Lóránt

Kétféle Lórántot ismerek. Az egyik olyan aranyos, hogy az embernek komolyan türtőztetni kell magát, hogy ne zabálja meg. A másik olyan hisztis, hogy vissza kell fogni magam, hogy ne pofozzam fel.

A hisztisről elég annyi, hogy ok nélkül, egyszerű nyűgösségből is úgy tud ordítani, hogy beszakad a dobhártyám. És nagyon hosszan sír, nehezen nyugszik meg. Mondja is közben, hogy De sílok!.....Sílni akalok...nem tudok halkan sílni, melt még kicsi vagyok...stb. Néha úgy felhergeli magát, hogy dadogni kezd: Nem akalog-log-log....vagy: valalalami...


A nagyon aranyos pedig egy tündér. Mikor odabújok mellé altatni, simogatja a kezem, puszikat ad. Idebújjál... ittmaradjál.... ne elmenjél.... Rengeteg kis állatkával alszik, akikre nekem nem szabad ráfeküdni, különben Lóránt vonyítani kezd.
Egyik este, ahogy várom, hogy elaludjon, Lóránt csak mozgolódik, ide-oda forog, közben persze az óriási fejével nem egyszer mellbevág. Megunom, és mérgesen megkérdezem, hogy mi a fenét csinál már. Erre azt mondja, altatom az állatkáimat. Mindenféle állatkát, figurát szeret, ma még a kifaragott sütőtöknek is puszit adott, úgy tetszett neki.
Mikor kocsival megyünk valahová, és Lóránt meglát kint valami érdekeset (hajó, markoló, lovatykák), hangosan köszön nekik: Hahó, sziasztok!! Itt ülök hátul!

Lórántból azt hiszem nem lesz művész. Borzalmasan énekel (lehet, hogy csak Sanyihoz képest?), semmi dallam, és egy szót ismételget végig. A színeket sem érti. Egy időben minden piros volt (az ég is, minden!), most már néha mondja, hogy zöld meg sárga, de nem feltétlen a zöldre meg a sárgára mondja, csak úgy alternatívaként.

Együtt pelenkáztuk Jancsikát, akinek még "kenyérillatú" sárga kakija van. Lórántot kérdezem - csak, hogy lekössem a beszélgetéssel, és puszta érdeklődésből ne kenje össze magát kakival - hogy vajon neki is sárga-e a kakija. Azt mondta, igen, nekem is zöld.
És amikor a tyúkokat nézve megkérdezte, hogy anya, mi az a sárga ott a tyúknak, tudnom kellett volna, hogy nem feltétlen sárga dologra kérdez. Történetesen piros volt az a valami.

Nagyon aranyosan számol. Azt játszották Sanyival, hogy fölálltak egy vastag szivacsra (a fotel ülését szedték ki), és leugrottak, de ugrás előtt számoltak, afféle "vigyázz, kész, rajt"-ot. Lóránt így számolt: ketó, hálom, pilos, bandiiii! és ugrás. (Nem tudom, honnan jött ez a Bandi, nálunk sosem hallották.)


Lóránt gyakran agresszív. Ha nem tetszik neki valami, amit Sanyi csinál, odamegy, és megüti. Ha nagyon-nagyon mérges, meg akarja harapni. Erről nagyon igyekszünk leszoktatni, és szerencsére ritkán fordul elő. Ha Sanyi cukkolja (azt mondja neki, hogy rossz kisfiú, vagy, hogy nem kap valamiből), Lóránt ezt komolyan veszi, azonnal visít, vagy már megy is és üti Sanyit. Ha Sanyi akár csak egy kicsit is visszalegyint, Lóránt még jobban visít, de most már jön anyához, és méltatlankodva sír, hogy Sanyi megütötte. Ha Sanyi tényleg rosszalkodott, Lóránt megy és szülőként lép fel: rá akar ütni a szájára vagy a popsijára.
Nagy eredmény azonban, hogy már tud bocsánatot kérni! Ennek örülök, eléggé meg voltam ijedve, mikor kb fél éve megharapta Sanyit, majd sarokbaállás, és fél órás ordítás és zavart beszéd lett a vége, mert nem volt hajlandó bocsánatot kérni.
A legfontosabb azonban, hogy Öcsi vidám, élénk kisfiú, és még hagyja magát szeretgetni. :)
Rövid ideig szépen tudnak Sanyival együtt játszani, aztán általában valamin összevesznek, és visítás következik.

A következő rész Jancsiról fog szólni, csak sajnos mostanában kevesebbet alszik, többet sír, én meg mindig nagyon álmos vagyok...

Sanyi

Sanyi nagyon szépen beszokott az oviba, jól érzi magát. Beszél (kiabál) a csoporttársakkal, az óvónénikkel, itthon mesél ezt azt. (Mikor kint várok rá, hogy befejezzék az ebédet, gyakran kihallom kisfiam hangját a zűrzavarból.) Egyszer már azt is mondta, hogy ő ott alszik az óvodában, de amikor döbbenten megkérdeztem, hogy tényleg, és mikor?, azt válaszolta, hogy nem, rosszul mondtam.
Mikor elhozom ebéd után, kiáltozik, ugrál, nem bír leülni felöltözni, úgy ficánkol, az úton hazafelé alig bírom megfékezni, hogy ne rohangáljon össze-vissza. A hét vége felé egyre sűrűbben kérdezi meg, hogy hétvége van-e már, illetve, ha felébredünk, utána (=másnap) hétvége lesz-e. Szombaton pedig, mikor tényleg itt a hétvége, kb 10 percenként megkérdezi, mint aki nem akarja elhinni.
Ettől függetlenül tényleg jól érzi magát, reggelente nincs tiltakozás, még hosszabb szünet után sem.

Sokkal nyitottabb lett, sokszor már beszél idegen emberekkel az utcán. A minap segített neki egy néni leszállni a villamosról. (Én ugyanis már nem fogom a kezét, mert a másik kettőt fogom, de megvárom, illetve visszafordulok érte.) Sanyi nem kapott ettől frászt, hogy hozzáér egy idegen, hanem utána nagy büszkén mondja nekem, hogy Volt bátorságom!

Egyébiránt Sanyi az összes viselkedésmintát bemutatja itthon. Van, hogy nagyon jó kisfiú. Mondja, hogy köszönöm, szívesen, szépen kéri Öcsitől a játékot, nem bántja Lórántot, mikor az agresszív, hanem felnőtt módjára mondja neki, hogy nem szabad. A délutáni alvás rendszerint még mindig nehézkesen és sok tiltakozással indul, de már kétszer is előfordult, hogy Sanyi közölte, hogy maradjunk csöndben, Öcsi is maradjon csöndben, mert ő alszik, és így nem tud aludni.
Még Luxemburgban beszéltünk Sanyival az ugrálóról:
-Ha Lóránt bemegy cipővel az ugrálóba, ki fogom dobni. Melt én vagyok a testvél.
-De csak a cipőjét fogod kidobni, ugye?
-Igen. Nem az egész Lólántot.

De van, hogy nagyon rossz. Mondhatni bűn rossz. Cukkolja Lórántot (rossz kisfiú vagy, nem kapsz joghurtot), szó nélkül kiveszi a kezéből, amivel játszik, elveszi a kajáját. Követelőzik, engem megfenyeget (akkol megverlek, rossz vagy, beállsz a sarokba, stb.) ha nem az van, amit ő szeretne. Hisztérikusan tud sírni, ha süteményről van szó, nagyon irigy, ha adni kell valakinek a kekszből, és nem eheti meg az egész zacskót.

Nagyon sokat okosodott az elmúlt időben. Sokszor vissza kell utasítanom szegényt, nem tudom megszeretgetni, nem tudok mellé bújni, mert az öccsei közül valamelyik éppen erőszakosabb érdekérvényesítő, és ezt Sanyi nagyon szépen megérti. Elfogadja, hogy előbb Öcsit altatom el, és utána megyek hozzá, ezen nem hisztizik.
Van néhány okos mondása:
Ha majd tejbeglíz leszek, engem is főzni fogsz.
Elment a Nap máshova sütni.
Amikol én felnőtt leszek, én fogom mondani apának, hogy nem szabad. Apa meg gyelek lesz.
Amikol anya leszek, mint te ... ... akkol se fogok padlizsánt enni.
üvegszilánk pohárból akarok inni (miután elmondtam, miért nem lehet üvegpohárból inni, mert szilánkosra tud törni.)
Csak fütyülni akartam a kolligájamnak! (egyik reggel apáért jött a kollégája, és apa fütyült neki az ablakból, hogy észrevegye. Ez nagyon mélyen beleivódott Sanyi emlékezetébe, azóta szeret sikongatni az emeletről.)
Ja, és beléptünk a Miért korszakba, de erről majd még később.

Jancsikát sokat szeretgeti Sanyi. Leginkább az arcát fogdossa, próbálja betömni a száját a cumikájával, ha kell neki, ha nem. Mindenesetre szeretettel és érdeklődéssel van iránta.

Sokszor mondja, hogy Jancsika éppen rá mosolyog, és olyankor odáig van. Egy néhány hetes csecsemő ugyan nem sokat mosolyog, de ilyenkor én is mindig nagyon örülök. Egyszer azonban Sanyi is megemlítette, hogy Jancsika nagyon furcsán mosolyog, mert még kicsi. Eltorzította arcát, és mutatta, hogy így mosolyog a kistesvél:
- Mint egy disznóka.

Csipkelózsika

Egy ideje ez a kedvenc mese. Persze azokat a részeket szereti Sanyi, hogy fölment a tolonyba, a herceg pedig, aki egy másik tolonyból jött, felnézett a tolonyla. Szereti a végét is, amikor nagy lakodalmat csaptak, mindenkit meghívtak, ugyanis itt mindig azt reméli, hogy sok ajándékot is kap Csipkelózsika, és hátha lesz közte markoló is.
Akkor most nézzük a mesét:

Amikol 3 éves lett Csipkelózsika, fölment a tolonyba, és megszúlta az orsóval az ujját. Ezt a helceg mesélte.
(Lóránt utánamotyogja: ...megszúrta borsóval az ujját.)
Ha jön a helceg, és megüt, akkol fölébredek. Nem engedem, hogy megüssön.

És amikor én mesélek:
-...Légy a feleségem!
-Légy?????
-Legyél a feleségem!
-Akkol mélt mondtad, hogy légy?
-A légy az olyan, mint a legyél.
-A legyél az olyan, mint a dalázs.

Este általában fejből mesélünk, mert a sötétben már nem lehet képeket nézni. Mivel menet közben találjuk ki, hogy mit csinál a markoló, vagy a nyuszik, Peti....stb, ezeknek a meséknek nincs hivatalos változatuk. Sanyi pedig másnap követeli ugyanazt a mesét, ugyanúgy elmondva. Hisztérikus rohamot tud kapni, ha nem jól mondom, és itt az egyes szófordulatok is számítanak! Márpedig, amit apa talált ki előző este, azt nem tudom elmondani, mivel nem is hallottam. A Petis mesénél még hajlandó volt segíteni valamennyit (....volt egy kisfiú, és favágó volt az anyukája...), de nagyon hamar elfogyott a türelme.

Egyik nap reggeli közben azt mondja nekem Sanyi:
-Én még soha nem ültem sütőlapáton.

Lóránt mesélte a Három kismalacot, és ahhoz a képhez értünk, amikor már mind a három ház áll, tél van, és Röfi lapátolja a havat a háza előtt.
-Lapátolja a havat... nincs markolója ... majd lesz neki, ha nagy lesz..

"Diagnózis: óriás újszülött"

Nem vicc, tényleg ez szerepel a kórházi zárójelentésen. Jancsi október 1-én hajnali 4:15-kor, 4.64 kg-val jött világra, kb 15 perc alatt mindenféle roncsolás nélkül. A bal szeme kicsit bevérzett, mikor ezt aggódva megemlítettem a gyerekorvosnak, azt mondta, igen, ő is csodálkozik, hogy csak egy szeme. Semmi egyéb külsérelmi nyom nincs rajta.
Mikor apával először vizsgálgattuk, egyszerre felkiáltottunk:

-Tiszta Sanyi! (apa)
-Tiszta Lóránt! (én)

A kórházban első naptól kezdve sokat sírt, mert nagyon éhes volt, míg végre a nővérek megkönyörültek magukon (mert náluk sírt, az elején elvileg hagytak engem "pihenni"), és engedélyezték a tápszert.

Harmadnap megint kezdődött a sírás, és kértem, hogy adjanak valamivel többet. Ehhez le kellett mérnem, hogy mennyit szopik, nem lehet ám csakúgy tápszerezni a gyereket. Mikor mondtam, hogy 60 ml-t, közölték, hogy te jó ég, akkor nem adnak. (Három naposan elvileg 30ml az adag.) De egy kis vízzel segíthetünk rajta. Odamentem a vízért, közben Jancsit tartottam, aki kétségbeesetten cuppogot és harkály módjára kereste a vállamon a szopilehetőségeket. Ezt meglátta a nővér, és ekkor már elhitte, hogy éhes, úgyhogy mégis kapott egy kis tápszert.

A doktornőtől kértem rá receptet, és azt mondta, hogy hát persze, hogy nincs elég tej, ha valaki rögtön 3 hónaposan születik. De kb 2 hét, és beindul a tömeges tejtermelés, csak addig kell kibírni.

Sanyi és Lóránt nagyon érdekesnek találták a dolgot. Sokszor simogatják a kisteptélt, Sanyi eleinte azért a hasamat is simogatta még, biztos, ami biztos, no meg maradt is még egy kicsi a pocakból.

Mikor hazahoztuk, Sanyi elhalmozta Jancsikát finomságokkal. Zöld, kék, és piros szőlőt hozott neki, majd narancsot, végül az egész fazekat. A fazékon jól összevesztek Lóránttal, hogy ki főzzön benne. Mikor megmutattam, hogy van egy másik fazék is, akkor meg a fedőn kezdtek civakodni. Tündériek voltak.

Sanyi egyébként sűrűn játssza azt, hogy ő egy kisbaba, és neki is hátrabicsaklik a feje, sőt újabban elkezdett szopikázni is (a lábamat, vagy a szőnyeget). De úgy gondolom, nagyon jól van, nem féltékeny. Hétvége után még két napig nem ment oviba, és utána sírás és tiltakozás nélkül, jókedvűen ment vissza. Második ovis napon már azt hallom reggel itthon, hogy "Apa, menjünk már az óvodába!" Egyszóval Sanyi jól van.

Lóránt kevésbé, kb egy hónapja hisztis és követelőző, de ez egyelőre a megfázásnak és a dackorszaknak tudható be.

Egyik éjjel Sanyi átjött a mi ágyunkba aludni, ahol akkor már Jancsi is ott volt. Sanyit betakartam, és egy ideig még néztem a sötétben, hogy mindenki biztonságban van-e. Egyszercsak látom, hogy Sanyi kinyújtja kezét, és simogatja kisteptélt.

Lóránt

(Sanyiról még gyorsan írok annyit, hogy a harmadik hét végére jött el az a nap, amikor itthon már nem tiltakozott reggel az óvoda ellen, az elbúcsúzásnál sem sírt, és egész nap nem sírt, hanem elfoglalta magát, és részt vett a játékokban.
Elbúcsúzásnál továbbra is meg kell szeretgetni egyszer, utána ő mondja, hogy vigyem be a csoportba. Ebéd után megyek érte, és jókedvű. Egyszer András késett 10 percet, akkor egy kicsit megijedt Sanyi, és sírt, de másnap megint nem volt semmi gond.)

Régen írtam Lórántról, ez az óvoda és a beszoktatás annyira elvonja az ember figyelmét. Sajnos a való életben is, nem csak a blogon. Lóránt ugyanis a beszoktatás ideje alatt nagyon sokat volt Klári nagyival (egész napokat, hiszen nem ülhetett ő is ott az óvodában velem), illetve a második hetet Marika mamával töltötte a Mátrában. Nagyon jól érezte magát itt is, ott is, de a két hét után rettenetes hisztis lett, és egy ideig nem is volt hajlandó egyedül a saját ágyában aludni. Reggelente azért sírt, hogy óvodába akar ő is jönni velünk.

(A különalvást egyébként Luxemburg után vezettem be itthon, és Lóránt egy nap után már elfogadta. Sanyi csak annyit fogad el, hogy abban az ágyban alszik el, de fenntartja magának a jogot az éjjeli áthurcolkodásra. Az elalvás úgy megy, hogy mesélek max 2-t, Lóránt vagy elalszik közben, vagy utána odabújok mellé, és megvárom míg elalszik. Ilyenkor Sanyi tiltakozik, hogy inkább mellé menjek, vagy ő is bejön az ágyba, ami félelmetes, mert ott van Lóránt meg az összes "balátaim", kb 5 plüssállat, meg én a pocakommal. De valahogy megértetem Sanyival, hogy utána őmellé is odabújok, míg elalszik, és ez így is lesz. Utána mehetek a saját ágyamba.)

Most már igyekszem egy kicsit megint kényeztetni Lorcsit, ne érezze magát mellőzve szegény.
(Sanyi a negyedik óvodai napján náthás lett, és ez a valami szeptember óta jelen van családunkban, különböző intenzitással. Lóránton most tombol a takonykór, tehát a nyűgösség nyilván emiatt is van.)

Lóránt elhagyta sajátos beszédstílusát, amikor mindehová odatette a személyes névmást. (Megnézem én... Tessék te...stb)
Most új stílusa van, és ezt is rögtön átvettük tőle. Például:
Megnézem, meg....Nem szabad, nem?....Valami fáj a cipőmbe, valami....
Az igekötőket még nem kezeli jól: Kikapcsoljad!... Idebújjál!...Szeressél meg!

Még Luxemburgban alakult ki a következő mondása. Volt ott ugyanis a játszótéren egy nagyon jó ugráló, ahová az én gyerekeim csak akkor tudtak bemenni, ha nem voltak ott nagyobbak, ugyanis a nagyok ritmusát nem tudták felvenni. Lóránt meg csak akkor mehetett be, ha Sanyi is megunta, tehát nagyon ritkán élvezhette igazán. Valószínű itt történt az, hogy nem akart/tudott bemenni, mert nagylányok voltak bent.
Egyik nap szépen játszottak Sanyival az asztalnál, majd Lóránt megunta, eljött és elkezdett rosszalkodni. Mondtam neki, hogy menjen vissza az asztalhoz, és ott játsszon. Nem megyek én. Kérdem, miért nem.
Mert ott lányok vannak.
És ezt azóta is mondogatja komoly indokként, ha valamihez nincs kedve.

Öcsi még messze nem szobatiszta, bár, ha épp van kedve, tud a bilibe pisilni, kakilni. De magától nem szól sosem, akkor sem, ha bepisil, és pisis lesz a ruhája. Nem zavarja.
Szereti ismételni amit hall:
-Gyere Lóránt, leveszem a pelenkát, hogy tudjál meztelenül mászkálni!
-..vegyél nekem...meztelenült...hogy tudjak mászkálni....egyedül...

-Ott egy csillag!-Hol? nem látom... (felhős volt az ég)
-Ott az égen!..Menjünk fel hozzá!