Bizony Lóránt nagyon zaba lett. (Persze, eddig is az volt.) A teste továbbra is olyan, mint a galuska: puha husis részek, selymes bőr. Nevetgél és mosolyog, ez nem új.
De most már szeret puszit adni! Ha kiejtem a számon azt a szót, hogy puszi (akár más összefüggésben), kapok Lóránttól egy puszit. Még félálomból is fölkel, hogy adhasson.
A hétvégén egy pingvines mesét néztünk a gyerekekkel, és mondtam, hogy nahát, a kicsi pingvinnek van egy bátyja is. Erre Lóránt megsimogatta Sanyit.
(Sanyi meg történetesen elhúzódott. Ne simogassál Lólátt. Ne adjál puszi anya. Néha nincs jó passzban, pl a hétvégén: Sajnos ... nem szeletem az apát. vagy Az a baj, hogy félek anyától. Ezek miatt egyébként eléggé aggódom....)
Visszatérve Lórántra:
-Megfogja az ujjamat, és úgy mutogat a mesekönyvben, hogy az én ujjamat rakja a képekre.
-Egyszer leült egy zacskó papírzsepivel a földre, kivette belőle a zsepiket, és egyenként mindegyikkel orrot fújt. Pontosabban odavette a szájához, és belefújt.
-Ezerrel integet bárkinek, ha azt mondjuk, hogy pá-pá.
-Ő is imádja a lámpákat, mint annak idején Sanyi. Úgy mondja a lámpát, hogy Pápp!, és ezzel mindig el lehet terelni a figyelmét, hogy felkapcsolok egy lámpát, vagy csak megmutatom, neki, hogy ott is van egy.
Szeptember elején leszoktattam Lórántot az éjszakai szopiról. Két napig volt borzalmas a helyette való ordítás, aztán már csak egyszer-kétszer kelt, mostanában meg átalussza az éjszakát. Pár hétre rá teljesen elválasztottam szegényt, tehát elhagytuk az elalvás előtti szopit is, de ez már nem tűnt olyan vészesnek. (Egyik este elalvás előtt Lóránt épp sír, Sanyit láthatóan bosszantja. Sanyi fölül, nézi egy darabig Lórántot, majd azt mondja neki: Lóránt szopizzál!)
Néha felébred hajnalban, ilyenkor hallom, hogy tündéri babahangon beszélgetnek apával. Sokszor azért még úgy alszik el, hogy sír a hasamon, de ez előtte is volt így néha.
Egyébként mézédes. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése