"Diagnózis: óriás újszülött"

Nem vicc, tényleg ez szerepel a kórházi zárójelentésen. Jancsi október 1-én hajnali 4:15-kor, 4.64 kg-val jött világra, kb 15 perc alatt mindenféle roncsolás nélkül. A bal szeme kicsit bevérzett, mikor ezt aggódva megemlítettem a gyerekorvosnak, azt mondta, igen, ő is csodálkozik, hogy csak egy szeme. Semmi egyéb külsérelmi nyom nincs rajta.
Mikor apával először vizsgálgattuk, egyszerre felkiáltottunk:

-Tiszta Sanyi! (apa)
-Tiszta Lóránt! (én)

A kórházban első naptól kezdve sokat sírt, mert nagyon éhes volt, míg végre a nővérek megkönyörültek magukon (mert náluk sírt, az elején elvileg hagytak engem "pihenni"), és engedélyezték a tápszert.

Harmadnap megint kezdődött a sírás, és kértem, hogy adjanak valamivel többet. Ehhez le kellett mérnem, hogy mennyit szopik, nem lehet ám csakúgy tápszerezni a gyereket. Mikor mondtam, hogy 60 ml-t, közölték, hogy te jó ég, akkor nem adnak. (Három naposan elvileg 30ml az adag.) De egy kis vízzel segíthetünk rajta. Odamentem a vízért, közben Jancsit tartottam, aki kétségbeesetten cuppogot és harkály módjára kereste a vállamon a szopilehetőségeket. Ezt meglátta a nővér, és ekkor már elhitte, hogy éhes, úgyhogy mégis kapott egy kis tápszert.

A doktornőtől kértem rá receptet, és azt mondta, hogy hát persze, hogy nincs elég tej, ha valaki rögtön 3 hónaposan születik. De kb 2 hét, és beindul a tömeges tejtermelés, csak addig kell kibírni.

Sanyi és Lóránt nagyon érdekesnek találták a dolgot. Sokszor simogatják a kisteptélt, Sanyi eleinte azért a hasamat is simogatta még, biztos, ami biztos, no meg maradt is még egy kicsi a pocakból.

Mikor hazahoztuk, Sanyi elhalmozta Jancsikát finomságokkal. Zöld, kék, és piros szőlőt hozott neki, majd narancsot, végül az egész fazekat. A fazékon jól összevesztek Lóránttal, hogy ki főzzön benne. Mikor megmutattam, hogy van egy másik fazék is, akkor meg a fedőn kezdtek civakodni. Tündériek voltak.

Sanyi egyébként sűrűn játssza azt, hogy ő egy kisbaba, és neki is hátrabicsaklik a feje, sőt újabban elkezdett szopikázni is (a lábamat, vagy a szőnyeget). De úgy gondolom, nagyon jól van, nem féltékeny. Hétvége után még két napig nem ment oviba, és utána sírás és tiltakozás nélkül, jókedvűen ment vissza. Második ovis napon már azt hallom reggel itthon, hogy "Apa, menjünk már az óvodába!" Egyszóval Sanyi jól van.

Lóránt kevésbé, kb egy hónapja hisztis és követelőző, de ez egyelőre a megfázásnak és a dackorszaknak tudható be.

Egyik éjjel Sanyi átjött a mi ágyunkba aludni, ahol akkor már Jancsi is ott volt. Sanyit betakartam, és egy ideig még néztem a sötétben, hogy mindenki biztonságban van-e. Egyszercsak látom, hogy Sanyi kinyújtja kezét, és simogatja kisteptélt.