Jancsi már régóta számolgatja az ujjacskáin, hogy kiket hív meg a szülinapjára. Megegyeztünk, hogy négy kisfiú legyen, akiket többet emlegetett otthon. Hetekkel előtte elkezdte kérdezgetni, hogy hányat kell még aludni a szülinapig. Aznap én mentem érte oviba (ujjongó boldogság) és elmentünk bevásárolni a szendvicsekhez. Jancsi beült a bevásárlókocsi babáknak fenntartott ülésébe, és boldog volt.
- Na, Jancsikám, mit vegyünk a bulira? Mit szeretnek a gyerekek?
- Szerintem a sőőőőrt.
Nem tudom honnan jött, nagyon ritkán iszunk sört, itthon meg szinte soha.
Jancsi meglepetés-szülinapi tortája nagyon tetszett a gyerekeknek, de
Jancsi megszeppent, mert nem szereti az éneklést, és hát ahogy behoztam a
tortát, elénekeltük neki a Boldog szülinapot.
A buli egyébként nagyon jól sikerült. Volt, hogy együtt játszottak, volt, hogy egyenként, annyira nem figyeltem, mert a szülőkkel beszélgettem, de arra emlékszem, hogy folyamatos ordítás volt.
Oviba néha még nehezen megy be. Megszeretgetem a kis padjára leülve, aztán odamegyünk az ajtóhoz, ott is hosszan szeretgetjük egymást. Simogatás (=hajkócolás), puszi, harapúz, ölelés, és ezt a sorozatot többször egymás után. Egyik alkalommal valahogy nem sikerült abbahagyni, végül fel kellett vennem, és könyörgött, hogy menjünk el az ajtóból:
-Nem akarom látni a fejét [az óvónéninek]... nem akarom látni a bajszát.
