Nyáron többször is volt égdörgés, zápor, zivatar, nagy szél. Első vihar után állandóan attól féltek, hogy lesz-e megint vihar. Mikor tényleg lett, Lóránt kiállt az esőbe:
-Te lossz Jóisten! Ne csináld mál a vihalt!.. Akkol olyan hosszú botot szelzek, hogy felél oda, ahol a Lacipapa meg a Jóisten van!....
Nem használt a fenyegetés, egy kicsit kiljebb lépett, és nagyon határozott hangon:
-Jóisten!!! ÁLLJ!!!
Jóval később, már bent vagyunk a házban, nézzük az esőt. Sanyi:
-Olyan nagy eső van, hogy kétségbe vagyok esve.
Sanyi:
-Anya, az eső mindig esik valahol, ugye?
-Igen. (kicsit meg is lepődöm, miket kérdez a gyerek, és vajon arra gondolt-e, amit mondott..)
-Mer az eső nem tud úgy maradni, hogy csak ott van fönt.
Lóránt monológja:
-Nem szeletném azt, hogy legyen vihal... melt mál volt sok vihalok...akkol MALS a bepakolás!.... és sietve lohantak a tűzoltók...
Sanyi húszadszor mond el valamit:
-De olyan nagy nem tud lenni a vihar, hogy...
-Igen, Sanyi, jól mondod.
-De ne most mondjad! Majd ha végigmondtam!... Most még egyszer el kell mondanom.
-Nem kell elmondani mégegyszer, hallottam, és így is jó.
-Így is hallottad? Minden szóját?
-Igen.
-De olyan nagy nem tud lenni a vihar....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése