Jancsi áll

Jancsika ma nagyon lazán egyszercsak felállt a porszívó mellett (segítség nélkül), kezében tartotta a porszívó zsinórját, és mutatta, hogy dugjuk be a konnektorba. Miután nagy éljenzés közepette körbetapsoltuk, többször is megismételte a mutatványt, és mosolyogva várta a dicshimnuszokat.
Eleinte a bátyuskáknak is tetszett a játék, de Sanyi mindenáron segíteni akart neki, és amint Jancsi felállt, Sanyi emelgetni kezdte. Sanyi egyébként hamar megunta Jancsi éljenzését, és volt, hogy inkább eldönteni akarta, hogy fejezzük már be a cirkuszt. Különben sem volt elragadtatva a mutatványtól, mert szerinte Jancsika "kapaszkodott" a zsinórba.
Másnap már Lóránt is megmutatta, milyen ügyesen tud állni, és őt is sokszor meg kellett tapsolni.

Jancsi elkezdett szilárdakat is enni. Párizsit, sonkát, goffrit, csokit már szépen megeszi. Újdonság még, hogy éjjel már nem szopizik, de helyette cumisüvegből iszik valamit. Eddig édes dolgokat adtam neki, néhány napja sima vizet teszek az üvegbe - abból nem is iszik olyan sokat.
Lehet, hogy már írtam, hogy szeret tapsolni, integetni. Csörgő kockákból tornyot építeni és összedönteni, pancsolni, kockarácsba mindenféle formákat bedobni, ágyneműket kipakolni. Ő is nagyon szeret az ablakon kinézni.
Az éjszakák azért még nehezek, mert sokat ordít.

Udvarlóim vannak

-Na, Sanyi, csinos, fiatalos vagyok?
Rámnéz, tömören csak ennyit kérdez:
-Fogad?
Megmutatom.
-Az szép.

Lóránt látott egy madarat a mezőn, mondom neki, hogy fácán volt.
-Balátságos?
Mondom neki, hogy igen. Megsimogatja az arcom.
-Olyan balátságos, mint a te szemed?

Sanyi jókedvű, és épp nem akar úgy lelőni, hogy meghalok.
- Én annyira szeretlek, amilyen nagy a világ, de még annál is jobban!

Lóránt aggódik:
-Anya, nagyon féltelek, hogy böltönbe kelülsz..... megígéled, hogy nem csinálsz semmi rosszat? és ha mégis rosszat csinálsz, és jön a rendőrbácsi, fogok egy kardbotot, és nagyon nagyot ütök.

Lóránt kedveskedik:
-Tetszel nekem... azélt melt... tetszik a szíved. Nagyon alanyosan dobog a szíved.
Másik alkalommal meg lazán utánam szól:
-Szelintem te vagy a királylány!
Leül mellém, megsimogat:
-Olyan szép az inged.

Lóránt hozzámbújik:
-Ide bújok. Olyan kellemes a szíved, és rajzolok neked azért valamit.
Hoz papírt, ceruzát.
-És mit rajzoljunk rá? - kérdezem.
-Hát azt, hogy szeletjük egymást.

Talán ez már kezd csöpögős lenni, úgyhogy most leírom azt is, mik hangzottak el nálunk az utóbbi időben, amiket NEM szeretne egy szülő sem hallani. (A csúnya beszédet most kihagyom, anélkül is van bőven ötletük):
-Ne félj Jancsika, nem fog fájni. Kórházat játszunk.
-Ez...elromlott, anya. Megpróbáltam megszerelni, de nem sikerült.
-Hullááá! Megkötözzük a Jancsika lábát!
Sanyi és Lóránt beszélgetnek, Sanyi mondja öccsének:
-Nézd milyen jól fogom az ollót!
-Pelsze...nagyon ügyes vagy Sanyi, én is úgy fogom.

Mindenszentek

Tavaly augusztusban a három és fél éves Sanyi egy kicsit felnőtt. Lacipapa hirtelen halálát azóta sem bírta feldolgozni. Idén márciusban Dédimama és a szomszéd Laci bácsi halála még azt is nyilvánvalóvá tették számára, hogy bárki meghalhat. Sokat beszéltünk vele erről, születésről, növekedésről, halálról, az életciklusról... nagyjából az igazságot mondtuk, illetve amit hiszünk, de ... Sanyi egész nyáron olyan szinten félt a haláltól, hogy végül mégis egy gyermek számára elképzelhetőbb verziót választottunk.

Azt semmiképp sem tudta Sanyi megérteni, hogy test és lélek két külön dolog és szétválik. Ismerte viszont Jézus feltámadásának történetét, és ezt akarta tőlünk nagyon sokszor hallani (óránként rákérdezett valamilyen formában), hogy mikor, hogyan támadunk fel. Egyik alkalommal, félig sírva követelte, hogy: de ugye anya, ha meghaltunk és csukva van a szemünk, akkor csak ennyit kell számolni, hogy egy-kettő-három, és már fel is támadunk? Ugye csak nagyon picit kell várni? Végül kiegyeztünk abban, hogy Jézus Krisztus is harmadnapra támadott fel, és erre Sanyi is azt mondta, hogy jó, az kicsi. Máskor meg, volt, hogy azt mondta szeretne meghalni, mert akkor repülhet a felhőkkel.

Sokat játszott olyat, hogy valaki meghalít valakit. Nem bántam, hogy így mondja, mennyivel jobban hangzik, mint a megölni - főleg egy három éves szájából. Csak akkor szóltam, mikor feltűnt, hogy ismeri a megöl-t is, csak azt hiszi, az azt jelenti, hogy megölel.

Nézi hosszan a felhőtlen égboltot, majd megkérdezi: De ha Lacipapa fent van a fenti égben, akkor miért nem látom?

Lóránt lelki egyensúlya nem bomlott fel. Jomokozás közben hallom, hogy ezt mondja:
-Olyan mélyre van ásva, mint a Lacipapa.

Azért néha lazább formában is előjön Sanyiból az érettség, egyszer valami ilyesmit motyogott:
 ... a fiatalságom nekem is ideje.... Egy másik alkalommal pedig:
-Anya megvakarod itt? (mutatja a lapockáit)... itt a szárnyamat....majd ha meghaltam, ezzel fogok felrepülni az égbe.
Egy mese , ahol egy daruról rá lehetett lépni a felhőkre, annyira tetszett neki, hogy:
-Amíg csak élek, addig meséljed!

Befejezésképpen egy nagyon szép záró gondolatot írok le, amit Sanyitól tanultam.
-Anya! Amikor még mindenki gyerek volt, akkor kivel voltak?
Megpróbáltam válaszolni, hogy ilyen nem volt, mert mindig vannak szülők és gyerekek, de nem figyelt rám.
-... tudom már kivel voltak, a Jóistennel.