Jancsi elindul horgászni, aggódva figyelem a kezében a hatalmas botot.
-Jancsi, azt most tönkre fogod tenni?
-Nem biztos!
(Sajnos bizony sok minden ment tönkre, veszett el, szakadt be ezen a nyáron is.)
A balatonszemesi nyaralást tervezgetik, ahol Klári nagyival mindenkinek lehet egy kívánsága, hogy mit szeretne csinálni. Sanyi:
- Én azt fogom kérni, hogy egyszer éjjel menjünk ki a Balaton-partra horgászni.
Lóri: Azt titokban is elintézheted.
Lóránt az élménygyűjtő füzetével különösen sokat szenvedett. 1-1 mondatért is rengeteget kellett könyörögnöm, de még a szavakon is spórolt. Fogtam egy... na akkor mi a legrövidebb, amit fogtam....
Augusztusban lementem Jancsival a Duna-partra.
-Ó, Jancsi, annyira szép ez a táj, visszamehetek a fényképezőmért?
-Neeee..
-Hmm, jó... de Jancsi, én mégis visszamegyek, annyira szép.
-Hát akkor nézd a szemeddel, az is jó nem?
(Milyen igaza van, nem?)
Arról beszélgettünk, hogy ki hánykor kel fel reggel. Lóránt:
-Hatkor...úgy saccolom... Mert azt nem szeretem, hogy szemembe süt a nap és az aranyhídtól nem látom a kapásjelzőt.
(Micsoda nyár! És még nyavalyognak a gyerekeim, hogy mi miért nem megyünk repülővel valahová...)
A másik meghatározó élmény a hajózás volt. Csináltattunk egy ladikot, ezt vezethették a gyerekek is, illetve ezzel már el lehetett menni este harcsázni. Sajnos a harcsázásnak egy hirtelen támadt vihar gyorsan véget vetett, de a motorcsónakozást nagyon szerették.
Szerették még a kenuzást is. Apa már beengedte őket a bólyákig önállóan is. Sanyi és Lóránt nagyon gyorsan belejöttek, és úgy eveztek, mint görög istenek. Az én gyerekeimet csodálta az egész Duna-part, milyen ügyesek, milyen jó erőben vannak, milyen egészségesen barnák, stb.
Jancsi pedig elkezdett úszni tanulni. Egy vajszívű, selymihangú tündérlány tanította összesen talán kétszer. Első alkalommal ugyanis Jancsi nem volt hajlandó bemenni a medencébe. Ott kergettük egymást a parton körbe, de csak nem ment be. Második alkalommal apa vitte, hátha neki jobban megy a rábeszélés. A legkegyetlenebb büntetésekkel fenyegetőztünk, pl hogy nem kap fagyit, amikor mindenki enni fog, stb. Annyit sikerült elérni, hogy Jancsi odaült a medence szélére, belógatta a lábát, és megígérte, hogy következő alkalommal bemegy. A következő alkalommal tényleg bement. És BELESZERETETT a tündérlányba! A telken a Dunaparton hatalmas mellénnyel mesélte, hogy ő már volt úszni tanulni, úgy mászkált a stégen, mint akinek meg van engedve, hiszen már volt úszni.
Sajnos tündérlány nem tudott sok órát adni, mert augusztus végén elutazott, de megbeszéltük, hogy jövő nyáron folytatjuk. Azóta, ha uszodában voltunk, Jancsi büszkén mutatja az új tudományait: vízben csapkodás, fej óvatos vízbetétele, kb a harmadáig. De a lényeg, hogy lelkes kis vizibolha lett belőle!
