2015. december 21., hétfő

Advent

Marika mama csodálatos foltvarrott adventi naptárat készített. Szokás szerint minden napra elrejtünk benne egy kis édességet. Gondoltam, legalább lesz reggel motiváció, hogy felkeljenek a gyerekek. Jancsinál úgy-ahogy működött a dolog, bár ő rendszerint megnézte az összeset, amit elért, aztán választott. Lorcsi néhány nap után azonban dühösen kifakadt:
-Anya, azzal nem mész semmire, hogy cukorral teletömöd a családot, hogy 600 kilós emberek legyünk!!!
Lorcsi egyébként a kiürült zsebeket arra használta, hogy néhány napon keresztül beletett egy kis apró cédulát, amire lerajzolta, mit szeretne kapni. Horgászfelszereléseket és egy köszörűkövet rajzolt.

Idén újra próbálkoztam a mézeskaláccsal. Az első adag a szokásos kemény borzalom lett, de a cukormázzal díszítés már kezdett alakulni. A második adagnál egy új receptet próbáltam ki, hatalmas sikerrel! Életemben először sikerült úgy mézeskalácsházat csinálnom, hogy a cukormáz-díszítés tartotta össze, és tényleg összetartotta! A gyerekek odáig voltak. Sanyi nem győzött áradozni, szerinte a világ legjobb mézeskalácsháza lett! (Háát, sokat még nem látott itthon...)
Lorcsi sokat segédkezett, de a kiszúró formázást hamar elunta, és inkább gyurmázva készített figurákat, többek között egy hadihajót. A fiúk ezután már csak azért versengtek, hogy ki eheti meg Lorcsi hadihajóját, ő meg a büszkeségtől dagadva tartogatta sokáig.