Már régóta szeretném ezt megírni. Kezdem Lóránttal. Lóránt bizony tud sírni. Azok a szavak, hogy "fülsiketítő", "velőt rázó", "hátborzongató" - ezeket bizony nem a fantázia szülte. Most már pontosan értem őket. De az a jó, hogy van egy varázsszer, ami MINDIG működik, könnyen és gyorsan megnyugtatja: szopi.
Sanyi szerintem nem sírt ilyen borzalmasan annak idején, de lehet, hogy csak nem emlékszem rá. Viszont Sanyinak most már van a hiszti-féle sírása is. Így aztán nem csoda, hogy rengeteg szót tud már: ódít, ódibál, bőg, hisztizik, nyivákol.
Nagyon aranyos, mikor valamiért elkezd sírni, aztán ahogy simogatom, egyszer csak azt mondja: "Most...már..nem...sír...Saji." Vagy amikor úgy próbál hatni rám, hogy azt mondja sírva: "Saji hisz..tizik."
Egyik reggel arra ébredtünk, hogy Lóránt gőgicsél. Ilyenkor nincs mese, föl kell kelni, nem lehet visszaaltatni. Egyszer csak hallom, hogy azt mondja Sanyi az ágyából: "Lólátt...ne..ódibálj!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése