Sanyi mostanában nehezen viseli, hogy iskolába járok. Reggelinél kijelenti, hogy nem jön a nagymama, és figyeli a reakciómat. Ha iskola nap van, és jön a nagymama, akkor bizony azt kell mondanom, hogy de igen, jön, de délután találkozunk. És ekkor elkezdődik...
Legörbül a szája, egy kicsit elkezd sírni. Anya töröld meg a szemem!..Zsebkendővel...Valami belement a szemembe... nem sír a Sanyi. De bizony gyakran sír.:( Az ajtóban pedig: Anya nem megy iskolába. Anya csukd be az ajtót!
Az szokta megnyugtatni, ha már megjött nagymama, és meghintáztatja Sanyit.
Egyik alkalommal, mikor éppen Marika mama volt a soros, hozott egy kis süteményt. Gondoltam, ez milyen jó figyelemelterelés lesz, Sanyi kap sütit, én meg elmegyek iskolába. Sanyi szépen le is ült az asztalhoz, fogta a kezem, én meg búcsúzkodtam. Mikor látta, hogy nincs mese, a sütit nagyival kell megenni, én meg elmegyek, dacosan fölállt az asztaltól, beszaladt a gyerekszobába, megállt sírva a játszószőnyegen és azt mondta: Elmegyek! Nem eszem sütit! Elmegyek játszani!
Ez volt az egyik legnehezebb reggel. Nem is tudom miért kínzom magam az ilyen pillanatok megörökítésével, talán mert ez is hozzátartozik az igazsághoz. És az is, hogy miután elmentem, Sanyi idővel túlteszi magát, és egész nap szépen játszik. (Néha meglepően hamar.)
Egy héten általában négyszer megyek iskolába, kétszer "egész" nap, kétszer fél nap. Mikor kisebbek voltak, 2-szer, talán 3-szor jártam be fél napokra csak. Azért ez jóval kevesebb, mintha bölcsiben lennének, arról nem is beszélve, hogy nagymamákkal vannak, nem gondozónénikkel.
Lóránt eddig csak egyszer akart visszakapaszkodni hozzám, őt nem viseli meg az elválás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése