Sanyi iskolás lett. Első nap zokogott elváláskor, második-hamradik nap már csak sírt, nyegyedik nap pedig azt mondta, hogy nem sír, csak könnyes a szeme. Azóta nagyjából rendben van.
Nagyon megviseli a gyerekeket ez a váltás, és nagyon nagy felelőtlenség a 6 éveseket automatikusan iskolába küldeni. Áldom az Eget, hogy Sanyi maradhatott még egy évet, így is nehéz neki. (Anya, az a legnehezebb az iskolában, hogy annyi mindenre kell figyelni.) Volt, hogy nem tudta, mit vegyen fel tornaórára (néha kint van, néha bent), nem találta az öltözőt, és a lányokhoz nyitott be, akik durván kiebrudalták (gaz némberek...), fogalma nem volt, hogy mi volt a házi feladat, nem tud rendet tartani a padjában, stb. Osztálytársait elnézve, hasonló a helyzet. Ha nem is sírtak az első napokon, volt akinél második héten tört el a mécses, illetve hallok olyat, hogy otthon vágnak le hatalmas hisztiket. Egyszóval, a vagány, önbizalomtól duzzadó gyereknek is nehéz.
Ezért aztán nagyon elcsodálkoztam, mikor harmadik héten mondja Sanyi, akit a beiratkozáskor a pacifista jelzővel illettem, hogy megverték őt a harmadikosok, mert egy hernyót akart az egyik osztálytársa pólója alá bedobni, mivel az nem hagyta őt békén a WC-n, és csúnyát mondott a barátjára. Szerencsére Sanyi nem tudja, mi az a megverni, és egy pofonra hitte azt, hogy őt most megverték. Én persze anyatigrissé változtam, és mindenáron meg akartam beszélni a dolgot a tanárnővel, de András óva intett. Emlékszik, amikor annak idején ők megvertek valakit, nagyon kellemetlenül alakult az illető - árulkodó - sorsa, ha utána bejöttek a szülei pampogni. (Azért ő is eljátszott a gondolattal, hogy bemegy verekedni, és megrendezik az Apukák Nagy Összecsapását...) Most megtanulja szegény Sanyi, hogy vannak védett gyerekek, idősebb testvérekkel, akikkel nem jó ujjat húzni. Én meg megtanulom, hogy a "gyerekek igazsága" nem ugyanaz, mint a "felnőttek igazsága".
Sanyi elbeszélésébe egyébként mintha vegyült volna valami büszkeségféle is, de ez nem biztos. Úgy tűnt, hamar túltette magát rajta. Két héttel később aztán boldogan jött haza.
- Anya, van egy jó hírem!
- Mi az, Sanyi? - azt hittem kapott valami nagy nagy dícséretet.
- Az ötödikesek megverik a harmadikosokat.
Volt még egy érdekes párbeszédünk:
- [...] Igen, abba a szobába küldik át a rossz gyerekeket büntetésbe.
- Igen? És volt már, hogy átküldtek valakit? - (Hangsúlyozom, hogy három hét sem telt még el iskolakezdés óta!)
- Igen, két gyereket is.
- Kiket???
- Az egyik a Tomi, a másik meg.... őő....kitalálod?
Nos, igen. Sanyi volt a másik. Párnát dobált.
- De anya, engem ez egyáltalán nem zavart! Mindegy volt, hogy most ott állok, vagy nem, teljesen mindegy, tényleg. Egyáltalán nem érdekelt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése