A földrengés

Szeretnék erről is egy naplóbejegyzést, mert remélem nem sok földrengést fogok átélni. Tegnap este földrengés volt, amit apa és a gyerekek észre sem vettek volna, mert éppen az ágyon hancúroztak. Én az ágyon ültem, és az volt a furcsa, hogy a szekrény ajtaja egy kicsit kileng és nyikorog. Hirtelen át kellett gondolnom, hogy dehát éppen nincs ott senki. (Ez időbe tellett, mivel a gyerekek, föl-alá rohangáltak és dobáltak párnát, ruhákat..) Azt is lehetett hallani, hogy kint hullik a falról a vakolat. Ijesztő volt. Pont pénteken vizsgáztam szeizmológiából, így nagyon benne voltam a témában, talán azért is nyugtalanított utána még sokáig a gondolat.

Sanyi azóta néha mondogatja, hogy a tegnap földlengés volt. Kiszemelt magának a szemközti házon egy rést (ablakot?), és azt mondogatja, hogy abból a lyukból jött a földlengés. Sőt, abban a házban lakik egy kisfiú, és a kisfiú háza meglemegett, és aztán hozzáteszi, hogy a mienk ház is meglemegett.

Sanyi 3 éves

Sanyi harmadik születésnapjára szerettem volna nagy babazsúrt vagy legalább családi összejövetelt szervezni. Dehát szerdára esett, meg aztán egy nagyon fontos vizsgám elé, így szépen meggyőztem magam, hogy Sanyi úgysem szokta szeretni, amikor nagy itthon a jövés-menés. Karácsonykor legalábbis teljesen zizi lesz, a szokottnál is "folyamatosabban" fogja a kezem.
Így aztán az ünneplés arra redukálódott, hogy a szomszéd Erzsike nénitől kapott egy ojándékot (csokit), Marika mama meg hozott egy toltát. Elénekeltük a Boldog születésnapot-ot, háromszor is, mert Lóránt, amint meghallotta elkezdett hozzá táncolni, és ezt nézni szerettük volna egy darabig. Sanyi pedig másnap reggel azzal kezdett, hogy: Kélek ojándékot!
Marika mama fogalma is egybefonódott valamelyest a tortával, ugyanis, mikor két hét múlva jött, és nem volt nála hatalmas szatyor, Sanyi azt mondta:
Nem hozott toltát a Malika mama.... kicsit elgondolkodott, majd összeráncolt szemöldökkel:
Annak nem ölülök, hogy nem hozott toltát a Malika mama.
(Kb egy hónap múlva, mikor megint néztük az ablakból, hogy jön Malika mama, Sanyi egyszer csak felkiált: Jaj, nem!...nincs semmi a kezében!)

No, és milyen a mi 3 évesünk? Voltunk a védőnéninél szintfelmérésen, az összes kérdésre igennel válaszoltam, úgyhogy szerintem olyan, mint egy átlagos 3 éves. Azt leszámítva, hogy nem volt hajlandó ráállni a mérlegre, nem hagyta magát megmérni, és nem akart hallásvizsgálatosat játszani, hogy a fülébe súgok valamit, és ő hangosan mondja. És az ölemből sem akart kimászni. Szóval, nagyon anyás. De ilyen kérdés nem volt, ez nyilván belefér.

Kérdezték például, hogy mond-e mondókákat. Sanyi nem mond mondókákat, talán egy-kettőt, de azt is hibásan, viszont nagyon sok dalt énekel! Jó szöveggel, és jó dallammal. Én meg olyan jókat mosolygok (most még), mikor azt énekli pl, hogy Úgyis telész a pálom!
De még mindig a karácsonyi dalok a slágerek, csak most már nem hallja őket nap, mint nap, így saját átköltött verziók láttak napvilágot, pl: kívántság! kívánstág! Othozok az embernek illetve a másik: (esküszöm, fogalmam sincs, hogy ez hogyan keletkezett): Mália megvel. (mennyből az angyal dallamára)

Volt egy másik kérdés, hogy kimutatja-e az érzéseit. Azonnal eszembe jutott, mikor Sanyi minden további nélkül odajön, és azt mondja, hogy adok egy puszit az alcodla! sokáig nem lehetett belőle puszit kicsalogatni, valószínű öcsitől tanulta, aki még abban a korban van, hogy automatikusan puszit ad, ha meghallja azt a szót, hogy puszi. Most már indokolt esetben Erzsike néninek is ad puszit Sanyi.
Az érzelmekre visszatérve, azt is szokta mondani, hogy gyele balátkozzunk, ölelj meg, megölelem az anyát, megszeletget az anya... Vagy, ha mérges, összeráncolja a szemöldökét, és mondja, hogy ő most mérges, és én rossz kisfiú voltam. Szokott szomorú is lenni, ilyenkor ugyanolyan arcot vág, mintha mérges lenne, de azért közli, hogy ő most szomorú. (Mert én rossz kisfiú voltam.)

Sokat rosszalkodik. És nem egyszer van, hogy a fejemen kitágult erekkel szidom, ő meg csintalanul mosolyog. Ezt ugyebár- amikor tényleg nagyon ideges az ember - nehéz nézni, így aztán egy elvetemült pillanatomban én magam húztam egy kicsit lefelé a száját, hogy úgy nézzen ki, mintha szégyellné magát. Egy másik alkalommal, mikor rákiabáltam, hogy mit csinálsz? szégyelld magad!, Sanyi megfogta kétoldalt az arcát, és lehúzta a száját!
Aztán, mikor olyat játszottunk, hogy különböző arcokat vágunk, megfogta az én arcomat, lehúzta a számat, és azt mondta: Így csináld a szomolulást!
Bevezettem a sarokba állást. Nem érti még a lényegét, mert gond nélkül beáll a sarokba, sőt volt, hogy szólt, hogy figyeljem, mert ő most táncol a sarokban. Egy másik alkalommal meg sarokban állás közben nekidőlt a szekrényajtónak, mire az elkezdett lengeni és nyikorogni. Sanyi odaszaladt hozzám, de én kegyetlenül visszaküldtem. Nem ment, én nem értettem, mi van. Egy idő után meg bírt szólalni, rémülettel a hangjában: Nem mocolgok... jókisfiú vagyok... bocsánat.. Akkor megértettem, hogy Sanyi megijedt a szekrénytől. Utána fél óráig még ez volt a téma, hogy: Sílt a szeklény...mer valami fáj volt neki... a szeklényből jött a hang...

Egyébiránt pedig okos, jókedélyű, barátságos kisfiú. A játszótéren megközelít idegeneket, gyakran együtt "játszanak".
Már mosunk fogat is. Arra kellett rájönnöm, hogy a repülős poharat használjuk, illetve, hogy a lefolyóba kell köpni. Ott szépen utána tud nézni, hogy húú, milyen mélyre megy. Azóta egész ritkán nyeli le a trutyit. (eperízű ugyebár, de hogy miért ízesítik be a gyerekfogkrémeket?)
Teljesen szobatiszta, sőt nappal egyedül is tud menni pisilni, szépen kiönti a bilit a WC-be, és le is húzza. De többször előfordult, hogy nem szólt, hogy kaki is volt, és töröljem ki a popsiját... mire rájöttem...Este azért kell vele menni, mert föl kell kapcsolni a lámpát.
A számokat nem érti szerintem, bár a kettőt használja. De azt, hogy ő három éves, nem hajlandó utánam mondani sem. Azt hiszem, egyszerűen nem érdekli.

Van humora, egyszer véletlenül azt mondta, hogy "a kisfiú, akit elvisz a mentő a kolbá...kólházba". Ezen egész délután kacagott, és ettől kezdve szállóige nála, hogy a kisfiú, akit elvisz a mentő a kolbászba. Egyik nap Lóránt úgy volt felöltözve, hogy mellkasig felhúztam neki a nadrágját, és olyan viccesen nézett ki, mint egy kicsi nagypapa, és azt mondtam neki, hogy Jónapapa. Sanyi ezen is órákig kacagott. (Nagyon édesen kacag.)

Még mindig rajong az építőgépekért, különösen a markolókért. (Lóránt meg a traktorokért = kákko) A kezeiről sokszor úgy beszél, mint a Sanyi markolóija, amik dolgoznak, pihennek, stb. De játszotta már azt is, hogy ő egy talgonca. Térden mászkált, a kezét kitette előre, azzal emelgetett dolgokat, amit nekem el kellett venni. (Köszönöm, kedves tőled, targonca...:)))

Ismétlős beszélgetés

Sanyi egész szépen tud már magától is mondatokat mondani, de inkább csak akkor, ha neki van valami közölnivalója. Ha valaki beszéltetni szeretné, kérdez tőle, arra nagyon gyakran nem vevő. Ilyenkor így zajlik egy beszélgetés:

-Mi volt az ebéd a nagyinál?
-Mi volt az ebéd?
-Hát mi volt az ebéd, Sanyikám?
-Mi volt az ebéd?
-De hát mondd már meg, hogy mi volt az ebéd? Mit ettél?
-Nem ettem a sütit!
-Miért nem ettél? Nem volt finom?
-Nem volt finom.
-Dehogynem. És volt főzelék is?
-Volt főzelék is.
-És leves?
-Leves is.
-Milyen leves?
-Karfiolleves. (Ez az egyetlen méltó válasz :)
-És milyen főzelék? Babfőzelék?
-Babfőzelék.
-Biztos? Nem lencse?
-Lencse.
-Biztos lencse? Milyen színű volt?
-Biztos lencse. Zöld volt.
-Akkor az borsó!
-Zöldborsó!
(Még ő javít ki engem...)

Mai próba:
-Gyerekek, mi volt ma az ebéd?
-Gyerekek, mi volt az ebéd.
-Milyen leves volt?
-Olyan leves volt.
-Milyen?
-Karfiolleves.
-Igen? Nem bableves?
-....bableves....penót is volt!....Ja igen, bableves!
Apa nem bírta tovább, és föltette a nagy tesztkérdést:
-És...ö...radiátorpuding volt?
-Radiátorpuding volt.

Kb öt percre rá, Sanyi jött, és követelte a "radiátorpudingot".

Egy hét Malikamamánál

Sanyi önként és dalolva meglátogatta Marika mamát egy hétre. Volt ott ugyanis egy "jópofa markoló", amit mindenáron meg akart nézni. Már napokkal előtt mondta, hogy ő elmegy Malika mamával, és megnézi a jópofa markolót.
Egy kicsit elbizonytalanodott, mikor villamosra, meg távonsági buszra kellett szállni. Az utóbbi időben ugyanis Sanyi retteg a buszoktól. Ha elmegyünk egy parkoló busz mellett, folyamatosan mondogatjuk, hogy gyalog megyünk, nem szállunk fel. Így aztán, mikor nagyival elindultak, Sanyi végig mondogatta, néha bizony sírva, hogy "gyalog megyünk". Aztán csak megbékélt a busszal is, jó hosszú út után megérkeztek, Sanyi meglátta a jópofa markolót, kitágult a pupillája és azt mondta: "Tényleg jópofa". És a világ el volt felejtve. Egészen addig, míg le kellett feküdni aludni. Mindenáron haza akart jönni. És mivel látta nagyi autóját a kertben, már nem is gyalog, hanem közölte nagyival, hogy ott az autó, menjünk vissza. Így aztán az első éjszaka a heves tiltakozás jegyében telt.
(Pedig nem ez az első eset, hogy Sanyi valamelyik nagyinál tölt egy-két napot, csak az utóbbi fél évben nem volt ilyen. Vagy Öcsi születése óta? nem is tudom, gyorsan megy az idő.)

De másnap már minden rendben volt. Sőt, Sanyi kisangyal lett. Szépen evett egyedül, ha valami új ötlete támadt, előbb megkérdezte nagyit, hogy "szabad-e", rajzoltak, gyurmáztak, főztek, állatkertben voltak, és természetesen markolóztak is. Uszodába is elmentek egyszer, de Sanyi nem szerette. (Pedig egy éves korában hogy pancsikolt!) És sokat emlegette Lóláttot.

Aztán, amikor eljött a visszautazás napja, bizony Sanyi tudta, hogy nem gyalog lesz az az út. De nagyi elmondta neki, hogy a távolsági buszon lehet, hogy találnak majd valami jópofa játékot, így aztán sírás már nem volt, csak néma idegesség.

És milyen jó volt újra látni a mi kis Sanyikánkat! Nagyon sokat emlegettük, mégis az újdonság erejével hatott, hogy mennyit karattyol, milyen okos, és milyen édes hangja van! Lóránt azonnal átölelte, megpuszilta. Sanyi is nagyon boldog volt! Este Lórántot átölelve próbált elaludni (csak Lóránt közben visított, mert nem értékelte), sőt még a szomszéd Erzsike néninek is adott puszit. Igazi puszit, ugyanis Sanyi néhány hete tud igazi puszit adni, nem csak púzós puszit meg csipogós puszit. (Sajnos Erzsike néni sem értékelte annyira, mint amennyire nagy dolog volt ez.)

Végezetül leírom a mai nagy okosságát. Kiszalad a nagyszobából a konyhába, és azt mondja:
- Biztos valamitől megijedt a Sanyi!
(Amiket Sanyi mond, mind úgy kell elképzelni, hogy az arcán az a komoly kifejezés ül, mint amikor valakit valami újdonságról tájékoztatunk.)
- Valamitől, vagy valakitől? Egy embertől ijedtél meg, vagy egy dologtól?
- Egy dologtól ijedt meg a Sanyi. Biztos megijedt a Sanyi a dologtól..... karatty.karatty.. a dologtól ijedtem meg. .... pedig a dologtól nem kell félni.... megijedtem a dologtól.
- Milyen dolog van odabennt, Sanyikám?
- Katonadolog.

Szeretetgombóc

Marika mama vette észre először, hogy Lórántból szeretetgombóc lett. Nem csak a plüss állatokat ölelgeti, hanem a legóból épített repülőt, popsikrém tubusát, amin egy kisbaba van, és a papírfecnit is, amire cicát rajzoltam.

Lóránt ugyanis cicabolond. Ha fölteszek egy Siccet, Mirr-Murr-t, vagy egyszerűen csak aranyos cicákról nézünk videókat, Lóránt folyamatosan föláll, mutogatja a képernyőn a cicákat, és mondja is, hogy "cicca". Ha nem veszem elég komolyan, megragadja az ujjamat és azzal mutogat. Egyszer úgy kellett nézni a mesét, hogy közben végig a képernyőre mutattam, és mondogattam, hogy cica, így aztán megnyugodott, és tudott figyelni.

No de visszatérve szeretetgombóc mivoltára, Sanyit is sűrűn ölelgeti, puszilgatja. Néha harapni is szeretne (fogzik), de ha ilyenkor gyorsan azt mondjuk, hogy "csak puszit", akkor végül puszi lesz belőle. Persze, Sanyi inkább elmenekül, miközben azt visítja "Lóránt nem szabad harapni!". Egyébként nem menekülős, de a harapás tényleg fáj, ezt megtanulta.

Mindemellett Lóránt apás is. Ha kérek tőle puszit, odamegy apához és ad neki. Ha apa nincs, akkor azért én is kaphatok. :)

Öcsi szereti utánozni Sanyit, tőle tanulta azt a játékot is, hogy hátrafelé megy, és közben tolató hangot hallat: "pá, pá, pá, pá, pá".

Mindkét gyerek szépen játszik egyedül, néha egymással is, de sokszor veszekednek a játékokon, különösen a hintán. Néha azon, hogy mindegyik szeretne beleülni, és hintázni, de ez sokszor átcsap egy másik veszekedésbe, amikor mindegyik azt szeretné, hogy a másik üljön bele, és lehessen lökni a hintát. Sanyi egyedi igényei, hogy olyan "nagyot" lökjek, hogy a fejével elérje a lámpát. (papírból van). Lóránt úgy szeret hintázni, hogy ha közben csikizem a lábát, vagy lehúzom a lábáról a zoknit. Egyszer úgy belemelegedtünk a lábcsikizésbe és kacagásba, hogy hirtelen felindulásból puszilgatni akartam a combiját. Ez is tetszett neki, örömében elkezdett kalimpálni, én meg egy hatalmasat beleharaptam a hintába. :(((

Itt egy kép kedvenc bújóhelyéről (itt is eszik! egyébként nem is eszik sokat, csak lassan, és folyamatosan. De Sanyinál azért jóval többet eszik.):

Reggeli csendélet: