Ezeken a hideg januári hétvégéken próbáltunk értelmes programokat szervezni magunknak és a gyerekeknek. A Közlekedési Múzeum most már Lórántnak is nagyon tetszett, a két gyerek teljesen bezsongott, és most már én is láttam belőle egy keveset.
Lóránt az autós részt szerette, odament minden autóhoz, és azt mondta: Csüccs! (ezt nagyon aranyosan mondja, de annyira nem felismerhető.)
Elmentünk a Mezőgazdasági Múzeumba is, Sanyinak tetszettek a kis makett házak, élethű figurák és kitömött állatok. Megcsodáltuk az elefántot (szarvasmarha), az olszalvút (disznó), és itt egy őzike! (borjú), megállapítottuk, hogy ezek - már :( - nem igaziak: ez nem igazi, ez díszállat!
Lórántnak különösen tetszett a cséplőgép, és az összes többi gép (csüccs!), olvasás közben széttépett egy 1926-os falumagazint, de megnyugtattuk magunkat, mivel csak másolat volt, és nagyon tetszett neki a kis mozi, ahol körbe-körbe lehetett menni, illetve az információs táblák, amik alatt át lehetett (volna) bújni. Lóránt igazán a halászat résznél jött izgalomba. Nagyon sokáig rohangált két-három hajó között, és mutogatta, hogy avvu (hajó), egyre hangosabban ordítozva. Az erdészeti részen volt sok kákko (traktor), ezeket is imádta.
A kitömött bölénynek puszit adott, de a medvének valamiért nem volt hajlandó. Ez olyan aranyos volt, hogy én balga, még biztattam is, hogy adjon puszit a bölénynek, hogy minél többször láthassam. Nem sejtettem, hogy másnap mi lesz a vadasparkban...
Vasárnap a vadasparkba mentünk el. Rém gondos szülők vagyunk, apa előtte telefonált, hogy nincs-e nagy sár, megnyugtatott minket a néni, hogy gumicsizma nem kell, de foltokban csúszik. No, köszöntük a jó ötletet, gumicsizmát adtunk a gyerekekre, mi ugyebár ki tudjuk kerülni a sarat. (Nem tudtuk.)
A hatalmas madarak a ketrecekben nem nagyon nyűgözték le a gyerekeket, volt azonban ott egy szép nagy, kövér, békés cica. Sanyi nagyon bátor volt, mert meg merte simogatni! (Régen egyáltalán nem félt az állatoktól, csak aztán egyszer egy kicsit pórul járt Beni kutya dögönyözésével, és azóta félősebb.) De ezt a cicát sokat simogatta. És folyamatosan beszélt: Cica, szabad-e téged simogatni? ... mindjált mondja, hogy miau.... ha azt mondja, hogy miau, akkol meg szabad simogatni! .... csak lassan szabad simogatni, melt különben elszalad!....
Lóránt kedvenc állata a cica, bárhol cicát látunk, megállunk, és megcsodáljuk. Lóránt nem fél az állatoktól, ezt a cicát is simogatta, de érdekes módon, ő mindig szemben volt vele. Puszit akart adni az arcára, ami nála azt jelenti, hogy egy kicsit fúj egyet, úgyhogy ezt inkább nem ajánlottuk. (ez még nem a bölényes sztori, majd az is lesz..) Magához is akarta ölelni, ilyenkor kitárja a karjait, oldalra hajtja a fejét, és mosolyog. De most csak a levegőbe sikerült az ölelés, nem szorongatta meg.
Aztán néztünk igazi őzikéket, szarvasokat, de a gyerekek csak mandalint akartak enni, nem foglalkoztak semmivel, Lóránt sokat cipeltette magát, így ez a vadaspark látogatás sajnos nem sikerült olyan jól - a sárról nem is beszélve. A bölény legalább nekünk érdekes volt, nagyon békés volt, kerítésen keresztül meg merészeltem fogni a szarvait - hát, van erő abban az állatban! Lóránt úgy szaladt a kerítéshez, mint egy ismerős baráthoz, és már nyomta is a puszit a bölény orrára, de ez is amolyan "futtában lenyomott szégyellős puszi" volt, így a levegőbe ment. Kemény fakerítés volt, nem hiszem, hogy bármi baja eshetett volna a gyermeknek, de engem azért a szívbaj kerülgetett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése