Jancsika nagykisfiú

Oviba jár, alma a jele. Ez ellen eleinte tiltakozott, és mondta, hogy neki vitorláshajó a jele, vagy vonat. Az igazi szívszerelme a vonat, de hát olyat nem lehetett választani, így hát maradt az alma. Duzzogva, de elfogadta, hogy almakaka a jele.
A beszokás egészen különösen ment illetve megy még most is. Első nap végig ott voltam vele, második nap reggel is, de az udvaron elbúcsúztunk, és átadtam az óvónéninek. Muszáj volt kézbe adni, mert nagyon sírt. (Ne menjek el, jön ő is velem.) Jancsikával egyébként nagyon sok mindent meg lehet beszélni, ha hagyunk rá időt, hát ez most nem tartozott ezek közé. Ha viszont valamit nem fogad el, akkor vígasztalhatatlanul sír. Most is hasonló történt, de annyira nem volt vígasztalhatatlan, mert amikor kijött Lóránték csoportja, azonnal odament Lorcsihoz, és onnantól kezdve megnyugodott.
Harmadik nap már nem sírt elbúcsúzáskor, de azért nagyon megrendült. Úgy tudtam otthagyni, hogy leültünk a padra, szembe az ajtóval, és azt mondogatta magában, hogy megvárja Lórántot. Egész jól telt így az udvar, baj csak akkor történt, mikor a csoport elindult visszafelé ebédelni. Jancsikának meg azt mondtam, hogy az udvaron fogunk találkozni, mert az anyukák oda jönnek vissza. Igen ám, csak az egyik szülő késett, nekünk meg be kellett volna várni egymást, ezért 5 perccel később jöttünk meg. Arra érkeztem meg, hogy Jancsika mostmáraztán tényleg vígasztalhatatlanul, kétségbeesetten üvölti, hogy ő nem áll be a sorba, itt várja meg anyát. Drága kis csillag.
Reggelente hosszas búcsúzkodás, puszi, integetés után magától bemegy, néha már mosolyog is. Mikor apa viszi, nincs ez a ceremónia, gyorsabban elválik.
Egy hónap után elkezdtük az ottalvást. Hétfő és szerda délután foci van a nagyoknak, ezért ott kell aludniuk, ilyenkor Jancsika is ott alszik. Ez nem segítette Jancsika beszokását, dehát egyrészt nem nagyon lehet emgoldani, hogy ő hazajön, lefekszik, utána visszamenni a nagyokért... Másrészt meg nem árt, ha ebbe is beletanul, mert néha adódik olyan helyzet, hogy ott kell aludni, és akkor ne legyen váratlan. Heti kettőt talán kibír, bár mostanra (nov közepe) gondolkodóba estem, hogy csak egyszer aludjon ott, a másik napon meg megpróbáljuk az ide-oda mászkálást.
Megszerette az idősebbik óvónénit, és noha korábban a fiatallal is jól elvolt, most már csak az E néni jó neki. Ha ő van ott reggel, egész könnyen bemegy, ha a fiatal, akkor nem. Pedig ő is egy tündéri aranyos ölelgetős-szeretgetős tyúkanyó. Nagyon nagy szerencsénk van az óvónénikkel.

Szóval, ovis lett a legkisebb is. Érdekes, hogy nagyon gyorsan betanult az óvodás létbe. Szinte egyik-napról a másikra egyedül pisil - pedig nagy neki még a gyerek-WC is, valósággal fel kell rá másznia -, fogat most, öltözik (!), cipőt felvesz, sőt még a fenekét is magabiztosan kitörli, de azért olyankor rohanok, nehogy lekéssem, és én is kitörlöm, rendesen. Itthon már énekelgeti is az ott tanult dalocskákat, illetve töredékeket belőle. Reggel megpakolja a hátizsákját (hátizsám) kisautókkal, és viszi az oviba. Én már nagyfiú vagyok, óvodába járok.

Egyébként tündéri aranyos, kedves, szeretgetős kisfiú. Elalváskor fogom a kezét, aztán éjjel valamikor átjön, és odabújik mellém. Mostanában kezd agresszív és akaratos lenni, testvéreitől simán elveszi a játékokat, és állítja, hogy ő építette azt a legoversenyautót, amin Sanyi fél órája dolgozik. Jancsi nem fogadja el, hogy nincs igaza, inkább üvölt hosszú perceken keresztül, amíg mégis valami el nem tereli a figyelmét.
A vonatozás a mindene. Játékvonattal, legovonattal, igazi vonattal, vagy úgy, hogy ő maga a vonat. Vonatos mesekönyv, mondóka. Vonat a vonatodikon.