Bűbáj

Jancsika 2 éves lett, a kisgyermekkorba lépett. Nincs több csecsemőnk.

Jancsika egy Bűbáj. Kedvesen mosolyog, nyugodtan játszik, jól tűri testvérei nyúzását.
Jó ideje mondogatja már, hogy Anya, Apa és a korábbi kukka-t. Asszem már írtam, hogy ezt a testvéreitől tanulta, akik sokat mondogatták, hogy kaka. Ősszel elkezdte mondani az autót (atti) és búvárt is (buvvá). Ez utóbbi nem a kukabúvárból jön, hanem a búváros játékot jelenti. Egyebet még nem nagyon akar mondani, de látom, hogy néha már őt is zavarja, hogy nem értjük meg, mit akar.

Mostanában kezd erőszakos lenni. Mindig azzal szeretne játszanik, amivel pont elkezdett valamelyik nagyobb gyerek, ilyenkor aztán ordítás a vége, meg tulajdonképpen már az eleje is. A nagyok ilyenkor sokszor durvák vele, néha ledöbbenek, hogy mire képesek. Jancsikát sem kell félteni. Mintha nem lenne tisztában az erőviszonyokkal, simán nekitámad bármelyiknek. Ütni, csipkedni, és harapni is szokott. Néha az az érzésem, csak azért vonyít, mert tudja, hogy akkor odajövök, és az idegeimre hivatkozva neki adok igazat. Ez bizony nemegyszer megesik, és az a vicc, hogy már a gyerekeknél is! Lóránt és Sanyi is volt már, hogy inkább megengedtek neki valamit, csak ne ordítson.

Már kezd önállóan enni, kanalazni. Joghurtot szoktam engedni, meg darabos dolgokat. Levesnél még inkább etetem, feltéve hogy hagyja. Rendszerint megmutatja melyik darab husit / tésztát / répát kéri, és ha nem azt adom, vonyít, csapkod, kiönt... Az sem mindegy, melyik kanállal etetem, melyik ivócából kapja az italát.... egyszóval hóbortozik rendesen.

Nagyon szeret labdázni, kisautókkal játszani, szappanbuborékot elkapni, vonatot tologatni.
Szeptember közepére jutottam el oda, hogy már nem volt kellemes az együtt alvás, már csak azért sem, mert Sanyi és Lóránt is rendszeresen megjelentek az ágyamban, pontosabban rajtam. Jancsika pedig sokszor felébred, és inni kér. És éjjel is, ha valami apróság nem tetszik neki, ordít. Egyre sűrűbben fordult elő, hogy rossz alvási szakaszomban ébresztett föl, és 3-4 óra alvás után nem tudtam visszaaludni. Elegem lett ezekből a borzalmas körülményekből.

Így aztán most Jancsikának is meg kellett tanulnia, hogy a saját kiságyában alszik. Első éjszaka nagyon sokat ordított elalváskor (ott voltam mellette, néha simogattam, beszéltem hozzá, de egyértelművé tettem, hogy nem veszem ki, és alvás van), de aztán egy huzamban végig aludta az éjszakát. Második, harmadik éjszaka is volt ordítás fektetéskor. Azóta nincs, de éjjel többször ébred, és olyankor meg kell simogatni, hogy visszaaludjon. Ezzel csak az a gond, hogy fel kell kelnem hozzá, átmenni a gyerekszobába. Sokszor az ilyen röpke kis ébredések után megint csak nem bírok visszaaludni, és most megint nagyon keveset alszom, és kialvatlan vagyok. Szóval, talán mégsem volt rossz ötlet az egy ágyban alvás. (Csak hát most 3 jelentkező is van rá, Jancsika meg különösen erőszakos tudott lenni. Beállította a fejemet, és csak úgy lehetett tartani, különben ordított és sokszor tépkedte a hajamat. No hát nem magyarázom, a lényeg, hogy nem mehetett tovább.)

De mégiscsak, Jancsika leginkább egy bűbáj.