Kindulás Titelbergre

Lóránt: Kindulá... kindulá... anya, hova megyünk ma?

Én: Kirándulni.
Lóránt: Kilándulni...kilándulni.
Sanyi: A boltba megyünk kirándulni?
(Na igen, az utóbbi időben sokat voltunk vásárolni...)

Titelberg Luxemburg déli részén van. Kb 5 évvel ezelőtt fedeztem fel, első önálló vezetési gyakorlatom úticélja volt. Akkor, csodával határos módon azonnal odataláltam. Most hétvégén, sok bolyongás és kérdezősködés után találtuk csak meg a parkolót, de a kelta település nyomait végül elkerültük. András másnap visszament a gyerekekkel, de másfelé tévedt el. Ha minden jól megy, ma már eljutnak a romokig.

Szeretünk itt kirándulni, mert nagyon csöndes vidék, sík terület, jól járható utakkal. Igaz, a gyerekeket nehéz rábírni, hogy az út mentén haladjuk, de meztelencsigától meztelencsigáig lelkesen szaladgáltak, és etették is a csigákat, mert Sanyi azonnal felismerte, hogy éhesek.

Sanyi a futóbiciklijével jött, és folyamatosan csöngetett. Mondtam neki, hogy ne csöngessen, mert felébreszti a baglyokat, akik ilyenkor alszanak. Ez nagyon megtetszett a gyerekeknek, és Sanyi vad csöngetésbe kezdett, Lóránt meg ordított, hogy láthassanak baglyot. Akkor kitaláltam, hogy ha a bagoly felébred, nagyon mérges lesz, és rákoppint a fejükre a csőrével, és az nagyon fáj, mert kemény a csőre. Ezzel Lóránt fél órára le volt kötve, amíg próbálgatta azt a szót, hogy koppint, Sanyi meg befejezte a csöngetést.

A kirándulás óta esténként a szokásos mesekönyvek helyett azt játsszuk el, hogy fölébred a bagolycsalád, anyuka elrepül vadászni, hoz sok finomságot, és a fiókák megeszik. Érdekes, milyen élvezettel eszik a gyerekeim az egereket meg a gilisztákat. És ha megkérdezem, hogy mit hozzak nekik, bizony egereket követelnek. (Lehet, hogy Sanyi enne rendesen, csak nem a megfelelő kajákat kapja?)

Sanyi: Anya, a bagolynak van keze?
Én: Nincs, szárnya van.
Sanyi: A bagoly a szárnyával simogatja a fiókákat.

Lóránt: Bemászom a bagoly fészkébe és ott alszom. És a bagoly betakar a szárnyával.

Hétvégén több nosztalgia kisvasút is jár itt, az egyikre fel is ültünk. Sanyi egy kicsit tiltakozott, de aztán tetszett neki, és másnap már szeretett volna megint felülni, de hétközben nem mennek a vonatok.

Hazafelé Lóránt barackot evett a kocsiban, és elkezdett nyüszíteni, hogy vegyem el tőle a magot. Nem tudtam eléggé hátrahajolni, és mondtam neki, hogy dobja le, úgyis retek már a kocsi, ennyi már nem számít. Visszafordulok, nézek előre, egyszer csak látom fél szemmel, hogy oldalt repül valami. Lóránt úgy értelmezte a ledobást, hogy megdobta vele apa fejét. Mégcsak egy szavam sem lehet.

Hétfőn pedig beköszöntött a második luxemburgi nyár, és egészen keddig tartott. A képen Lóránt kenegeti a nyelvét fagyival, és közben tiltakozik, hogy ne fényképezzem. (Azért ilyen szomorú az ábrázatja.) Sanyi pedig ott ül mellette, és várja, hátha kap Lóránt fagyijából. Sanyi ugyanis három harapással betermeli a sajátját.