Húsvét

"Elmondjam mi töltént az Úljézussal? Azt mondta, hogy ő a kilály, és voltak olyan embelek, akik nem szelették a kilályt... és azt mondta nekik, hogy én vagyok a kiláy....és akkol megvelték, és ... nagyon megütötték, de ő nem ütött vissza, melt azt nem szabad.... és akkol kelesztle feszítették, és belakták egy barlangba, és ... egy nagy követ odagulítottak, és akkol jöttek az angyalok..."

Húsvétra kaptunk egy nyuszit. Betettük egy nagy (eredetileg betonkeverő) ládába, szalmnát tettünk alá, és vártuk, hogy a gyerekek odáig lesznek. Tényleg nagyon tetszett nekik, hogy meglátogatott minket egy nyuszi. Mikor Sanyi először megsimogatta, és a nyuszi (gondolom) remegett a keze alatt, Sanyi azt mondta:
-Éreztem a lelkét a nyuszinak!
Ami ezután jött, az már szegény nyuszinak nem tetszett annyira. Játszottak a homokkal, az ívóvizét locsolgatták, az ennivalóját szanaszét szórták, ordítoztak - mindettől a nyuszi szemmel láthatóan félt, és a doboz sarkába bújt. Lóránt egy kisebb bottal hadonászott neki, és mikor megkérdeztem, mi a fenét csinál, azt mondta:
-A finomságosbottal árulom a nyuszinak a finomságokat.

Aztán jött a várva várt hétfői locsolkodás. Sanyi már egy hete várta, hogy locsolhasson, és kapjon csokitojást. Az óvodában már gyakoroltak, Sanyi tudta a zölderdős locsolóverset, és hogy csak cseppenként kell locsolni. Lóránt gyorsan megtanulta Sanyitól a verset, jobban mondva az első és az utolsó sorát, de ez is egyre rövidebb lett, ahogy egyre több nénit locsolt meg.

Ebédre elmentünk Kláli nagyihoz nagycsaládos ebédre. Sanyi odafelé végig szorongott, hogy mi lesz az ebéd, mert újabban a husikalevest sem szereti, Lóránt viszont csak azt eszi meg, de azt is csak akkor, ha van benne hús.
(Lóránt, mi leszel, ha nagy leszel? - Őőőő..ööö....husikalevest.)
Sanyi könyörgött, hogy akkor legalább kőleves legyen, azt még hajlandó megenni. De nem, könyörtelenül husikaleves volt. Bár, akkor már mindegy volt, mivel ebéd előtt megvolt a locsolkodás, nyuszitojás átadás, és innentől kezdve mindkét gyerek, (de különösen Sanyi) rá volt kattanva a csokinyuszira. Minden második mondat a csokinyusziról szólt. Úgy kellett beléjük rakni a kanál levest, a falat húst, rizst, krumplit, de még a desszertsütit is, hogy tisztáztuk, mikor bonthatják ki a csokinyuszit.

A ménkű sok csokinyuszi, csokicsibe, csokitojás egy része még mindig a szekrény tetején lapul, ugye nem gondolja senki komolyan, hogy egy óvodás gyerekkel megetetek ilyen sokat? Ők sem jártak utána, hogy hová is tűnt a többi csoki..... én sem... apa igen...

Húsvét előtt sikerült nagyon finom vegalevest csinálnom: zöldbableves, kapros túrógombóccal. Lóránt rá sem nézett, mert nem volt benne hús. Az ilyesmit apa is csak úgy eszi meg, hogy "Ahha, deee, finom....tényleg." Így hát Sanyit kellett megnyernem magamnak. Neki nem tettem bele kaprot. A túrógombóc jó pont volt, na de a zöldbabot nem lesz egyszerű eladni neki. Kitaláltam, hogy az pisztáciamag, Sanyi meg boldogan megette, és másnap is, és azóta is szereti a gombócoslevest.

Idén nem festettünk tojást, mert elfelejtettem magammal hozni a telekre az évek alatt felhalmozott festékeket, és nem akartam újat venni, hogy tovább halmozzam. Helyette rajzolgattunk a tojásokra, Sanyinak gombát, Lórántot nem érdekelte annyira az egész. Ő azt szereti, ha leszedegetheti a héját. Azért végül tetszett neki a gombákkal telerajzolt tojás:
-Én ezt a tojást fogom tojni!