Tavasz, kert, tlágya

Levágtuk a gyerekek haját. Lóránt most már ordított (tavaly még kicsi volt, nem zavarta annyira), Sanyi már nem ordított. Pontosabban, amikor látta, hogy mit művelnek Öcsivel apa és nagyi, hisztérikus rohamot kapott, mivel sejtette, hogy ebből ő sem marad ki. De mikor sorra került, már azt láttam, hogy szorítja apa kezét, és feszülten bámulja a tükröt, de nem sírt. Sőt, utána a zuhányozásnál sem. Csak mikor mindennel kész voltunk, akkor jött elő belőle még egy síró roham. Így néznek ki:
Sanyi azóta ebéd után a zsíros kezét szereti a hajába törölni.

Most, hogy itt a szép idő, péntek délután beülök a gyerekekkel a kocsiba, elmegyünk apa munkahelyéhez, és együtt kimegyünk a telekre. Ez újdonság, mert én nem szoktam vezetni. Mikor kocsikkal játszanak, akkor is mindig elmutogatják, hogy apa ül elöl, a gyerekek meg hátul. (Ambrus is hátul alszik, minden játékautóban, mióta barátnőm kisfia hátul aludt a kocsijukban.) Első alkalommal, ahogy nagy nehezen bepakoltam a csomagokat, biciklit, motort hátulra, gyerekek bekötve, egy-egy banánnal lecsendesítve ülnek a kocsiban, én elöl rendezkedem, Sanyi megszólal:
-Na most megpróbálsz te is vezetni.
Ami ezután jött, az már nem volt ilyen kedves:
-Nehogy nekimenjünk annak az autónak! ......Annak se!...és annak se!

A telken van egy talicska tele trágyával. (Tlágya, a tehén kakija, de mál öleg.) Tegnap végre jutott időm, hogy megtrágyázzam a kísérleti eperültetvényemet. Háááát, régen ordítottam ennyit. A gyerekek ugyanis mindenáron segíteni akartak.
Az a legkevesebb volt, hogy letaposták a kis zöld levélkéket, bár engem akkor ez zavart a legjobban. A földet (=homokot) össze-vissza dobálták, rosszabb esetben betemették az epreket. Közben úgy kezelték a (nem is olyan száraz) trágyát, mintha gyurma lenne. Mire befejeztem, akkor láttam, hogy hogy néznek ki. Ekkor jött a második ordítási szakasz.
Sanyi ugyanis az alkalomhoz illően bekakilt (néha még előfordul). Bementünk a fürdőszobába, próbáltam levetkőztetni, csakhogy közben járt a keze, mindent összefogdosott a trágyás, büdös kezével. Aztán egyszer csak látom, hogy megdörzsöli a szemét, majd a lenyírt hajába akarja törölni a kezét. Ekkor már beállítottam a mosdóba, és pucoltam, ő meg képeket vágott a tükörbe, és csodálta magát. Mondtam neki, hogy szeretném letörölni a homlokáról a trágyát, legyen szíves, most inkább húzza be a nyelvét.
Egyébiránt tündériek. Sajnos Lóránt, mióta beszélni kezdett, már nem hagyja magát annyit puszilgatni, és ő sem osztogatja a nyalakodásait. (Sanyi már rég nem, ő nagyfiú.) De plátóian is tündériek.