Na, ez durva. 20 gyerek egy akkora szobában, mint a mi régi másfél szobás lakásunk. A fele frusztrált, még nem szokott be igazán, a másik fele már ezerrel rosszalkodik. Minden elismerésem az óvónőké. Érthető, hogy nincs módjuk arra figyelni, hogy az egyik gyerek elveszi a másik játékát, netalán kicsit agresszívebben viselkedik.
Ugyanakkor hogy hagyjam ott az én anyás kisfiamat, amikor tudom, hogy a Gergő gyerek el fogja venni a játékát, Farkaska pedig rugdalja és lebirkózza??? Sanyi azért hangot ad sérelmeinek, és kiabálja, hogy ne csináld, vagy add vissza, de ebben nem kap támogatást az óvónőtől, mert ő odanéz, látja, hogy egyik sem vérzik, és annyi. Hát, ez az élet kisfiam...
Három napot voltunk eddig, mindig csak délelőtt. Az első nap Sanyi nagyon félénk volt, nem engedte, hogy az óvónő ránézzen, és ott kellett lennem mellette 2 centire. Második nap már oldódott valamennyit, ülhettem a sarokban, részt vett magától a foglalkozáson, evett rendesen a kisasztalnál, kezdte átvenni az ovis szabályokat. Föltette a kezét, ha kért még, de azért a biztonság kedvéért ordította is, hogy kélek még tejeskávét! Erre az óvónéni elmagyarázza tündérhangon ezredszer, hogy elég csöndben föltenni a kezedet, ne kiabálj, de a gyerekek ezt nem tartják be, mert valójában nem biztos, hogy elég. Láttam én a Kittit, ő jó kislány volt, végig csöndben tartotta fent a kezét a szőlő miatt, és bizony nem is kapott, mert nem vették észre. Úgyhogy csak kiabáljon nyugodtan az én kis Sanyikám. Ez az élet, óvónénik...
Mi egy héttel később kezdtük a beszoktatást, mint a többiek, és csodálkoztam, hogy csak egy kislány van, aki szinte egész nap sír, egy kisfiú, aki gyakran elpityeredik, de azért a nap nagy részében önfeledten játszik, és talán van még 3-4 gyerek, akik feszültebbek, és ha van valami apróság, hamar sírni kezdenek. Ugyanakkor van egy kislány, aki gyakorlatilag alfában van végig, meg van a Gergő gyerek, aki nagyon, de tényleg nagyon rossz. És ki tudja, hogy a többieknél hogy jön elő. Az ebédnél már mindenki arról beszél, hogy jön érte az anyukája, és ebéd után hazamegy. Legalábbis a kiváltságosok.
Ha Sanyit otthagytam 5-10 percre, az rendben volt. Fél óra után már sírt. Harmadik nap hagytam ott hosszabb időre, kb két órára. Mikor elmentem nem sírt, mert az udvaron voltunk, és éppen megkapta az áhított piros biciklit. Mire visszaértem, már nevetgélt a csoportban. És mikor észrevett és rám nézett, láttam a szemén, hogy bizony volt itt sírás rendesen. (Mondtam, hogy na, hát nem jössz? ... Hát ezt nem is gondoltam!) Az orra is bedugult, és olyan durván taknyos lett (most már értem, miért mondják így), hogy a pénteki napot ki is hagytuk, hadd regenerálódjon egy kicsit.
Egyébként jópofák a gyerekek. Többen is megkérdezik, hogy mi van a hasamban. Mondom, hogy egy kisbaba. Erre azt mondja az egyik fiú, hogy hadd nézze meg. Egy kislány babát dugott a pólója alá ebéd közben, egy másik fiú pedig egyszercsak benyomta a köldökömet.
Aztán ott van Dorottya, aki rendszeresen odahúzza mellém a kisszékét, és beszélgetünk. Elsőként közelített Sanyi felé, csak akkor Sanyinak még túl korán volt, és inkább belém bújt. Fél nap múlva már meg akarta ölelni Dorottyát, meg puszit adni neki, de az nem hagyta. Sanyi erre méltatlankodva kérdezte:
-Akkol mélt mondtad hogy igen?
Egyik reggeli után pedig az asztal alá bújt, megfogta egy kislány lábát (aki alfában van), és azt kérdezte hangosan:
-Ez kinek a patája?
Itt egy kicsit égett a fejem, de attól tartok lesznek még sokkal rosszabb esetek is. Sanyi sajnos ismeri a csúnya szavakat.
Még egy nap lesz, amikor ott vagyok vele reggel egy kicsit, és az udvaron búcsúzom el. (Ott könnyebb otthagyni a gyerekeket.) És utána már csak bedobom a csoportba szegénykét. Az első héten még inkább később viszem, csak 10 körül, és akkor csak 2,5 órát kell ebédig kibírnia, aztán majd fokozatosan egyre korábban. Sok ám az egész délelőtt (8-f1-ig) még nekem is sok végigülni, és én nem érzem magam bizonytalanul. De tényleg sok, folyamatosan valamit csinálni kell (pakolni, figyelni, kezet mosni...). Délre már fáradtak a gyerekek, még Sanyi is. Egész jól alszik, mikor hazaérünk. Jó lesz ez így, csak legyünk túl a beszoktatáson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése