Reggeli első mondatok

Rendszerint Lóránt ébred először. Mosolyog és puszit nyom a fejemre, vagy apáéra. (Rosszabb esetben sírva ébred, és azt mondogatja: Nem, nem, nem!)
Ha jókedvűen ébred, hamarosan kimegy játszani, becipeli a fejemre az autókat, markolót vagy egy mesekönyvet. Szépen nézegeti egy darabig, így még van egy kis időm elfogadni azt a szomorú tényt, hogy vége az alvásnak. Aztán egyszercsak megunja Lóránt, és hancúrozni szeretne: lovagolni a hátamon vagy hasamon, barlangosat, markolósat, darusat játszani vagy az arcomat karmolászni.
Ezekkel felébreszti Sanyit. Sanyinak még csukva van a szeme, de már nevet azon, hogy Öcsi épp ráesett. És ekkor elkezdődik az őrjöngés, én meg menekülök. Legutóbb Sanyi rám is szólt:
-Anya ne menekülj! Ki akalom malkolóval szedni belőled a homokot!

Ha Sanyi ébred először, valamivel nyugodtabban indul be a nap. Felül az ágyban, és tesz valami nagyon értékes kinyilatkoztatást. Összegyűjtöttem néhányat:
- Fölkeltem, mert szerdán van.
- Ha nem kélek kekszet, akkol kélek kekszet.
- Hol a markoló?
- Biztos apa megette a csokit helyettem.
- Nagyon szeletem az Andit, mel ő az anyukám.
- Még egyet alszom.

Kópésanyi

A szomszéd 84 éves Erzsike néni gyakran hoz a gyerekeknek reggelente banánt, kalácsot, csokit. Egyik reggel, ahogy jön át, Sanyi elészalad, és azt kiabálja:
- Te kópé! Hát banánt hoztál nekem?

Egy este tejet szeretett volna inni, én meg nagyon szerettem volna, ha végre bemegy a kádba.
-Itt kélem a tejet!
-Nem Sanyi, majd ha bementél a kádba, viszek neked egy kis tejet.
-Nemnemnem! Itt iszom meg a tejet!
-Nem Sanyi, menj be a kádba!
-Te kis kópé! Itt kélek tejet!

-Anya! anya! anya! Gyele be anya! (a nagyszobába)
-Sanyikám, nem megyek. (Mindenre elszántan:) Most megkenem a kenyeret, és megeszem a reggelimet.
Sanyi néz egy darabig, majd azt mondja:
-Jó. De ne köpd ki!

A "kígyót" és a "gyíkot" egyszerre tanultuk, ezért egy kicsit összekeveredett, és néha gyíkó lesz belőle. Ennek különleges változata a kópégyíkó, aki óriásinagyhatalmas.

Sanyi már neveket is ad Lórántnak. Az első elnevezésnek tudom az eredetét, Lóránt dünnyögött magában valamit, ezt Sanyi meghallotta, és így lett Lóránt Lálábábá.
Hetek múlva közölte velem Sanyi, hogy ő most Napi-val beszélget. Lóránt ugyanis Napi.

Egyik este, ahogy nagymama visszahozta a gyerekeket, Sanyi betoppant a konyhába, és azt mondta:
-Követelem mind az egész finomságot!

Ha Sanyi nagyon akar valamit, bólogat beszéd közben. Ezt Lóránt is megtanulta, csak ő még nem feltétlen beszél hozzá. Többször előfordult, hogy Lóránt kér valamit inni (issza!), odahozza nekem a poharát, kimegyünk a konyhába, benézek a hűtőbe, és kérdezem Lórántot, hogy tejet kér-e. Semmi válasz.
Lenézek és látom, hogy buzgón bólogat.

Lóránt akaratos és beszél

Lóránt most már szinte mindent megismétel, amit mondunk neki. Mesekönyvekben nagyon sok mindent megmutat, vagy kérdez (mi?), és nagyon hosszan tudja őket egyedül is nézegetni. Persze általában mutatja, és mondja, hogy mit lát, és ha nem mondom, hogy "Igen, az egy markoló" (mert pl alszom), akkor egyre agresszívebben ismétli, hogy "lákkoló!!!!!!".

Egyébként, jól mondja a szavakat, csak a lákkoló meg a kákkó (traktor) maradt meg ilyen formában. Ja, meg az akka (helikopter), appu (joghurt) és újabban ampank (ablak).
Most már szépen mondja a nevét is (Lólá), de inkább Öcsinek nevezi magát. Életének további szereplői: apa, ana, Sasi és Sátto (Sándor), mama, papa, Káári (nagymamák és nagypapák), Eezsi (szomszéd Erzsike néni). Továbbra is tündérien mutatja, hogy mit és kit szeret: ölelgető mozdulatot tesz, ha tetszik neki valami, és most már mondja is: szet.
BÁRMIT képes szeretni: bogarakat, járműveket, ruhát, a hajamat, stb.

Az utóbbi időben sajnos sűrűbben meggyűlik a bajunk ezzel a kis szeretetgombóccal, ugyanis nagyon akaratos. Ha valami nem úgy, vagy nem akkor (=azonnal) történik, amikor szeretné, úgy elkezd sikoltozni, hogy az embernek beszakad a dobhártyája. Apa megint elővette a fülbevalóit (füldugó), sőt, most már Sanyi is bedugja a fülét ilyenkor (bedugom a fülem, hogy ne halljam).
Ha rossz passzban van, még hozzáérni sem szabad, azonnal mondja, hogy fáj!!!.
Ha nem kap meg valamit játékot Sanyitól, mindent bevet. Üvölt, tépi ki a kezéből, megpróbálja megharapni Sanyit - bár ez az utóbbi időben nem fordult elő, talán csak a fogzás alatt volt.
Múlt héten nem kapta meg a légycsapót, mert Sanyi játszott vele. Lóránt visított, de azért türtőztette magát; sírva mutatott Sanyira, és mondta nekem: Lúg! Bele! (rosszabb esetben persze meg is teszi).
Sanyit sem kell persze félteni, bár ő már okosabb, inkább akkor rosszalkodik, ha nem látjuk. Szó nélkül kiveszi Öcsi kezéből, ami kell neki, pedig ezt már régen tudja, hogy ilyet nem szabad. Játszótéren legalábbis nem csinál ilyet. Néha azt is látom, hogy cibálnak egy játékot, Lóránt visít, Sanyi meg mosolyog.

De azért jó testvérek is tudnak lenni. Lóránt szeret Sanyira rámászni és lovagolni rajta, vagy a fején taposni, ilyenkor Sanyi nagyokat nevet. Szeretnek körbe-körbe szaladgálni, bújócskázni, a konyhában öntögetni, kaját az arcukon szétkenni.
Erről jut eszembe, a múltkor spenótot ettünk (imádják), és Lóránt a spenótos kanállal simogatta a fejét, így aztán a füle, haja és a szeme is spenótos lett. Sanyinak "csak" az egész ábrázatja. Sanyi egyszercsak ránéz Lórántra, és elkezd hangosan nevetni. Kérdem, mi történt.
-Lólántnak spenótós az olla!
Szóval, az étellel is remekül játszanak.