Lóránt

(Sanyiról még gyorsan írok annyit, hogy a harmadik hét végére jött el az a nap, amikor itthon már nem tiltakozott reggel az óvoda ellen, az elbúcsúzásnál sem sírt, és egész nap nem sírt, hanem elfoglalta magát, és részt vett a játékokban.
Elbúcsúzásnál továbbra is meg kell szeretgetni egyszer, utána ő mondja, hogy vigyem be a csoportba. Ebéd után megyek érte, és jókedvű. Egyszer András késett 10 percet, akkor egy kicsit megijedt Sanyi, és sírt, de másnap megint nem volt semmi gond.)

Régen írtam Lórántról, ez az óvoda és a beszoktatás annyira elvonja az ember figyelmét. Sajnos a való életben is, nem csak a blogon. Lóránt ugyanis a beszoktatás ideje alatt nagyon sokat volt Klári nagyival (egész napokat, hiszen nem ülhetett ő is ott az óvodában velem), illetve a második hetet Marika mamával töltötte a Mátrában. Nagyon jól érezte magát itt is, ott is, de a két hét után rettenetes hisztis lett, és egy ideig nem is volt hajlandó egyedül a saját ágyában aludni. Reggelente azért sírt, hogy óvodába akar ő is jönni velünk.

(A különalvást egyébként Luxemburg után vezettem be itthon, és Lóránt egy nap után már elfogadta. Sanyi csak annyit fogad el, hogy abban az ágyban alszik el, de fenntartja magának a jogot az éjjeli áthurcolkodásra. Az elalvás úgy megy, hogy mesélek max 2-t, Lóránt vagy elalszik közben, vagy utána odabújok mellé, és megvárom míg elalszik. Ilyenkor Sanyi tiltakozik, hogy inkább mellé menjek, vagy ő is bejön az ágyba, ami félelmetes, mert ott van Lóránt meg az összes "balátaim", kb 5 plüssállat, meg én a pocakommal. De valahogy megértetem Sanyival, hogy utána őmellé is odabújok, míg elalszik, és ez így is lesz. Utána mehetek a saját ágyamba.)

Most már igyekszem egy kicsit megint kényeztetni Lorcsit, ne érezze magát mellőzve szegény.
(Sanyi a negyedik óvodai napján náthás lett, és ez a valami szeptember óta jelen van családunkban, különböző intenzitással. Lóránton most tombol a takonykór, tehát a nyűgösség nyilván emiatt is van.)

Lóránt elhagyta sajátos beszédstílusát, amikor mindehová odatette a személyes névmást. (Megnézem én... Tessék te...stb)
Most új stílusa van, és ezt is rögtön átvettük tőle. Például:
Megnézem, meg....Nem szabad, nem?....Valami fáj a cipőmbe, valami....
Az igekötőket még nem kezeli jól: Kikapcsoljad!... Idebújjál!...Szeressél meg!

Még Luxemburgban alakult ki a következő mondása. Volt ott ugyanis a játszótéren egy nagyon jó ugráló, ahová az én gyerekeim csak akkor tudtak bemenni, ha nem voltak ott nagyobbak, ugyanis a nagyok ritmusát nem tudták felvenni. Lóránt meg csak akkor mehetett be, ha Sanyi is megunta, tehát nagyon ritkán élvezhette igazán. Valószínű itt történt az, hogy nem akart/tudott bemenni, mert nagylányok voltak bent.
Egyik nap szépen játszottak Sanyival az asztalnál, majd Lóránt megunta, eljött és elkezdett rosszalkodni. Mondtam neki, hogy menjen vissza az asztalhoz, és ott játsszon. Nem megyek én. Kérdem, miért nem.
Mert ott lányok vannak.
És ezt azóta is mondogatja komoly indokként, ha valamihez nincs kedve.

Öcsi még messze nem szobatiszta, bár, ha épp van kedve, tud a bilibe pisilni, kakilni. De magától nem szól sosem, akkor sem, ha bepisil, és pisis lesz a ruhája. Nem zavarja.
Szereti ismételni amit hall:
-Gyere Lóránt, leveszem a pelenkát, hogy tudjál meztelenül mászkálni!
-..vegyél nekem...meztelenült...hogy tudjak mászkálni....egyedül...

-Ott egy csillag!-Hol? nem látom... (felhős volt az ég)
-Ott az égen!..Menjünk fel hozzá!