Rendszerint Lóránt ébred először. Mosolyog és puszit nyom a fejemre, vagy apáéra. (Rosszabb esetben sírva ébred, és azt mondogatja: Nem, nem, nem!)
Ha jókedvűen ébred, hamarosan kimegy játszani, becipeli a fejemre az autókat, markolót vagy egy mesekönyvet. Szépen nézegeti egy darabig, így még van egy kis időm elfogadni azt a szomorú tényt, hogy vége az alvásnak. Aztán egyszercsak megunja Lóránt, és hancúrozni szeretne: lovagolni a hátamon vagy hasamon, barlangosat, markolósat, darusat játszani vagy az arcomat karmolászni.
Ezekkel felébreszti Sanyit. Sanyinak még csukva van a szeme, de már nevet azon, hogy Öcsi épp ráesett. És ekkor elkezdődik az őrjöngés, én meg menekülök. Legutóbb Sanyi rám is szólt:
-Anya ne menekülj! Ki akalom malkolóval szedni belőled a homokot!
Ha Sanyi ébred először, valamivel nyugodtabban indul be a nap. Felül az ágyban, és tesz valami nagyon értékes kinyilatkoztatást. Összegyűjtöttem néhányat:
- Fölkeltem, mert szerdán van.
- Ha nem kélek kekszet, akkol kélek kekszet.
- Hol a markoló?
- Biztos apa megette a csokit helyettem.
- Nagyon szeletem az Andit, mel ő az anyukám.
- Még egyet alszom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése