Gombászunk

Az utóbbi hétvégéken gombászni voltunk, több-kevesebb sikerrel. Apa ugyan nem érti, hogy miért nem találjuk meg azt a helyet, ahol olyan sok a gomba, mint a "múltkor, valahol erre....", de Sanyi rengeteget talált (de! ehető!). András egyébként rendszeresen előremegy, én meg csak kiabálok utána, hogy merre ment. Amióta Sanyi hallotta, hogy apja nevét kiabálom az erdőben, ő is gyakran azzal kezd, hogy elordítja magát: Anlás!!!!
A Kisvakond meséiből tudjuk, hogy a Csigabiga szereti a gombát, így aztán első alkalommal Sanyi magasan a feje fölé tartotta a gombákat, és azt kiabálta: Gyere Csigabiga!
Egy hatalmas, ázott fatönk belsejében nagyon szép tojásgombát találtunk. Sanyi a tojást is nagyon szereti fogdosni, ez a gomba teljesen elbűvölte. Mindenáron be akart mászni hozzá, és csak nagyon nehezen sikerült elráncigálni. Visszafelé azonban már messziről köszönt neki: Szia tojásgomba!
Mi csak őzlábgombát szedünk, esetleg pöffeteget. Megmutattuk Sanyinak, hogyan lehet rátaposni az öreg pöffetegre, hogy az szétszórja a spóráit. Őzláb azonban nagyon kevés van mostanában. Mikor már a "kétségbeesés határán" voltunk, hogy nem találtunk egyet sem, és a gyerekeket is egyre idegesebben rángattuk, hogy ne nézelődjenek, hanem haladjunk, haladjunk, mert mindjárt ránk sötétedik, .... akkor egyszer csak ott van András előtt egy szép nagy őzlábgomba. No, hívjuk gyorsan Sanyit, hogy megcsodálja. Sanyi megérkezik, szülők lélegzetvisszafojtva lesik, mit szól a "nagy hatalmas" gombához. Sanyi nézi, aztán puff - rátapos a lábával, hogy szétszóródjanak a spórák.
De volt már olyan is, hogy amint kiszállunk a kocsiból az erdőben, Sanyi rázendít, hogy kocsival akar menni, menjünk haza, vagy legalábbis vegyem fel a hátamra. Hogy eltereljem a figyelmét a bánatáról, fölvettem egy hatalmas botot, és odaadtam neki, hogy jöjjön ezzel a vándorbottal. Sanyi azonnal talált egy még nagyobbat, amit csak keresztben bírt valahogy maga után vonszolni, és azt motyogta magában: húú, mekkora nagy hatalmas sándorbot!

Lóránt is szeret gombászni, bár nagyrészt a hátunkon / fejünkön cipeljük. Egy alkalommal már nem bírtam tovább, letettem a földre, bár eléggé félek attól, hogy valamit a szájába vesz, különösen, ha ilyen sok az ismeretlen gomba az erdőben. Két lépés után persze nem akart tovább jönni, hanem mindenáron egy ázott fatönkhöz ment, hiába ráncigáltam. Végül föladtam, mentem utána. Odaértünk a tönkhöz, Lóránt kinyújotta a kezét, és a kb 2centi hosszú mutatóujjával rámutatott a fatönk szélére, és mondta, hogy: ö.
És mi volt ott? Egy nagyon pici gomba. (Megint csak ledöbbentem, milyen okos és értelmes.)