Évzáró ünnepségek

Mostanra mindkét gyerek nagyon elfáradt, és megelégelte az óvodába járást. Lóránt még mondta is egy-két reggel, hogy "Nem szeretnék óvodába menni, és mégis bemegyek, nem nyávogok." El voltam ragadtatva, hogy milyen fegyelmezett, jókisfiú. az utolsó 3 napra elfogyott a türelme, sírt, ordított, úgy tudtam csak tegnap beadni a csoportba. Ma reggel elkezdett köhögni is, úgyhogy most részéről befejeztük az ovit.
Sanyi is fárad. Egyik reggel, hétvége után, mikor kiszámoltuk, hogy hányszor kell még óvodába menni, kifakadt: Anya, miért olyan rossz az Isten, hogy megteremtette a hétfőt?
Újabban azért sír reggelente, mert nem szereti az ebédet, amit majd fognak adni.
No de hamarosan vége is, még 11-én kedden megyünk a gyereknapi ünnepségre, és ez lesz az utolsó nap.

Az évzáró bemutatókat már május végén megtartották. Minden óvodás csoport előad verseket, mondókákat, mindegyik más napon. A kiscsoportos Lóránt itthon énekelgette az "Én kis kertem kertem kert" c. dalt, de bejelentette, hogy nem fog részt venni a "körbejárkálásban", inkább majd ott üldögél velem a padon. Ismerve Lóránt makacs természetét, tartottam is egy kicsit ettől. Így aztán aznap vettem a két gyereknek "évzárási ajándékot", pontosabban választhattak maguknak egy-egy plüs állatot, és azt sem bántam, hogy ugyanazt választották. Van két teljesen azonos sünink.

A tavalyi évzárón, ahol Sanyi volt a kiscsoportos, jót tett neki, hogy jóval a műsor előtt beültünk együtt a tornaterembe, és a gyerekek addig ott szaladgálhattak, kiengedték a feszültséget, műsor után meg lehetett bordásfalra mászni. Ezt most nagyon várta mindkét gyerek, de az óvónők valószínű megneszelték a dolgot, mert mindkettőt ellehetetlenítették. :(

Azért csak sikerült a sünit szorongató Lórántot beadnom a csoportjába, és részt vett a körbejárkálásban is. Annyi volt a baj, hogy a sünit le kellett tenni, és az óvónéni letette az első padra a virágok mellé. Lóránt szárnyaszegetten énekelt, mondta és mutogatta a mondókákat, de közben végig a sünit figyelte, megvan-e még.

Sanyiéknál már komoly műsor volt, 2-3-4-esével kiálltak a gyerekek, és mondtak pár mondatot, hogy hogyan telt el az év, miket csináltak, miket tanultak. Végig azon gondolkoztam, vajon Sanyi is ki fog e állni, mert itthon nem mesélt semmi ilyesmit, de úgy éreztem, ez komoly kihívás neki. Mintha nyugtalanul is állt volna a sorban... aztán egyszer csak jött Sanyi, legjobb barátja Martin, és Farkas az óvoda fekete báránya. Sanyi szerintem nagyon zavarban volt, és talán ezért történt az, hogy amint felálltak egymás mellé, megpuszilta Martint, majd megsimogatta az arcát, és csak utána állt vissza a helyére. (Sanyinál ez a köszönési szertartás: puszi, simi, ölel. Egymás után legalább háromszor.) Nem állt szemben a közönséggel, hanem oldalt, és úgy mondta együtt a fiúkkal a szöveget. Végén Farkas már ordított, ez tetszett a másik kettőnek is, úgyhogy megpróbálták egymást túlharsogni.

Összességében véve nagyon nagyon nagyon nagyon... aranyosak és ügyesek voltak.

Haspókok

Sanyi nagyon édesszájú, és már ügyesen meg is tanulta ezt a kifejezést. Olyannyira, hogy amikor kér valami édességet, és én nem adok neki, követeli, merthogy az neki jár:
- De hát én édesszájú vagyok, nekem adni kell, nem tudtad?

Sanyi:
- Szeretem a csirkecombot, de hogy csirkecombhusi van a levesben, azt nem.

Lóránt mondásai:
(Mostanában kezdi mondani az r-t.)
-  A méz IMÁD lemenni a pocakomba, mel... a méznek a pocakomban van a lakása.
- Megittam az egészet. Mert én annyira szeretem a gyógyszeres teát, mint egy szelídcápa.
- Kélek még malgalint!  - azt hiszem a mandarin még sokáig malgalin marad, mint ahogy a zászló is lászló, egyszerűen azért, mert így szokta meg.

Írnak, olvasnak, mesélnek

Tavaly nyáron volt egy időszak, mikor mindkét gyerek érdeklődött a betűk iránt. Mindkettő felismert már egész sokat, de valahogy ez is lecsengett, és mostanra el is felejtették.
Nemrég Sanyi mégis elővett egy firkapapírt, és elkezdte másolni a betűket. Nagyon nagyon dolgozott, csöndben volt, egy idő után már ránéztem, mi ez a nagy koncentrálás. Pechére pont egy olyan firkapapírt vett elő, aminek hátoldalán japán kandzsik voltak!

Sanyi gyakran inkább éneket ír nekem. Valójában csak imitálja a folyóírást, mindenféle hullámokat rajzol. Nekem azonban el is kell énekelni az írást! (A felnőttek tudnak olvasni, a gyerekek meg nem, tehát nekem kell felolvasni.)

Lóránt is szívesen ír, de nála ez azt jelenti, hogy köröket, félköröket rajzol, vagy valami hasonlót. A múltkor rajzolt nekem egy görbét, majd azt mondta.
- Ez egy ákombákó... Na de ez egy olyan ákombákó, hogy szeletlek... Én téged.

Sanyi fejből is tud már egész hosszan mesélni. Egy alkalommal nyúzott, hogy meséljek neki, én mondtam, hogy nem tudom fejből elmondani, amit szeretne. Sanyi méltatlankodik:
-De hát én kisebb vagyok, és mégis én tudom, te meg nem....
.... az jutott eszembe, hogy azért, mert te lány vagy. A fiúk tudják, a lányok nem.

Lóránt türelmetlenül követeli egyik nap a mesét:
- becsukom a szám, és a szemem...és...és ... egy CSEPP mesét se halljak? Ezt akalod???? CSÖND legyen egész nap????
(Na neeem, ez eszembe se jutott..)

Lóránt pedig egész különleges mondókákat tud:
Egyetem, egyetem, tenger tánc,
Ehetek a kenyérből egy kis falatot.
(Egyébként nagyon vicces, hogy nála pl a dalokból mennyire nem áll össze se a szöveg, se a dallam. De azért nagyon kedves altatódalokat tud kitalálni. :))