Mátyás király játszótér

Non-stop nyelvgyakorlás

Hétvégéinket kint töltjük az építkezési házban, én rendszerint azzal, hogy ások és lapátolok, próbálom visszatemetni a csatornát. A gyerekek meg homokoznak mellettem mindenféle járművekkel meg eszközökkel.

- Anya! Anya! Anya! Anya!
- Tessék kisfiam?.... de most nem nagyon érek rá, mert.. látod milyen szépen dolgozom?
- Anya! szépen dolgozzál!

- Anya, anya! Tegyél ide homokot a talicskába!
- Nem teszek, Sanyikám, mert az előbb is kiborítottad ide, és nem az árokba. Én így fölöslegesen dolgozom.
- Anya! Tegyél ide fölöslegesen homokot a talicskába!

Íme egy meglehetősen rossz kép a házról, de lesz majd jobb is:

Nehéz a búcsúzás

Sanyi mostanában nehezen viseli, hogy iskolába járok. Reggelinél kijelenti, hogy nem jön a nagymama, és figyeli a reakciómat. Ha iskola nap van, és jön a nagymama, akkor bizony azt kell mondanom, hogy de igen, jön, de délután találkozunk. És ekkor elkezdődik...

Legörbül a szája, egy kicsit elkezd sírni. Anya töröld meg a szemem!..Zsebkendővel...Valami belement a szemembe... nem sír a Sanyi. De bizony gyakran sír.:( Az ajtóban pedig: Anya nem megy iskolába. Anya csukd be az ajtót!

Az szokta megnyugtatni, ha már megjött nagymama, és meghintáztatja Sanyit.

Egyik alkalommal, mikor éppen Marika mama volt a soros, hozott egy kis süteményt. Gondoltam, ez milyen jó figyelemelterelés lesz, Sanyi kap sütit, én meg elmegyek iskolába. Sanyi szépen le is ült az asztalhoz, fogta a kezem, én meg búcsúzkodtam. Mikor látta, hogy nincs mese, a sütit nagyival kell megenni, én meg elmegyek, dacosan fölállt az asztaltól, beszaladt a gyerekszobába, megállt sírva a játszószőnyegen és azt mondta: Elmegyek! Nem eszem sütit! Elmegyek játszani!

Ez volt az egyik legnehezebb reggel. Nem is tudom miért kínzom magam az ilyen pillanatok megörökítésével, talán mert ez is hozzátartozik az igazsághoz. És az is, hogy miután elmentem, Sanyi idővel túlteszi magát, és egész nap szépen játszik. (Néha meglepően hamar.)

Egy héten általában négyszer megyek iskolába, kétszer "egész" nap, kétszer fél nap. Mikor kisebbek voltak, 2-szer, talán 3-szor jártam be fél napokra csak. Azért ez jóval kevesebb, mintha bölcsiben lennének, arról nem is beszélve, hogy nagymamákkal vannak, nem gondozónénikkel.

Lóránt eddig csak egyszer akart visszakapaszkodni hozzám, őt nem viseli meg az elválás.

Tereget a markoló

Gyermekeim imádnak segíteni teregetéskor. Régebben a kis talicskába pakolták a vizes ruhát, és odatolták nekem, de túl sokat veszekedtek a talicskán - mert a kisteherautóba pakolni, és azt húzni, az messze nem olyan izgalmas, ugyebár. A talicskával most már csak a játszótéren dolgozunk.
Helyette van Sanyinak egy markolója. Az építkezés során néha Sanyit is magunkkal vittük a tüzép-telepre, ahol szemtanúja lehetett, ahogyan egy csipegető-markoló (vagy mifene*) felragad egy adag sódert, és rászórja az utánfutóra. A mozdulatot Sanyi tökéletesen utánozza a kezével, és azóta folyamatosan markolósat játszik. Megfog valamit (bármit) a saját használatú kis markolójával (=kezével), és odahozza nekem: Nézd Anya, hozta a markoló. Azt is láttam már néhányszor, hogy markol valamit az egyik kezével (valójában levegőt, de valószínűleg játékból homokot), belerázza a másik tenyerébe, majd a másik kezével lefogja az elsőt, és azt mondja: Nem, most én markolok! Így elmondva kicsit bonyolult, de egyébként nagyon vicces. A játszótéri stresszhelyzetekre gyakorol.
Visszatérve a teregetésre: Sanyi tehát a markolóval megfog egy adag ruhát, és odahozza nekem. Lóránt még nem pontosan érti a lényeget, bár ő is föl alá rohangál, és hozza nekem a ruhákat, de néha hoz egy papucsot is, vagy egyebeket. Sanyi szerintem már érti, de néha túlpörög. Ha elfogyott a mosógépből a ruha, a szennyesből veszi ki a szárazakat, és ragaszkodik hozzá, hogy elvegyem a markolótól, vagy leráncigálja a vizeset, hogy újra odaadhassa. A múltkor a földre esett vizeseket szedte össze, és ahogy ott kapkodta a ruhákat, megfogta a nadrágom szárát is. Nem bírta elengedni, azt is mindenárom le akarta rólam rángatni, hogy én kiteregessem.

Így markol a markoló.

Lóránt mézédes

Bizony Lóránt nagyon zaba lett. (Persze, eddig is az volt.) A teste továbbra is olyan, mint a galuska: puha husis részek, selymes bőr. Nevetgél és mosolyog, ez nem új.
De most már szeret puszit adni! Ha kiejtem a számon azt a szót, hogy puszi (akár más összefüggésben), kapok Lóránttól egy puszit. Még félálomból is fölkel, hogy adhasson.
A hétvégén egy pingvines mesét néztünk a gyerekekkel, és mondtam, hogy nahát, a kicsi pingvinnek van egy bátyja is. Erre Lóránt megsimogatta Sanyit.
(Sanyi meg történetesen elhúzódott. Ne simogassál Lólátt. Ne adjál puszi anya. Néha nincs jó passzban, pl a hétvégén: Sajnos ... nem szeletem az apát. vagy Az a baj, hogy félek anyától. Ezek miatt egyébként eléggé aggódom....)

Visszatérve Lórántra:
-Megfogja az ujjamat, és úgy mutogat a mesekönyvben, hogy az én ujjamat rakja a képekre.
-Egyszer leült egy zacskó papírzsepivel a földre, kivette belőle a zsepiket, és egyenként mindegyikkel orrot fújt. Pontosabban odavette a szájához, és belefújt.
-Ezerrel integet bárkinek, ha azt mondjuk, hogy pá-pá.
-Ő is imádja a lámpákat, mint annak idején Sanyi. Úgy mondja a lámpát, hogy Pápp!, és ezzel mindig el lehet terelni a figyelmét, hogy felkapcsolok egy lámpát, vagy csak megmutatom, neki, hogy ott is van egy.
Szeptember elején leszoktattam Lórántot az éjszakai szopiról. Két napig volt borzalmas a helyette való ordítás, aztán már csak egyszer-kétszer kelt, mostanában meg átalussza az éjszakát. Pár hétre rá teljesen elválasztottam szegényt, tehát elhagytuk az elalvás előtti szopit is, de ez már nem tűnt olyan vészesnek. (Egyik este elalvás előtt Lóránt épp sír, Sanyit láthatóan bosszantja. Sanyi fölül, nézi egy darabig Lórántot, majd azt mondja neki: Lóránt szopizzál!)
Néha felébred hajnalban, ilyenkor hallom, hogy tündéri babahangon beszélgetnek apával. Sokszor azért még úgy alszik el, hogy sír a hasamon, de ez előtte is volt így néha.
Egyébként mézédes. :)

A kulcs

Kint voltunk a telken, és elmentünk egy kicsit sétálni a Duna felé. Van a közelben egy üdülő, aminek van kétféle hintája is, és régebben, ha nyitva volt a kapu, Klári nagyi közbenjárására megengedték, hogy bemenjünk hintázni. Az utóbbi időben azonban inkább zárva volt a kapu. Mondom Sanyinak, hogy nem tudom kinyitni, zárva van. Erre azt mondja a maga kis nyelvén, szóljunk Klári nagyinak, mert ő a múltkor ki tudta nyitni. Mondom, hogy de most ő sem tudja kinyitni, mert be van zárva, és nincs hozzá kulcs. Sanyi elindul rohanva visszafelé:
-Hozok kulcsot!

Üldögélek egy széken, a gyerekek túrják a földet. Egyszercsak Sanyi a kezembe nyom egy kulcsot, és azt mondja:
- Tessék anya! basszuskulcs.