Az idő

Lóránt:
-Mi balátok vagyunk, mindig balátok vagyunk. Holnap is.... és tegnap is....és kettőkor is..
-Ne hívjuk fel Malika mamát, melt félek, hogy azt fogja mondani, hogy ... hét óla múlva jön, és az olyan sokála van.

Beszélgetünk Sanyival.
-Anya, ma tegnap van?
-Nem, ma ma van.
-Akkol legyen megint tegnap!
-Hát azt nem lehet Sanyikám.....stb..
Sanyi majdnem sírva:
-Elmúlt? De én elfelejtettem megkérdezni, hogy tegnap van-e!
Hát, igen, nehéz dolog ez a tegnap. A gyerekeknél mindenesetre bármi, ami a múltban történt, akár csak reggel, akár fél éve, mindenre azt mondják: a tegnap.

-Most rögtön szeretnéd, Lóránt?
-Nem! Most!

Lóránt nagyon szeretne valamit megkapni, ezért a lépcsőn felfelé jövet, boldog mosollyal bejelenti, hogy azt ő karácsonyra megkapja. Felérünk, eltelik kettő perc.
-Most mál kezd kalácsonykol lenni.

Sanyi egyre jobban utálja a délutáni alvást.
-Mikor lesz ébresztő?
-Amikor kint már sötét van. (Télen még bátran válaszolhattam ezt.)
-Mikor lesz kint sötét?
-Két óra múlva.
-Mikor lesz két óra múlva?
Nem tudom szegénynek megmagyarázni, hogy mikor. Ha azt mondom sokára, eluralkodik rajta a hiszti és a pánik. Ha azt mondom, csak kicsit kell aludni, az nála kb 10 perc. Egyszer a vekkeren mutattam, hogy ha itt és itt van a mutató, akkor jöhet ki. Erre bevitte magával a vekkert, és azt bámulta mereven. Kb háromszor kijött, hogy szerinte már ott van a mutató, egyszer tekergette is egy kicsit - mindent csinál, mindent kitalál, csak aludni ne kelljen.