Közlekedési Múzeum

A múzeum előtt van egy hatalmas mozdony, gondoltam Sanyi imádni fogja, különösen, hogy úgy emlékeztem, hogy föl lehet rá mászni. Nos, Sanyi előbb látta meg a mozdony fölötti repülőt, azt nagyon szerette volna megnézni, de ahogy odaértünk a mozdonyhoz, nagyon megijedt, és szaladt elfelé. Tényleg ijesztően hatalmas, ijesztően fekete, és ijesztően gép.
Nagy nehezen rá bírtam venni elsőszülött kisfiamat, hogy menjünk el a mozdony mellett a bejárat felé, bár éppen azon gondolkoztam, érdemes-e ezek után bemenni? Ahogy túl voltunk az első megrázkódtatáson, még pihegve az ijedtségtől próbáltam Sanyit megnyugtatni, és azt találtam mondani, hogy dehát ez a mozdony olyan mint Thomas. A mellette lévő piros is hasonló, olyan, mint egy piros Thomas.
Innentől kezdve Sanyi végig a piros Thomast kereste. Eleinte ki-kiszaladgált a múzeumból, hogy valahol kint megkeresse piros Thomast, aztán nagy sokára kezdett odafigyelni, hogy mi minden látnivaló van odabent. Bekopogott a vitrinbe kirakott járműveknek, majd a fényképeknek is. Ahogy így kopogtatott az egyik mozdonynak, egyszercsak meglátta A mozdonyt, saját szemmagasságában. Odaszaladt, és azt mondta mik-ro-bi szótagolós stílusban: "Azt-a-min-denit!" és kopogtatott. Az ősrégi villamosra szívesen felmászott, nem nagyon akart lejönni, de végül mégis a gyereksarokból lehetett legnehezebben elrángatni. Ahogy kijöttünk a múzeumból, megint eszébe jutott piros Thomas, és rohant a piros mozdony felé, úgy sejtette, hogy valahol ott lesz. De nem találtuk.
Itthon még néhány napig mást sem hallgattunk, csak azt hogy "meg-ijedt-pilos-thomas-tól." Sőt, igazából "Anya ijedt meg".
Ja, és mikor mondtam neki, hogy a mozdonytól nem kell félni, hiszen nem is él (tudom, nem logikus, de hát ezt sikerült mondanom) - nos azóta vannak élőlénymozdonyok is.