacipapa meg a Jóisten van!....
Nem használt a fenyegetés, egy kicsit kiljebb lépett, és nagyon határozott hangon:
-Jóisten!!! ÁLLJ!!!
Jóval később, már bent vagyunk a házban, nézzük az esőt. Sanyi:
-Olyan nagy eső van, hogy kétségbe vagyok esve.

Sanyi:
-Anya, az eső mindig esik valahol, ugye?
-Igen. (kicsit meg is lepődöm, miket kérdez a gyerek, és vajon arra gondolt-e, amit mondott..)
-Mer az eső nem tud úgy maradni, hogy csak ott van fönt.

Lóránt monológja:
-Nem szeletném azt, hogy legyen vihal... melt mál volt sok vihalok...akkol MALS a bepakolás!.... és sietve lohantak a tűzoltók...

Sanyi húszadszor mond el valamit:
-De olyan nagy nem tud lenni a vihar, hogy...
-Igen, Sanyi, jól mondod.
-De ne most mondjad! Majd ha végigmondtam!... Most még egyszer el kell mondanom.
-Nem kell elmondani mégegyszer, hallottam, és így is jó.
-Így is hallottad? Minden szóját?
-Igen.
-De olyan nagy nem tud lenni a vihar....

Nyár, nyár, nyár....

Lóránt szedi a szilvát.
-Mmm! Ez lekvál illatú!

Hoz nekem egy gombát:
-Kisanya, itt egy gomba! Ideteszem neked, hogy puszilgasd meg. Simogassad... ez nem mélges gomba!

Lóránt áll az erkélyen, gyengéden beszél a virágokhoz, majd fölemeli őket a feje fölé.
-Anya! ez az én balátom. Ez a két világ... megmutatom nekik a kilátást.

-Ez a napos...ez az időjárás. Időjárni jó!

Gyerekkel nem nyaralunk...

Megfogadtam, hogy 1 és 4 év közötti gyerekkel soha többet nem megyek nyaralni. Persze nem Lóránt miatt sikeredett borzalmasra az egy hetes horvát tengerparti nyaralás, de jócskán hozzátett a folyamatos üvöltéssel, nyafogással. A gyerekekra való tekintettel olyan helyre mentünk, ahol homokos a tengerpart. Kb kétszer talán élvezték... Lóránt nem szerette a nagy hullámokat (naaa, rossz hullám!!!) , mert nem tudott kagylókat szedegetni, mindig elöntötte a víz. A sós víz viszont újdonság volt nekik, mindkettő szeretett volna inni belőle. A sziklás részt élvezték, és mind a kétszer érdekes állatokat találtak, amit mi a búvárszemüveggel nem.

Lóránt a Dunán már edzett. Nagyon bátran "úszott". Mentőmellénnyel és babaúszógumival akár egyedül is lebegett a vízen, most meg már a nagy úszógumiba kapaszkodva is bemerészkedett apával. Sanyi óvatosabb, de végül ő is legyőzte félelmét.

Több helyen is láttunk a tengerben vízilabda meccsekre elkerített, kapukkal felszerelt részt. Az ilyesmi azonnal megmozgatja a gyerekek fantáziáját.
-Ne menjetek oda közel, oda nem szabad beesni! Az egy vízilabdapálya, nagyobbaknak való.
Sanyi: Lólánt, menj innen egy kicsit...Lehet, hogy ez csak nekem való.

-Lóránt, neked meg mi van a kezedben?
-Apa mondta, hogy ez egy más.

Fürdünk a tengerben, látom, hogy Sanyi fázik, reszket. Mondom neki, hogy egy kicsit menjen ki a napra, de nem szeretne. Ezekkel próbálkozott:
-De nem fázom, csak azért remegek, melt én azt szeletem!
-de...de....de.. csak azt játszom, hogy én vagyok a gőzmozdony, azért remegek.

A strand játszóterén Sanyi összetűzésbe került egy kislánnyal, aki egyszerre két hintát foglalt le, és nem engedte Sanyit hintázni. Látszott azért, hogy élvezi, hogy Sanyi "mérgesen" gagyarászik neki. Sanyi inkább nyávogva, de tényleg egyre kétségbeesettebben próbálta rávenni a lányt, hogy adja neki a hintát. Semmi nem használt, így Sanyi végül befenyített:
-Azt fogsz enni, amit nem szeretsz!

Voltunk evezni is, Sanyi egyszercsak megszólal a csöndben:
-Majd ha odaértünk azokhoz a sziklákhoz, mondok egy viccet.....
Kíváncsian vártam, mi lesz a vicc.
-Akkor most mondok egy viccet.... A fák a vizek.

Jancsika

Jancsika elkezdett mászni! Már nagyon nagyon vártam, mert nehéz volt cipelni. Persze, ez nem jelenti azt, hogy mostantól nem kell cipelni, de azért több másodperc szabadidőm van, ha leteszem egy kicsit.
Még mindig főleg szopizik. Néha eszik délelőtt valami gyümölcsfélét, esetleg ebédkor levest, kb 3 kiskanállal. A fagyit imádja, ebből azért látom, hogy milyen, amikor tényleg kér enni. (Sok-sok kiskanál.)Tehát max 2x eszik egy nap rendes ételt. Emlékszem, Lóránt is nagyon későn kezdett el enni, úgyhogy nem aggódom, csak kényelmesebb lenne, ha már enne.

Szerintem hamarosan beindul az evés, csak most a kánikula miatt inkább folyadékra van szüksége. Amikor mi eszünk, Jancsika folyamatosan kapálózik, szeretne mindent megfogni, megkóstolni. Mikor kanállal etetem, sokszor azért fejezzük be, mert kiveszi a kezemből a kanalat, és széthinti a kaját...

Éjjel együtt alszunk, itt a telken nem is nagyon lehetne máshogy. Többször kel, de hamar visszaalszik.

IMÁD fürdeni a Dunában. Ül a szélén, és rugdos a lábával, és nagyon vidám. Nagyon szeret hintázni is, olyankor is nagyokat mosolyog, vagy, ha táncolok vele. Sokat mosolyog, igazi imádnivaló kis galuska.

Sanyi gyakran megvidámozza, pl fejét Jancsika pocakába fúrja, és akkor nagyon büszke, ha Öccse nevet. De sajnos az utóbbi időben olyan módszerei vannak, hogy inkább sírás a vége.

Lóránt 3 éves

Nagy nagy szülinapi partit rendeztünk a telken. Feldíszítettem a házat és a kerítést, Sanyinak nagyon tetszett. A végén Lóránt sem engedte leszedni, de ebben az is benne van, hogy ő nagyon ragaszkodik a tárgyakhoz. Volt emeletes vonatos torta, alagúttal, de a főattrakció az ugráló volt, amit Klári nagyi vett, természetesen nem csak Lorcsinak. Volt aznap evezés, halászás, fára mászás és persze ugrálás.

Mikor indultunk a cukrászdába, Sanyi izgatottan kérdezte:
-és..lesz olyan rajta...hogy zöld frizura?
-??? a frizura azt jelenti, hogy megcsinálod a hajad szépre.
-De Anya! Akkor hogy mondják azt, amik a tortán szoktak lenni?
Igen, volt rajta marcipán figura is.

Lorcsi tőlünk egy vitorláshajót kapott, amivel szeretett volna mindenki egyszerre játszani, de Lóránt nem hagyta:
-NEEEM, NEM ADOM!!! Nekem van előbb születésnapom!!!

No és hogyan lehet jellemezni egy három éves Lórántot? Megpróbálom...
Továbbra is nagyon jó evő, bár a paradicsomlevest nem hajlandó megenni. Lehet, hogy azért, mert Sanyi meg szinte csak azt szereti. Mert egyébként tényleg minden megeszik. Bár, volt egyszer egy leves, de szerintem azt is csak azért nem ette, hogy különbözzön Sanyitól, amire azt mondta: De Káli nagyi, majd akkol fogom szeletni, ha Káli nagyi leszek!
A fagyit még mindig lassan, inkább csak kenegeti magát vele. Édességekből szerencsére nem eszik sokat, hamar megunja.

Elfogultság nélkül írom, hogy Lorcsi egy tipikus aranyos gyerek. Nagyon jól tud kedves, odafigyelő, gondos lenni. Amikor különösen kedves szeretne lenni, úgy szólít, hogy kisanya. Nem, nem apától hallotta, ez teljesen egyedi elnevezés, és olyan gyengéden mondja, hogy még szép is. Vagy pl ha talál rajtam egy bibit, megnyugtat, hogy meg fog gyógyulni - olyan együttérző arckifejezéssel, hogy hihetetlen.

Gyűjtögeti az üvegszilánkokat, és kidobja őket. Ezt a Duna-parton én is szorgalmaztam, de mikor Omisban nyaraláskor is azért kellett várni, mert ő fölszedte a földről, akkor Apa már rászólt:
-Lorcsi, hagyd ott azt a szemetet, ne gyűjtsél ilyesmit!
-De ugye nem akalsz te belelépni?
-Nem.
-Hát azélt gyűjtöm.
Egyébként minden vackot fölszed, és eltetet velem. Már tudom, hogy jobb nem ellenkezni, elteszem valahova a kis fadarabokat, levéltöredéket, tobozt, virágrészeket, vagy akár egész nagy kitépett gazt földestől, stb. Elteszem, hazavisszük, és otthon kidobom, ott már nem kéri számon. De az úton jobb, ha nálam van.

Imádja az állatokat. Mindegyiket szeretné megsimogatni, szereti az állatmeséket, és általában azt játsszuk, hogy ő is valamilyen állat, mostanában kisbabazsiráf. De volt már bárányka, kisegér, bagolyfióka, teknősbéka, hal, kis molylepke, kisbabapók... Mikor Klári nagyi fogott két snecit a Dunából, betettük vödörbe, Lorcsi nem bírt elszakadni a vödörtől. Játszott a halakkal, megfogta, kivette, visszaejtette őket. Mondtam ugyan neki, hogy a halaknak ez nem annyira jó, de Lóránt "csak puszit akart adni nekik", és tovább játszott. Halászás befejeztével visszadobtam a halakat a vízbe. Lóránt úgy sírt, hogy még a követ is megindította:
- Ki lesz most a balátom???? Én hal-balátot szeletnék! Ja-ha-ha-haj!!!!!! Nincsen balátom!
Hiába volt minden ésszerű magyarázat, Lóránt csak zokogott.
Másnap nem dobtam vissza a halakat, gondoltam majd ebéd után, addig is még hadd játsszon velük egyet. (Hát igen, megsajnáltam a gyermeket.) Rossz döntés volt. Az ebéd ugyanis nagyon elhúzódott, aztán meg szokatlan módon el is aludtak a gyerekek. Mire visszaértünk a vödörhöz, már nem éltek a halak. Lóránt nem rendült meg, mert akkor éppen nem érdekelte a dolog. Engem viszont nagyon bántott, és megint megfogadtam, hogy nem hagyom többet, hogy a gyereksírás befolyásoljon.

Azóta tudja már Lóránt, hogy az az igazi barátja, akit élni hagy eredeti élőhelyén. Hoztam neki a tengerből különleges kagylóhéjakat. Viszem nagy büszkén, azt hittem lenyűgözöm vele a gyerekeket. Lóránt megfogja a kagylókat, és visszadobta az egészet a vízbe: Hadd éljen. Ott élnek.
Ma pedig a Duna-parton: Anya, a kavicsok is a vízben élnek ugye? visszadobom ezt is....
Bent a házban Lorcsi szól nekem: Anya, találtam egy szöcskét! De ne csapd le, mert finomságot keres! Másnap hasonlóan: Ott egy szöcske! Ott vigyolgott!

Szeretne eltemetni egy molylepkét, ráteszi a lapátjára és viszi. Menet közben a molylepke leesik a lapátjáról.
-Jaaaj! Hol a molylepkém? .... aggódom a molylepkéért!