Lóránt színre lép

Azt hiszem, újabb nehéz korszak elé nézünk. Lóránt érdeklődik, járkál, felmászik... és közben nagyon boldog, sikongat, hangosan kacag. Persze ott kell lenni mellette, hogy ne hozza magát nagyon veszélyes helyzetbe.
Sanyi pedig szintén érdeklődik, és már okos is ahhoz, hogy igazán veszélyes helyzetbe hozza magát. A múltkor odatolta a széket az ablakhoz, fölmászott az ablakpárkányra és nézte az autókat, meg a trolibuszokat. (Amik ugyan nem járnak erre, de szerinte a "kékbusz-simabusz" is trolibusz.) Szerencsére az ablakot nem tudja kinyitni - illetve, végülis lehet, hogy ki tudja nyitni, éppen ezért kell mostmáraztántényleg naggyon odafigyelni. Mindkettőre. Egyszerre.

Igazából azt akartam leírni, hogy Lóránt milyen aranyos vigyori baba lett. Szeret fejjel lefelé lógni, szereti, ha táncolok vele, ha a husipopsijára puszit adok. Szeret labdázni, és szereti a plüssállatokat! Sanyi a mai napig nem foglalkozik velük, az imádott kisvakondot megmintázó nagyi által egy héten keresztül horgolt krtek-bábu is csak kb fél óráig kötötte le. Így aztán Lóránt rendelkezésére áll Sanyi 32 fős plüssfigura parkja is, amik közül a jegesmacit harapdálja legszívesebben. (Fentiek ismeretében nyomatékosan kérek minden kedves olvasót, nehogy eszébe jusson, hogy plüssfigurát hoz Lórántnak.)
És csodák csodája, Öcsi szilárd dolgokat is egész jól eszik, pedig még csak az első 4 foga van meg.

És imádják egymást. :) De tényleg. Sanyi hétvégére kiment a telekre nagyival. Vasárnap este, ahogy visszajött - asszem, mintha rám is mosolygott volna valamit - de amint meglátta Lórántot, rávetette magát és puszilgatta. Legalább fél órán keresztül hancúroztak, Lóránt is sokkal tovább viselte a dögönyözést, mint egyébként. Méghogy viselte! Ő is kacarászott. Nagyon helyesek voltak. :)

Kis lépés az emberiségnek

De nagy lépés Lórántnak! Kb egy hete megtette első önálló lépéseit, szám szerint két darabot, pár napra rá hármat, majd döbbenten hallom, hogy nagyi 12-ig számolt! Bár, szerintem összeadta a különböző próbálkozásokat. :)
Azért, ha siet valahova, még mindig inkább mászik, de egyre gyakrabban megy önállóan.

Ömlesztve - Sanyiról

No, most ömlesztve leírom, mi mindenen szeretnék majd 20 év múlva keserédesen mosolyogni:

- Sanyinak van egy kirakó-szerű játéka (egészen pontosan kettő), ahol különböző rajzolt fa-figurákat kell a megfelelő helyre beilleszteni. Régebben gyakran előfordult (most már szépen be tudja rakni mindet), hogy be akarta rakni az egyiket, de történetesen fejjel-lefelé. Mondom neki, hogy fordítva. Sanyi megfordítja, majd mégegyszer megfordítja, egy darabig forgatja, forgatja, majd megint megpróbálja, de megintcsak fejjel lefelé van.
- Régen nagyon szeretett olyat játszani, hogy elbújik a függöny mögé, és azt mondja: "Hol a Saji?" A napokban pedig azt üvöltözte a nagy teherautót cipelve ide-oda: Csicsija babuja teleautó!
- Néhány hete az arborétumban sétáltunk, ahol Sanyi előszeretettel szedegette ki a növények mellé betűzdelt táblákat, amin a növények neve van. (Ezt nagymama kertjében is imádja csinálni.) Így aztán a laza sétálásból folyamatos fegyelmezés lett. "Sanyi tedd vissza, nem szabad, honnan vetted, mondtam már hogy nem szabad, üss a kezedre, rossz voltál." Sanyi úgy belejött, hogy mikor a sokadik táblácskát kihúzta, azt mondta: "Üss..a .. kezedre." Ráütött, és szaladt a következőhöz.
- Sanyitól tanulhatnak a fogyókúrázók: ráállt a mérlegre, és észrevette, hogy amikor leszáll róla, elmozdul a mutató. Ezt egyszer-kétszer kipróbálta, hogy tényleg ez történik, majd harmadszorra, mikor leszállt, rámutatott szigorúan a mutatóra, és azt kiáltotta: "Ott marad!"
- Sanyit a játszóról hazafelé jövet gyakran nógatni kell, hogy jöjjön fel a lépcsőn magától a harmadikra. Rendszerint az ebéddel próbálom csalogatni, hogy ilyen meg olyan finom ebéd lesz. Egyik alkalommal nem tetszett neki a menü, és hevesen ordítozta, hogy nem, nem. Kérdezem, hogy, akkor mit szeretnél ebédre? Sanyi: "Jeggeli!" (Ez nála egyébként a kakaós zabpelyhet jelenti.)
- Lóránt babakokiját akarta tolni, de csak oldalról, és nem engedte, hogy segítsek neki egyenesen tartani: "Ne..nyulunk..hozzá".
- Sanyi valami nagyon rossz fát tett a tűzre, előveszem a szigorú verziómat, és mondom neki, vészjóslóan higgadtan (legalábbis próbálkoztam), hogy "gyere ide Sanyi.... nem szabad ilyet.. nézz rám, Sanyi!" Egyszercsak hihetetlen gyorsasággal odanyomja az arcát az arcomhoz kb 1 centire, és azt mondogatja huncutkodva: "Nézz rám, nézz rám, nézz rám!"
- Ülök a fotelben, Sanyi előttem játszik a földön a holdkomppal. Egyébként nagyon jól bevált a holdkomp, mint Sanyi mászókája. Valahogy megüti magát, kicsit nyivákol, kérdezem, hogy mi történt, fáj-e, hol fáj, stb... Sanyi nem válaszol. Néz maga elé szigorúan, majd azt mondja nekem mérgesen: "Bebukk...SZÁDAT!"
- Egyik reggel áll a szoba közepén és néz. (Nem forog, nem pörög, nincs fejjel lefelé.) Kérdezem, hogy mi történt Sanyikám? Azt mondja: "Saji...gondol...kozik."
-Ha vizes lesz valami, nagyon ügyesen megtörli konyharuhával, akkor is, ha a ruhája lett vizes.
- És végül: hogyan kell a csőrös pohárból inni? Vedd a szádba a csőrét, lehetőleg fordított állásban, akkor egy kicsit csöpög is, nem csak a szádba megy. Hajtsd hátra a fejedet, úgy, hogy a plafont lásd, és kezdj el forogni! Garantált siker.

Közlekedési Múzeum

A múzeum előtt van egy hatalmas mozdony, gondoltam Sanyi imádni fogja, különösen, hogy úgy emlékeztem, hogy föl lehet rá mászni. Nos, Sanyi előbb látta meg a mozdony fölötti repülőt, azt nagyon szerette volna megnézni, de ahogy odaértünk a mozdonyhoz, nagyon megijedt, és szaladt elfelé. Tényleg ijesztően hatalmas, ijesztően fekete, és ijesztően gép.
Nagy nehezen rá bírtam venni elsőszülött kisfiamat, hogy menjünk el a mozdony mellett a bejárat felé, bár éppen azon gondolkoztam, érdemes-e ezek után bemenni? Ahogy túl voltunk az első megrázkódtatáson, még pihegve az ijedtségtől próbáltam Sanyit megnyugtatni, és azt találtam mondani, hogy dehát ez a mozdony olyan mint Thomas. A mellette lévő piros is hasonló, olyan, mint egy piros Thomas.
Innentől kezdve Sanyi végig a piros Thomast kereste. Eleinte ki-kiszaladgált a múzeumból, hogy valahol kint megkeresse piros Thomast, aztán nagy sokára kezdett odafigyelni, hogy mi minden látnivaló van odabent. Bekopogott a vitrinbe kirakott járműveknek, majd a fényképeknek is. Ahogy így kopogtatott az egyik mozdonynak, egyszercsak meglátta A mozdonyt, saját szemmagasságában. Odaszaladt, és azt mondta mik-ro-bi szótagolós stílusban: "Azt-a-min-denit!" és kopogtatott. Az ősrégi villamosra szívesen felmászott, nem nagyon akart lejönni, de végül mégis a gyereksarokból lehetett legnehezebben elrángatni. Ahogy kijöttünk a múzeumból, megint eszébe jutott piros Thomas, és rohant a piros mozdony felé, úgy sejtette, hogy valahol ott lesz. De nem találtuk.
Itthon még néhány napig mást sem hallgattunk, csak azt hogy "meg-ijedt-pilos-thomas-tól." Sőt, igazából "Anya ijedt meg".
Ja, és mikor mondtam neki, hogy a mozdonytól nem kell félni, hiszen nem is él (tudom, nem logikus, de hát ezt sikerült mondanom) - nos azóta vannak élőlénymozdonyok is.